Seychelle-szigeteki lánykéréstől a burmai szellemekig - Joó Gyöngyivel utaztunk a világban
„Férjem révén, aki traumatológus volt Mahé-szigetén fél éven át 2002-ben, egy egész nyarat tölthettünk a gyerekekkel ebben a paradicsomban. A vírus megjelenése előtt, 2019-ben pedig visszatértünk két kedvenc szigetünkre a fősziget mellett, ahol fiunk – tizenhét évvel később – eljegyezte a barátnőjét. Nagy volt a különbség, láttunk fejlődést, bezárkózást, azaz kerítéseket, feltöltött öblöt, ahová pláza került, és az egykor még jármű nélküli szigetet, La Digue-t, ahol ma már taxik és teherautók is közlekednek… Szíves-örömest megosztom ezeket az élményeket!” – írta szerkesztőségünknek a Nagy Utazók című felhívásunkra Joó Gyöngyi. Sorait olvasva egyértelmű volt, hogy szeretnénk bemutatni a történeteit, ráadásul a sztorik mellé fantasztikus képeket is kaptunk tőle és férjétől, aki fotós is. Első állomásként repüljünk most virtuálisan a Seychelle-szigetekre.
Szétszórt gyöngyök az Indiai-óceánban
„Seychelle az a hely, ahol kilométereken át egyedül lehetünk egy öbölben, pláne, ha nem turistaszezonban megyünk. Európa július közepén indul a szabadságolás idején, főleg német, francia és angol turisták érkeznek a szigetre. Mi jóval korábban utaztunk, a repülőjegy olcsóbb június huszadika környékén. A monszun május végével szórványosabbá válik és elviselhető. Általában délelőtt tizenegy órára egyszer vagy kétszer leszakad az ég, majd onnantól már szép az idő, de nagyon kell vigyázni a bőrünkre, figyelni arra, hogy mikor vonuljunk árnyékba. Többször éjszaka is esett az eső, így reggelre mindig nagy a pára. Ha hegyen van a szállásunk, ott is minden párás. A holmikat ezért praktikus nem a szekrénybe pakolni, mert bepenészedne, ilyenkor mindent kiterítve hagyunk” – sorolja a tanácsokat Gyöngyi.
„Tizenhét évvel későbbi visszatérésünkkor jó és kevésbé jó irányú fejlődéseket is tapasztaltunk a szigeten. Amit pozitívumnak tartottunk, hogy bármelyik szabad strandra is mentünk, egy-egy partszakaszt őrző emberek vigyázták és gondozták a terület tisztaságát. A veszélyes partszakaszokon biztonsági őrök is vannak, táblákat is kihelyeztek, amik figyelmeztetnek a hullámverés veszélyeire. Ezeket komolyan kell venni, mert sajnos több baleset is történt már a sziklás részeken vagy a homokpadhoz csapódva.
Nem olyan tehát, mint Maldív, ami korallszigetek sorozata és a sznorkelezők paradicsoma. Seychelle az Indiai-óceán közepén helyezkedik el, Afrika partjaitól ezerhatszáz kilométerre, ahol gyorsan mélyül a víz. Így inkább azoknak kedvez, akik a palackos búvárkodás hívei, van már PADI igazolványuk. Seychelle-en a tengerjárás nagy, kilencven-százhúsz centiméter magas is lehet ezeken a sziklás szigeteken, ami a Gondvána-ősföld leszakadt darabjai.
A kreolok úgy tartják, hogy a jóisten jókedvében teremtette a Seychelle-szigeteket, szétszórta a gyöngyöt az Indiai-óceánban, így alakultak ki a szigetcsoportok
– halljuk Gyöngyit.
A lehúzás fogalma ismeretlen Seychelle-n
„Ami a szolgáltatásokat illeti, visszatérésünkkor sokkal könnyebben boldogultunk, mint korábban. Nem tetszett, hogy a főváros, Victoria tengerpartján egy öblöt feltöltöttek, csináltak egy mesterséges szigetet és építettek rá egy plázát. Van benne Spar üzlet, amiben aztán ma már mindent lehet kapni.
Anno, 2002-ben, ha elfogyott a gyufám, és nem jött az áruszállító hajó, akkor a szomszédasszonyhoz futottam át, tőle kértem, mert a boltban nem vásárolhattam.
Ők jobban tudták, mikor érkezik a hajó, mikor kell raktározni. Akkoriban tejpor volt csupán, nem láttunk igazi tejet sem. Most van az is, a kisboltokat is jobban ellátták.
Egykor a legkedvesebb szigetünk La Digue volt. Ez a biciklis sziget, ahol korábban nem voltak járművek és csacsi taxi vitte a bőröndös turistákat, ma már kerekeket kapott és teherautók, áruszállítók közlekednek a kisméretű szigeten. Így számunkra elvesztette régi báját.
