Élet Sója
Évek óta járom Németországot és az utazásaim teljes egészében a meglepetések jegyében zajlottak. Sokkal többet kaptam minden úti célnál, mint amire számítottam. Legyen szó az északi tengerpartról, ahol homokdűnék rabolták el a szívem, vagy a fővárosról, ahol a berlini fal emlékei hatottak rám erőteljesen, vagy éppen a Boden-tó környékéről, ahol olyan történetekbe botlottam, amelyek hamarosan megjelenő regényemben is visszaköszönnek.
Tavasszal különösen szeretek olyan úti célokat ajánlani, amelyek akkor is élvezetesek, ha éppen elered az eső, vagy az ébredező táj különös hangulatot kölcsönöz számukra.
Ebben a cikkemben öt olyan várkastélyt, kastélyt ajánlok, amelyek között találni ismertet, de sokkal inkább olyanokat, amelyek megbújnak a hírességek mögött.
Hohenschwangau, ahol a mese elkezdődött
II. Lajos bajor királyt sokan nevezik őrültnek, holott, ha jobban beleássuk magunkat az életrajzába, akkor láthatjuk, hogy inkább csak egy olyan emberről van szó, aki gondolkodásban jóval meghaladta a korát. Csupa olyan dologhoz vonzódott (háború helyett béke, fegyverek helyett beszéd, középkori megoldások helyett felfedezések, fejlesztések és álmok), ami akkoriban egy uralkodó tekintetében őrültségnek tűnt. Éppen ezért szeretem én őt inkább Tündérkirálynak nevezni, olyannak, aki nemcsak kergette az álmokat, hanem meg is valósította. A Neuschwanstein kastélyról rengetegen írnak, osztanak meg fotókat. Jóval kevesebb figyelmet kap a szomszédos Hohenschwangau, ahol Lajos gyermekkorában hallgatta édesanyja szájából a tündérmeséket.
A kastélyt Lajos édesapja, Miksa építtette, miután egy séta során felfedezte a kastély elődjének romjait. Hohenschwangau sárga falaival a zöld tájat napként világítja be. Kertjéből és egyes ablakokból szépen ráláthatunk a Neuschwanstein kastélyra és az Alpsee-re. A neogótikus kastélykülsőért az olasz építészt, ifj. Domenico Quagliót és a munkáját befejező kollégáit illeti dicséret.
Az épületet bejárva biztos lettem abban, hogy Lajos álmodozó és szépség iránt fogékony személyiségéhez szülei járultak hozzá leginkább. Édesanyja orientális stílusban berendezett hálója, édesapja öltözője s Lajos csillagos égbolttal ellátott hálószobája ízlésről és fantáziáról tanúskodott. Felfedeztem a kastélyban apró zegzugokat, amelyek tökéletesek voltak a kis Lajos ábrándozásai és meséi számára is. Sajnos bent nem fotózhattam, csupán fejemben maradhattak meg képek, de talán éppen azért is jó, mert így a látogatók, velem együtt, csak ott és akkor találkozhatnak a csodás falfestményekkel, a világ különböző pontjairól származó értéktárgyakkal, a királyi család mindennapi életét, szórakozását és pihenését szolgáló berendezési tárgyakkal. Csupán pár percig lehet mienk a csoda, amely éppen ezáltal válik még értékesebbé.
Lichtenstein-várkastély, amelynek nincs köze Liechtensteinhez
Württembergi Vilmos gróf is a mesét hívta segítségül, amikor megörökölt egy erdei kastélyt és az azt körülölelő vidéket 1837-ben Dél-Németországban. A gróf az örökség átvétele előtt tette le kezéből Wilhelm Hauff Lichtenstein című lovagregényét. Ki az a Hauff? Szerintem te is ismered őt, kedves Olvasó, amennyiben a 70-es, 80-as években voltál gyermek és még bakelitlemezen hallgattál mesét.
