A legtöbben valószínűleg hallották már azt a tanácsot, hogy a repülőgép hátsó részében ülni mindig biztonságosabb. Az igazság azonban ennél jóval összetettebb. Bár a repülőgép-balesetek nagy része túlélhető, a túlélés valószínűsége nem kizárólag az ülés elhelyezkedésétől függ, még akkor is, ha az ülőhely pozíciója kulcsfontosságú lehet – írja a VG.
Egy 2015-ös Time magazin elemzés az 1985 és 2000 közötti baleseteket vizsgálva azt találta, hogy a hátsó harmadban ülők halálozási aránya összességében 32%, míg az első harmadban és a középső részen ez az arány 39%. A legjobb esélyekkel a hátsó- középső üléseken ülők élhetik túl a légi katasztrófát (itt csak 28%-os halálozási arány), míg a legveszélyesebb helyek a folyosó melletti középső ülések, ahol a halálozási arány 44%.
Két friss repülőgép-baleset – az Azerbaijan Airlines és a Jeju Air tragédiája – is megerősíti a fentebbi elméletet, miszerint a hátsó rész biztonságosabb, mint a gép eleje.
A dél-koreai Jeju Air Boeing 737-800-as gépe balesetet szenvedett a Muan nemzetközi repülőtéren, Dél-Jeolla tartományban. A gépen összesen 288 ember utazott. A dél-koreai katasztrófát egyetlen ember élte túl, egy utaskísérő, aki a repülőgép hátsó részében ült.
Az azeri gép balesetét 29 ember élte túl, és ők is mindannyian a hátsó részen foglaltak helyet.
Ám a repülésbiztonsági szakértők szerint a helyzet ennél azért komplexebb. Hassan Shahidi, a Flight Safety Foundation elnöke szerint nincsenek megbízható adatok, amelyek összefüggést mutatnának az ülések pozíciója és a túlélés esélyei között. Minden baleset más, és az adott helyzet határozza meg, hogy melyik ülés biztosítja a legjobb esélyt a túlélésre. Ed Galea, a londoni Greenwichi Egyetem professzora szintén megerősítette, hogy
„nincs olyan hogy mágikus, legbiztonságosabb ülés”.
Azonban a szakértők abban egyetértenek, hogy a repülőgépről való gyors kijutás kritikus tényező. Galea kutatásai azt mutatják, hogy azoknak van a legjobb esélyük a túlélésre, akik a vészkijáratok közelében ülnek. Az ablak melletti ülések viszont kevésbé előnyösek.
Mit tehet az ember, ha nem jut ilyen hely?
„Én másik járat után néznék” – javasolta Galea, aki szerint a felkészülés, a biztonsági előírások figyelmes megértése és az evakuálás gyorsasága döntő fontosságú. A túlélés nagyban múlik azon is, hogy az utasok hogyan kezelik a biztonsági övet, hogyan közelítik meg a vészkijáratokat, és hogy hajlandók-e hátrahagyni a csomagjaikat.
A repülőgép-balesetek túlnyomó többsége túlélhető, és az emberek nagy része túl is éli. A modern repülőgépek biztonsági rendszerei már olyan szinten vannak, hogy képesek kibírni az igazán súlyos erőhatásokat is. Az evakuálás azonban továbbra is kritikus fontosságú marad.