Rendkívüli felfedezés: 100 év után megoldódhat a Mount Everest legnagyobb rejtélye
George Mallory és Andrew Comyn “Sandy” Irvine egy brit expedíció tagjaiként 1924. június 8-án indultak el a Mount Everest csúcsmászására. A páros sohasem tért vissza; Mallory holttestét 1999-ben megtalálta egy kutatóexpedíció, Irvine hollétét azonban mostanáig homály fedte. A National Geographic csapata most megtalálta a 100 éve eltűnt hegymászó bakancsát: a felfedezés segíthet megállapítani, meddig jutott a páros a világ legmagasabb hegyén, 24 évvel annak első bizonyított csúcsmászása előtt.
A hegymászás legnagyobb rejtélye
A brit mászópáros végzete a hegymászás egyik legnagyobb rejtélyének számít. A felfelé menetelő alakokat a táborban maradt társaik utoljára a csúcshoz közel látták; ugyanakkor feltételezett helyükről a hegycsúcsig még egy technikás, nehéz szakaszt kellett volna leküzdeniük, melyre korabeli felszerelésük aligha volt alkalmas. Ugyanakkor
az sem zárható ki teljes bizonyossággal, hogy a páros feljutott a csúcsra:
Mallory kabátjában nem találták meg a feleségéről készült fotót, melyet a csúcson tervezett elhelyezni, illetve a páros fényképezőgépe sem került elő. Amennyiben ezt jó állapotban megtalálják, a benne lévő filmtekercsből pontosabb következtetéseket vonhatnak le arról, meddig jutottak a szerencsétlenül járt hegymászók.
Hatalmas felfedezés
A bakancsra szeptemberben, az Everest északi oldala alatt, a Közép-Rongbuk-gleccser széles területén talált rá a National Geographic dokumentumfilmes csapata. A maradványt Jimmy Chin fotós és rendező, valamint Erich Roepke és Mark Fisher filmesek és hegymászók fedezték fel. Azonnal tudták, mit látnak: egy jégből kiolvadó csizmát. Közelebbről észlelték, hogy a repedezett bőr régi és kopott, a csizma talpát pedig gyémántmintás acélszögek szegélyezték.
Ez mind arra utalt, hogy a felfedezőknek rendkívül régi maradványokkal van dolguk.
A bakancs belsejében egy lábfejet és ruhadarabokat találtak, melyből egyértelművé vált, hogy a bakancs Sandy Irvine-hoz tartozott.
“Felemeltem a zoknit, és megláttam rajta a piros címkét, amire az A.C. IRVINE név van rávarrva” – mesélte Chin a National Geographic-nak. Elmondta, hogy társaival azonnal felismerték a pillanat jelentőségét. “Körbe-körbe rohangáltunk, és össze-vissza káromkodtunk”.
Ez az első valódi bizonyíték arra, hogy Sandy hol végezte
– mondta Chin. “Rengeteg elmélet született már.” Reméli, hogy a felfedezés segít megmagyarázni, mi történt a hegyen 1924-ben, illetve némi megnyugvást hoz Irvine rokonainak, akik még mindig megemlékeznek róla. “Amikor valaki eltűnik, és nincs bizonyíték arra, hogy mi történt vele, az nagy kihívás a családok számára. Az, hogy van határozott tudásunk arról, hogy Sandy hová kerülhetett, mindenképpen hasznos dolog, és a hegymászó-közösség számára is segíthet megérteni, hogy mi történt vele.”
Merre tovább a kutatásban?
A bakancs valószínűleg egy héttel azelőtt olvadhatott ki a jégből, mielőtt az expedíció tagjai megtalálták.
Néhány nappal a felfedezés után Chin és csapata visszatértek a helyszínre, és látták, hogy hollók gyűltek a maradvány köré. Chin ekkor engedélyt kért az Everest északi oldalát felügyelő Kínai-Tibeti Hegymászó Szövetségtől (CTMA) a maradványok elszállítására.
Chin egy hűtőtáskában vitte le a bakancsot és a lábfejet az Everestről, és átadta a CTMA-nak. Irvine ma is élő rokonai DNS-mintákat biztosítottak, hogy minden kétséget kizáróan azonosítani tudják a holttestet. Chin szerint azonban nincs kétség a személyazonosságot illetően. “Ott van rajta a címke” – mondta.
Chin nem árulta el, pontosan hol találták a maradványokat – azt mondja, el akarja riasztani a trófeavadászokat. De biztos benne, hogy a környék további leleteket rejt – esetleg a mindent eldöntő fényképezőgépet is. Ez a felfedezés “biztosan csökkenti a keresési területet” – mondta.