Hauff által ismertük meg ugyanis A kis Mukk történetét.
A gróf keresett egy építészt, aki megépítette a Hauff lovagregényében leírt várkastélyt, az örökölt ősi vár helyén. A 19. században sokan szívesen fordultak a historizáló építészet felé, s így Heidelhoff építész is lelkesen valósította meg a gróf középkori álmait. Az eredmény pedig egy mesébe, vagy inkább lovagregénybe illő várkastély lett, amely egy sziklán trónol a tübingeni erdőben, Honau település közelében méltón állítva emléket az egykori, középkori kastélynak.
Romantikus és történelmet tisztelő személynek képzeltem a grófot, amikor a kastélyában jártunk, mert nemcsak külsőre, hanem a belső terekben is visszaköszönt a középkori elődök öröksége. A látogatáskor érdemes a vezetett túrára benevezni, mert csak így láthatjuk a fegyverszobát, a kápolnát, a csinos kis erkélyszobát, az ősöknek emléket állító tereket, a lovagtermet, az italozóhelyiséget s a 38 méter magas tornyot. A várkastély udvarában további épületek tanúskodnak a gróf és építésze historizáló fantáziájáról: vendégház fagerendás stílusban, lakóépületek a reneszánsz építészet jegyeivel, gótikus védelmi bástya s egy középkori külsővel hívogató kápolna. A gróf leszármazottainak ma is vannak itt lakószobái. S ez nem mese.
Sorsfordító események a Cecilienhofban Potsdamban
Háborútól háborúig tart a potsdami Cecilienhof története. II. Vilmos német császár ugyanis fittyet hányva arra, hogy katonái a fronton küzdenek, az első világháború alatt rendkívüli parkerdőben, a Havel folyó itt-ott tóvá szélesedő partján az angol vidéki kúriák mintájára kastélyt építtetett fia, a trónörökös Vilmos és felesége, Cecília számára.
Hihetetlen, hogy éppen ekkoriban miért választották a német vidéki stílus ötvözésére az angol kastélyok jellemvonásait, de elég csak felnézni a Tudor-stílusú kéményekre – amelyek között nem találni két egyformát –, s láthatjuk, hogy megtették.
Elképzelhető, hogy éppen ezért lesz a következő háborúban egy fontos esemény, a győztes hatalmak potsdami konferenciájának helyszíne az épület.
A parkjában sétálva én inkább arra szavazok, hogy a nyugalom, amely ezt a kastélyt körbeveszi, lehetett az oka annak, hogy 1945-ben itt találkozott Churchill és Attlee brit miniszterelnök, Truman amerikai elnök és Sztálin szovjet államfő.
Így történhetett, hogy a 176 szobás kastély falai egyszerre hallottak angol, francia és orosz szavakat, de nemigen hallottak német mondatokat.
Az utolsóként épített Hohenzollern-épületet a fa és a tégla összhangja, parkhoz illeszkedése eldugott, védelmező, kényelmes helynek mutatja, olyan helynek, amely tud titkot tartani, s olyannak, amely kiprovokálja a bizalmas beszélgetéseket. Talán ezt érezhették az államfők is itt 1945-ben, s lettek picit bizalmasabbak a régi ellenség hamvain még nagyobb hatalomra törő férfival szemben.
Órákig vendégeskedtem egy novemberi napon a kastélyban, de sajnos nem jutottam be Vilmos trónörökös és felesége, Cecília emeleti, privát helyiségeibe, viszont a földszinten bekukkanthattam a hölgy reggelizőjébe. Egy hajókabint alakítottak ki Cecília kérésére, hogy a nap első étkezésén egy régi utazására emlékezhessen.
A pár 1926 és 1945 között élvezhette ezt a csodás épületet és az azt körbevevő parkot.