A helyiek ugyanakkor nagyon kedvesek, tudják, hogy a turistáktól jön a pénz. Például La Digue-szigetén mindennap négy-öt fiatalember, kezükben hűtőládákkal és hűtött italokkal lesétálnak az óceánpartra, és egy összeeszkábált bódéban a sziklák között, megvendégelik a turistákat. Persze pénzért. Ott grillezik a halat frissen, majd jön a halászfiú és megveszik tőle a szigonyról az aznapi polipot, elkészítik a vendégek számára. Ez az egyetlen strand egyébként La Digue-szigetén, ahol fizetni kell a belépésért a kerítésnél. Aztán lehet beljebb és beljebb biciklizni. A helyiek nem vágnak át, nem húznak le, ez a fogalom nem ismert Seychellen.
.
Ha át akarunk hajózni kisebb szigetekre, akkor az árakat csak a távolság határozza meg.
Egy csónak bérlése mintegy 50 euró négy fő részére, mert nem személyeket számolnak, hanem a csónakot béreljük ki egy napra vagy kirándulásra. Alkudni lehet, de úgy vettük észre, nem szokás.”
Dupla kókuszdió és robbantott csirke Praslin-szigetén
˝Legutóbb is volt egy ˝hegyes kalandunk˝ Praslin-szigetén. A sziget közepén átvezető úton a van híres Valley de May, ahol a Coco-de-Mer, a dupla kókuszdió endemikus pálmafaja növekszik, mintegy tizenhat éven át. Itt az út egyik felén a kezeletlen és vad, míg a másik felén, a nemzeti parkban egy szépen gondozott őserdőt lehet látni. Harminckét különböző endemikus pálmafaj él itt, amire nagyon büszkék a helyiek. A korábbi 5 dolláros belépő, mára 50 euróra növekedett fejenként. Van a sziget déli felén egy Fon Ferdinand nevű nemzeti park, ide olcsóbb a belépő (125 euró/4 fő) . Itt csak kis csoportokban lehet menni vezetővel. Úgy gondoltuk, most ezt fedezzük fel. Kiépített ösvényeken, de folyamatosan felfelé meneteltünk, mintegy 800 méter szintkülönbséget másztunk meg a kilátásért az öbölre, kissé erőltetett menetben.
A látvány magáért beszélt, bár ez egy igazi hegyi túra volt, jó kondíció szükséges hozzá.
A kísérőnk egy kreol, hatvanas férfi lehetett, aki naponta háromszor teszi meg az utat oda-vissza egy fél literes palack vízzel a kezében, de nagyon lelkesen mutatja be a növényzetet és a kilátást a csúcson.
Seychelle-t kilencvenöt százalékban keresztények lakják. Amikor először ott jártunk, angolul boldogultunk, még az árokban dolgozó munkás is angolul kérdezte tőlünk, hogy vagyunk. A helyiek nyelve a francia alapú kreol nyelv, így második alkalommal a fiam franciául kommunikált velük. A kis bungalókban, bódékban, ahol az elviteles ételt vásároltuk, ott is értették a franciát, hiszen azt az iskolában tanulják.
Jellemzően nem a luxuséttermeket kerestük, főleg, miután felfedeztük, hogy a takeaway milyen finom helyi falatokat tartogat számunkra. Véletlenül történt, hogy azt láttam Praslin-szigetén: munkások délidőben tömörülnek egy rozzant bodegánál, amire azt hittem, hogy talán a helyi kocsma lehet. Kívülről kicsit rémisztőnek tűnt a hely, de ahogy bejutottunk, láttuk, hogy valójában kifőzde. Három-négyféle étel közül lehetett választani, azokat mind frissen készítették el, ráadásul az áruk az éttermi ebédek töredékébe került. Árultak a currys csirkehúst, de volt sertéshús is rizzsel, amit mindenféle szószokkal készítettek, hozzá papaya salátát, ami olyan, mint nekünk a savanyított káposztánk és nagyon finom. Ami érdekes, hogy a csirkét, mintha nem tudnák boncolni. Nem úgy vágják, mint mi, hanem összetörik a csontját, így mi csak robbantott csirkének hívtuk. Mindenhol a szigeten ez így volt tizenhét éve is, meg 2019-ben.˝
Eljegyzés a tengerparti napkeltében
Gyöngyi számtalan felejthetetlen élményt mesélhetne a Seychelle-szigetekről – sőt, utazási bejegyzéseiben meg is teszi -, de az biztos, hogy a 2019-es visszatérés egy fontos esemény miatt is igazán emlékezetes.
„Amikor először jártunk Seychelle-n, azon a nyáron a fiam tizennégy éves volt. Másodszorra, harmincegy évesen már a barátnője is velünk tartott az utazásra.
