Számos tudományos publikáció foglalkozott már a piramisépítési technikákkal, ám ezek többsége a Kr.e. 1980–1075 között épült, kisebb, jobban dokumentált piramisokra összpontosított. Dr. Xavier Landreau, a Paleotechnic kutatóintézet vezérigazgatója szerint viszont a legújabb kutatás az Óbirodalom idejére (Kr.e. 2675–2130) koncentrál, amikor a sokkal nagyobb piramisokat emelték – írja a CNN.
Landreau elmondta, hogy eddig a rámpák, daruk, csörlők és más emelőeszközök kombinációjának elméletére támaszkodtak a régészek. Ugyanakkor a nagyobb piramisoknál más, fejlettebb technikákat is bevethettek.
Hidraulikus emelőrendszert használhattak
Az ókori egyiptomiak a Dzsószer lépcsős piramist az i. e. 27. században építették, és az akkori idők legmagasabb építménye volt, körülbelül 62 méter magas. Az új elméletet, amelyet a PLOS One folyóiratban tettek közzé, egy mérnökökből és geológusokból álló csapat publikálta. A kutatók szerint egy komplex vízrendszer felhasználása, amely helyi erőforrásokra támaszkodott, lehetővé tette a nehéz kövek emelését egy vízzel hajtott emelővel, amely a piramis belső függőleges aknáján keresztül működött.
A kutatócsoport a paleoklimatológia és régészeti adatok elemzésével jutott arra a következtetésre, hogy az egykori patakok vize a Szakkarai-fennsík nyugati részéről áramlott a Dzsószer-piramist körülvevő mélyvizes árkok és alagutak rendszerébe. Az áramló víz a Gisr el-Mudir nevű, téglalap alakú mészkőszerkezetbe is eljutott, amely gátként funkcionálhatott. Ez a szerkezet szabályozta a víz áramlását, tárolta azt, és kiszűrte a szennyeződéseket, hogy ne tömítsék el a vízjáratokat.
„Ez a vízkezelő rendszer nemcsak a vízszabályozást segíthette árvizek idején, hanem biztosította a megfelelő vízminőséget és mennyiséget mind fogyasztásra, mind építkezésre”
– mondta Dr. Guillaume Piton, a tanulmány társszerzője.
A kutatók úgy vélik, hogy a korabeli árvizek elegendő vizet biztosíthattak a hidraulikus emeléshez a piramis építése során. Bár még további vizsgálatokra van szükség, az eddigi eredmények azt mutatják, hogy
az ilyen technológiák alkalmazása nem volt teljesen elképzelhetetlen az Óbirodalomban.
A tanulmány szerzői egyetértenek abban, hogy bár állandó vízellátás valószínűtlen, az időszakos árvizek elegendőek lehettek a hidraulikus emelő működtetéséhez. További kutatások szükségesek ahhoz, hogy pontosan megértsük, mennyi esőzés és áradás történhetett abban az időszakban.
A Níluson érkeztek a tömbök
Egy korábbi kutatás során felfedezték a Nílus egy kiszáradt ágát, amely arra utalhat, hogy a folyót használták hatalmas mészkőtömbök szállítására a piramisok építkezési helyszíneire.
Landreau szerint ez az új elmélet lehet a kulcsa annak megértéséhez, hogyan emelték a helyükre a legnagyobb monolitokat, például a Khufu piramisban található több tíz tonnás kőtömböket.
Egy közepes méretű hidraulikus emelővel akár 50-100 tonnás tömböket is fel lehetett emelni. Ez a kutatási irány ígéretes lehet a jövőbeli vizsgálatok számára.
Esősebb lehetett az éghajlat
Dr. Judith Bunbury, a Cambridge-i Egyetem régésze szerint ugyan nincs írásos vagy képi ábrázolás a vízzel működő emelőberendezésekről, de ez nem zárja ki a technológia használatának lehetőségét. Hozzátette, valószínűleg volt elegendő víz egy hidraulikus emelőrendszer támogatásához.
„Úgy gondolom, hogy széles körben elterjedt a nézet, miszerint az Óbirodalom idején esősebb volt az időjárás, különösen az építkezések kezdetén” – mondta Bunbury.
Az elmélettel szemben azonban akadnak kritikusok is. Egyes szakértők szerint nem biztos, hogy elég csapadék esett ahhoz Egyiptomban, hogy folyamatosan feltöltse azokat a struktúrákat, amelyek egy hidraulikus emelőrendszert támogathattak volna.