A Ryanair megerősítette, hogy 3000 eurós polgári keresetet nyújtott be egy utas ellen, aki 2024 januárjában botrányt okozott a Berlinből Marrákesbe tartó járaton – írja a Pénzcentrum.
A gép a balhézó utast miatt szállt le Sevillában, ahol a rendbontó turistát azonnal eltávolították a gépről, mivel megzavarta 170 utas és a személyzet békés utazását.
A légitársaság szerint elfogadhatatlan, hogy egyetlen utas viselkedése elronthatja mások utazási élményét. Ezért öt évre kitiltották a Ryanair járatairól, és az ügyét pedig jelentették a spanyol hatóságoknak is.
A fapados társaság hangsúlyozta, hogy céljuk a biztonságos és nyugodt utazási környezet fenntartása minden gépükön. Ennek érdekében zéró toleranciás politikát alkalmaznak a rendbontó utasokkal szemben, és minden ilyen esetben jogi lépéseket tesznek.

A vállalat szóvivője szerint a balhézó magatartása miatt az utasokat kellemetlenség érte, ráadásul a járat útvonalát meg kellett változtatni, és emiatt jelentős anyagi kár is keletkezett.
Hangsúlyozta, hogy elfogadhatatlan, ha a többi utas szenvedi meg egy ember viselkedését. A Berlin–Marrákes járat esete is ezt példázza, ahol az incidens több ezer eurós többletkiadást eredményezett.
A légitársaság ezért polgári eljárást indított a kár megtérítése érdekében. A szóvivő szerint ez csak egy a számos következmény közül, amelyekkel a rendbontó utasok szembesülhetnek.
A társaság bízik abban, hogy a szigorú fellépés elrettentő hatású lesz, és javítja az utazási környezetet.