A „repülőgépes megfázás” és a „nyaralási nátha” nem hivatalos betegségek, mégis évente több tízezer ember tapasztalja ezek tüneteit. Mindkét probléma elkerülhető, ha néhány tanácsot megfogadunk – írja a Roadster.hu. A Yahoo News cikkében szólaltatta meg Dr. Barbara Bawert, hogy mikor és miként érdemes utazni, ha légijárattal indulnánk útnak.
Ezek szerint a csúcsidőben történő utazás helyett érdemes a hét közepét, valamint a délelőtti vagy kora délutáni időszakot választani. Ezekben az időpontokban kisebb az esély a baktériumokkal való találkozásra, és a nap közepén való utazás előnye, hogy az előző este nyugodtabban kipihenhetjük magunkat.
A repülés során a maszk viselése is ajánlott az orvos szerint még mindig, mivel túl kis térben zsúfolódik össze viszonylag sok ember, ráadásul kifejezetten közel egymáshoz. Az utazásra való felkészülés során fontos, hogy ne tervezzük túl a nyaralást, hagyjunk időt a pihenésre, és figyeljünk a kiegyensúlyozott táplálkozásra. A kézipoggyász megfelelő összeállítása szintén lényeges. Olyan tárgyakat érdemes csomagolni, amelyek valóban hasznosak, és kényelmesebbé teszik az utazást.
Itt található egy repülőgépen a legtöbb kórokozó
Az ülészseb, a lehajtható tálca és az ülés fejtámlája azok a helyek, ahol a legtöbb kórokozó található egy repülőgépen.
Az ülészseb ritkán tisztított, sajnos sokszor tele van használt zsebkendőkkel, rágóval, és más személyes tárgyakkal, amelyek baktériumforrások lehetnek. A tálcákon, ahol eszünk vagy tárgyakat helyezünk el, szintén sok baktérium fordul elő, és a fejtámlákon végzett vizsgálatok is kimutatták Staphylococcus, E. coli és más baktériumok jelenlétét.
A védekezés kulcsa a kézfertőtlenítő és a törlőkendő használata, valamint a gyakori kézmosás, különösen a mosdó használata után. Ezek jelentősen csökkenthetik a fertőzés veszélyét repülés közben.