Egyik hajnalban kimentek a tengerpartra, ahonnan már úgy tértek vissza a közös reggelihez, mint menyasszony és vőlegény.
Elmesélték a napfelkelte szépsége mellett történt eljegyzésüket, ennél romantikusabb talán nem is lehetett volna.”
Kubában tényleg az utcán élik az életüket és mindenki táncol
Négy évvel ezelőtt fotótúrán vettek részt Kubában, Gyöngyi erről is mesélt lapunknak. „Úgy éreztük magunkat, mintha harminc évet visszamentünk volna az időben. Azzal a különbséggel, hogy mobiltelefonok már ott is vannak a helyiek kezében. Internetezni is lehet, de nem mindenhol, sokszor még a szálláson sem. Az utcán általában csoportok verődnek össze azokon a helyeken, ahol nagy valószínűséggel lehet netezni.
Egy alkalommal a Malecon nevű híres tengerparti sétányra mentünk streetfotót készíteni. Nem mindenki szereti, ha szerepel egy képen, erre figyelni kell és mindig megkérdeztük, hogy szabad-e fotózni. A helyiek egyébként nagyon kedvesek, de azt tapasztaltuk, hogy már „rákattantak” a turistákra, sokan pénzt kérnek a fotózásért.
Kuba hatalmas élmény volt. Elmentünk a dohányföldekre, Vinales-völgyébe, jártunk kávéültetvényeken és lovagoltunk a dohány földek között. A legkedvesebb helyem a sziget déli részén, Trinidad felé található Cienfuegos. Olyan, mint egy kis meseváros, nagyon szépen megmaradtak az épületek, van tengerparti sétánya és kikötője, hangulatos nagyon.
Havannában sétálva, a régi autók között, éppen egy José Martí ünnepi felvonulást láttunk. Nagy Fidel Castro, José Martí, Che Guevara fotókkal a kezükben meneteltek az emberek és iskolások, a tanárok a sorok szélén sípoltak, majd pedig a gyerekek ütemre skandáltak valamit spanyolul – amit nem értettünk. Mindez Castro halála után három hónappal történt és igencsak úgy tűnt, mintha a kubaiak nem is akarnának változást.
Egyébként tényleg úgy van, hogy mindenki táncol, akár spontán az utcákon vagy éttermek teraszain, ahol esténként zajlik az élet. A fiatalok színes táncos ruháikban, emelt gólyalábakon elindulnak Havanna belvárosi utcáin, ott táncolnak és kalapoznak, hiszen ez a keresményük aznapra.
Rum és rum, ameddig a szem ellát
A boltok úgy néznek ki Kubában, mint nálunk régen a szatócsboltok, picikék. Ha bemegyünk, akkor körben polcokat látni, van egy eladópult és rum, rum, rum az árukészlet hatvan százaléka, különféle változatokban.
A fehér rumot általában a turisták veszik és kedvelik, mert nálunk az ritka. A helyiek azonban azt nem szeretik, nekik az érlelt, barnás rum az igazi.
Ezek többnyire egy árban vannak, a repülőtéren sem lehet olcsóbban vásárolni. A bolt másik felében láttam egy kevés tartós élelmiszert, olajat, lisztet, némi mosószappant. Hogy minden más élelmiszert, a reggelihez az alapanyagokat honnan teremtették elő, az rejtély volt számomra. Egyszer aztán kifigyeltem vidéken: jött egy fiú, kezében három-négy tálcányi tojással. Bement egy házba, onnan már csak két tálcával ment tovább, bement egy másik a házba, már csak egy tálca maradt nála. Szóval röpke egy-két óra alatt eladta a házaknál a tojást. Ugyanígy megláttam a zsemlés bácsit is, aki rozoga kerékpárján tolta a műanyag kosárféleséget, abban a friss zsemlét. Letört a táblába tapadt zsemlékből hatot-nyolcat, majd bevitte a házi néninek, persze csomagolás nélkül. Ez Havannában is így volt, ha találsz egy pékséget, ott nincs csomagolás. Az eladó megfogja kézzel a zsemlét, péksüteményt és odaadja a kezedbe.”
Kubában szubtropikus meleg és párás idő van. Az ablakokat nem érdemes becsukni, légkondicionáló nincs a legtöbb szálláson, legfeljebb csak ventilátor surrog a fejünk felett. Egy jó tanács: „Ha belvárosi szállást foglal valaki, lehetőség szerint érdemes olyan szobát kérni, aminek az ablaka nem az utcára nyílik. Mert éjjel kettőig zajlik az élet, majd öt órától már a reggeli utcazaj ébreszt.˝
Burmában (Mianmarban) érdemes a szellemekkel jóban lenni
„Burma nagyon érdekes volt számomra. Kicsit féltem, ez volt első Hátsó-indiai ország, ahová ellátogattam” – folytatja Délkelet-Ázsiára térve Gyöngyi. „Itt nagyon babonásak az emberek, akik egyébként kedvesek és rettentően udvariasak. A trópusi fából készült templomok a buddhista szerzetesek imahelyei. Nekem inkább ezek tetszettek, nemcsak az arannyal bevont sztúpák, melyek Buddha valamely testrészét rejtik, de vallási okokból erről még a tudósok sem bizonyosodhatnak meg.