Sváb kúpon ékeskedik a Hohenzollern-család kastélya
Van egy 800 méteres kúp a Fekete-erdő, a Sváb-föld dombjai és a Duna-völgy találkozási pontjában. Ezen a kúpon áll a csaknem ezeréves Hohenzollern-család legősibb várkastélya. A Hohenzollernek jelentőségét Németországban senkinek nem kell magyarázni, uralkodókat, császárokat adtak a vidéknek, majd az egységes országnak, s ma is élnek leszármazottaik. Ahhoz, hogy ez a kastély olyan csodás jelképe legyen a famíliának, mint amilyennek én láttam pár éve, ismét egy álmodozó férfi kellett. Frigyes Vilmos koronaherceg és későbbi porosz király, miután megtekintette családja ősi székhelyének romjait a 19. században, elhatározta, hogy helyreállítja családja ősi jelképét.
Elsőként barátját, a híres történészt, Rudolf von Stillfriedet bízta meg a vár és a Hohenzollern-család múltjának feltérképezésével, miközben a herceg megpróbálta előteremteni az újjáépítés költségeit. Hosszú évekbe tellett, mire elkezdődhettek a munkálatok, Frigyes Vilmos akkor már porosz király volt. Építészek, történész és a művészetben jártas király együtt tervezték meg a Hohenzollern-család felemelkedésének és tündöklésének emlékművét, ezt a kastélyt.
A kastély környezetén túl belső terei is magával ragadják a látogatót, és még egy magyar kapcsolatra is bukkanhatunk, ha szemfülesek vagyunk. Az előszobaként funkcionáló első terem ajtaja mellett álló, II. Vilmos német császárt (aki szintén a Hohenzollern-család tagja) ábrázoló olajfestmény festője László Fülöp Elek, akit az utolsó udvari festőként emlegetnek, s Székely Bertalan tanítványa volt Budapesten.
A kastély felvázolja számunkra a ma Németországnak nevezett területek történelmét, legfontosabb uralkodói családja nem hétköznapi mindennapjait.
Branitz kastély, ahol piramis áll a parkban
Ha már a cikkben így vagy úgy különleges uralkodók, grófok kaptak szerepet, akkor méltán zárhatjuk a sort Hermann Fürst von Pückler-Muskau (1785–1871) herceggel. Azt hiszem, a herceg ma is megállná a helyét a gazdag, intelligens, nőcsábász, alkotó, felfedező férfiak körében. Így egyszerre mindegyikben. Az, hogy Pückler herceg Cottbus mellett családja egykori barokk kastélyát felújította a 19. század közepén, csak egy volt a számos tevékenység között, amit végzett. A férfi ugyanis kertépítész, utazó, író, a nők bálványa és nagy hódítója volt, és annak a részéhez tartozott az úri világnak, amely sohasem unatkozott. Alkotott vagy utazott. Alkotott egy fagylaltot (amelyet ma is kapni kastélya éttermében), alkotott, amikor leírta utazásait és megalkotta a Branitz kastély óriási kertjét.
A kastélyba akkor jutottam el, amikor a Spreewald felfedezésén jártam.
Az egykori szántóföldön kialakított csaknem 600 hektáros parkban mesterséges dombokat, tavakat és csatornákat alakíttatott ki a herceg, és szerencsére azt is figyelembe vette, hogy a környék, a Spreewald hangulata is tükröződjön a környezetben. Pückler mindezt még megkoronázta azzal, hogy sírhelyének egy földből készült piramist emeltetett.
Itt a nyakunkon a tavasz, amikor már érdemes hosszabb utazásokra is indulni.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Behavazott az ország: pazar drónfotók a havas Mátrától...
Utasok ezrei dühönghetnek most a MÁV bejelentése miatt
Rendkívül szokatlan, ami a vadludakkal történik Tatán
Vulkánt fedeztek fel Nyugat-Magyarországon, ezt lehet tudni róla!
Advent 2024: keressük az ország legszebb települését! Nevezd egy...
