Több száz oroszlánfóka szállta meg a San Carlos Beachet a kaliforniai Montereyben, ezért a helyi hatóságok lezárták a területet a látogatók elől – számolt be a CNN. Óvatosságra intő szalagot helyeztek ki, amelyek mögött folyamatosan fotózzák a homokban és a vízben pihenő, játszadozó állatokat.
Ugyan gyakran feltűnnek oroszlánfókák a kaliforniai partvidék egyes strandjainál, a helyi lakosok még soha nem láttak ehhez fogható méretű csoportos gyülekezést Montereyben.
Lisa Uttal, a Monterey-öböli Nemzeti Tengeri Rezervátum tengerbiológusa szerint nem világos, hogy a fókák pontosan miért választották a San Carlos Beachet, de
lehet, hogy az ökoszisztéma gazdag táplálékkínálata vonzza őket. Gyakorlatilag az összes, a parton összegyűlt egyed hím volt
– közölte. „Venturából és a Csatorna-szigetekről vándorolnak ide… Hihetetlenül mobilisak. Általában a táplálékot üldözik” – mondta Uttal. A biológus szerint várhatóan három-négy hétig tanyáznak még a San Carlos Beachen.
Az oroszlánfókák az Egyesült Államok 1972-es tengeri emlősök védelméről szóló törvényének hatálya alá tartoznak, amely megtiltja, hogy az emberek befolyásolják az állatok viselkedését, vagyis a túlzott közekedés, menekülésre kényszerítés tilos.
Az embereknek arra kell gondolniuk, hogyan éreznék magukat, ha az ágyukban pihenve szundikálnának, és valami nagytestű állat megállás nélkül jönne, és kikergetné őket a házból
– magyarázta Brigadier.