Érdekesség, hogy a Buddhák mögött mindig ott vannak a natok szobrai is, vagyis burmai szellemek, akikkel a helyiek szerint érdemes jóban lenni.
A helyiek úgy tartják, hogy kilencen utazni egy autóban balszerencsét hoz. Márpedig a legtöbb turista kisbusz kilencszemélyes a sofőrrel együtt, ezért megszemélyesítenek egy követ, az lesz a tizedik utas.
Szerintük ez szükséges ahhoz, hogy a natokkal jóban legyenek, és ne történjen semmi gond az utazás alatt. Amikor vége az útnak, a követ kiteszik, következő nap már egy másikat tesznek az autóba, mindig a létszámtól függően.
Van is nekik egy szellemhegyük, a natok legjelentősebb kultuszhelye, a Popa-hegy. Amihez 777 lépcsőn kell felmászni, mezítláb és virgonc majmok között. Lent vannak őrök, nem engednek fel, zokniban sem. A lépcsőmászás átlagos kondícióval is teljesíthető. A fent látottak számomra nem adtak annyi pluszt, a kilátás a párás vidékre azért megkapó. Buddhista áldozati helyeket, szellemeket, natokat láttam elhelyezve, azaz szobrokat felöltöztetve. Mélyebb emléket hagyott bennem az, amikor a hegyen találkozunk egy tanulócsoporttal. A táskánkból elővettük a magunkkal hozott színes ceruzákat, radírt, apró adományokat, amik elfértek nálunk. Itt csak ezt tudtuk odaadni, cukrot, sportszelet, müzlit. A gyerekek kis kezüket összetéve hajlongtak, így köszönték meg az ajándékokat˝ – meséli Gyöngyi.
Még több burmai élménybeszámolót, további utazási kalandokat ide kattintva olvashatsz Gyöngyitől, csodás képgalériákkal együtt.
“Hagyom magam megérinteni a világgal”
Végezetül, amikor Gyöngyinek feltettük a kérdést, hogy miért érdemes utazni, így válaszolt:
„Szerintem ez egy ősi vágy az emberben, egy késztetés, hogy ne csak egy helyen legyen. Persze mindig jó visszatérni a saját otthonunkba, de
látni kell, hogy más népek miként élnek, megtapasztalni, hogy nekik mijük van, és viszonyítani, hogy lám – lám, mi sem vagyunk olyan rossz helyzetben.
Engem mindig is érdekeltek a kereszt-kulturális dolgok a népek és nemzetek kapcsán. Ha még egy életem lehetne, akkor szerintem kultúrantropológus lennék. Az utazásra nem sajnálom az időt, látni azt, amit csak lehet, hagyni magam megérinteni azzal a világgal, ahogyan élik életüket. Próbálunk addig utazni messzebbre, amíg még tudunk, Európa megvár bennünket. Eddig tartózkodtam Indiától, de beadtam a derekam, és a következő fotótéma a Gangesz-partján, Varanasi városa lesz, a híres temetkezési hely. Mindig együtt tervezünk és utazunk, ahogy jövőre is szeretnénk egy hónapra a Seychelle-szigetekre is visszatérni, most a lányom családjával és unokáinkkal.˝
Továbbra is várjuk a Nagy Utazók nagy kalandjait!
Ha te is egyike vagy az utazás szerelmeseinek, és van mit mesélned, akkor küldj egy üzenetet az utazas@startlap.hu e-mail címre. Kérjük, röviden, mindössze pár sorban írd meg nekünk, hogy merrefelé jártál már eddig a világban. Az e-mailt a neved és elérhetőséged megadásával, a tárgy mezőben a “Nagy Utazók” megjelöléssel küldd el. Ezt követően szerkesztőségünk felveszi veled a kapcsolatot. Amennyiben úgy gondoljuk, élményeidet az olvasók is érdekesnek találhatják, a beszélgetésből cikk készül, amit közzéteszünk oldalunkon. Várjuk a jelentkezésed, hogy egy ország olvashassa a történeted!
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
TOP 20 fotó a karácsonyi díszbe öltözött magyar falvakról,...
Földrajzi kvíz: ismered Magyarország határátkelőit?
A világ legaranyosabb madara született meg Debrecenben
Megváltozik: máshogy kell majd felszállni a buszokra Budapesten
Így köszöntötték a téli napfordulót Pilisszántón
