Ide járt fürdeni Arany János, itt nyaralt Ferenc József - Utazás a történelemben I. rész
A fürdőkultúravégigkíséri az emberiség történelmét, már a rómaiak is ismerték és előszeretettel használták a gyógyító hatással bíró forrásokat, ahogyan a török korból is ismerünk magyarországi fürdőket. Ennek ellenére a jelenség újrafelfedezése az újkori felvilágosodás idejére datálható. Ekkoriban kezdett terjedni ugyanis az a nézet, hogy az ember mindenféle kínjára, bajára enyhülést találhat a gyógyhatású fürdőkben, a tehetősebbek fokozatosan rászoktak a fürdőlátogatásra. Már csak azért is, mert a birodalom felső vezetése járt ebben elől jó példával. A 18. század 60-as éveiben Mária Terézia rendeletben utasítja Johann Heinrich Crantz doktort a birodalom gyógyvizeinek felkutatására. Crantz ezt végrehajtja és 1777-ben publikálja is kutatásának eredményeit. Nem sokkal később, 1783-ban Magyarországon is megjelenik egy gyűjtés, Langue János tollából, ez „A magyarországi orvosvizekről és a betegségek és a betegségben azokkal való élés szabott módjáról szegények kedvéért” címet viselő munka, amit a hazai balneológiai irodalom első mérföldkövének tekintünk.
A 18. század végén a fürdőkultúra felvirágzásának az is kedvezett, hogy megindult a mai értelemben vett turizmus. Ez azt jelentette, hogy már nem csak kalandvágyból vágtak neki az emberek a világnak, vagy tanulmányokat folytatni utaztak messzi földekre, hanem a felvilágosodás hatására az ember elkezdte felfedezni a természetet is.
Ez persze kezdetben csak a tehetősek számára volt lehetséges, de a 19. század kedvező társadalmi változásai a turizmust már a század második felére tömeges jelenséggé változtatták.
Hozzá kell tenni, hogy a prioritást még ekkoriban is a gyógyulás különféle formáit kínáló helyek élvezték, ám ezek „köszönhetően” a 19. század nagy népbetegségének, a tuberkolózisnak (közismertebb nevén TBC-nek) már nem csak a fürdőket, hanem a magaslati levegőt kínáló hegyvidékeket és a sós levegőjű tengerpartokat is jelentették.
Csehország
Ha azt keressük, hogy a korszakban melyek voltak a legnépszerűbb fürdők, ahova nem csak a birodalom Lajtán túli része, de a magyar notabilitások is szívesen jártak, akkor érdemes elsősorban a mai Csehországban és Ausztriában szétnézni. Már a német romantika nagy költője, Goethe is szívesen járt Karlsbadba (ma Karlovy Vary), majd miután ráunt, onnantól kezdve Marienbadot (ma Mariánské Lázně) látogatta.
„Pompás szállás, barátságos házigazdák, jó társaság, csinos leányok, muzikális műkedvelők, kellemes esti szórakozás, remek étkezés, új, jelentős ismeretségek s újra megtalált régiek, könnyű atmoszféra, kétezer párizsi lábnyi magasság a tenger felett, klastromi lakomák stb. mind hozzájárult, hogy a három hétig tartó szép időt teljesen kihasználhattam, élvezhettem” – írta Goethe Marienbadról.
Magyarországról is sokan kerestek gyógyulást ezekben a fürdőkben, Karlsbadban például emléktáblája van az ott epebántalmait kúráló Arany Jánosnak, Liszt Ferencnek és Móra Ferencnek is, de itt érte a halál 1878 nyarán a neves történészt és az 1848-49-es szabadságharc egykori miniszterét, Horváth Mihályt is.
Persze a többség nem ilyen ismert személyekből állt és úgy általában is elmondható, hogy Karlsbad vendégseregének évente mintegy tíz százaléka volt magyarországi illetőségű.
A lokálpatriotizmusára jellemzően elsősorban zalai fürdőket kedvelő Deák Ferenc is kénytelen volt többször megfordulni Marienbadban, de így tett Vajda János költő is, akinek szintén az orvosa javasolta a marienbadi kúrát. Persze ne tegyünk úgy, mintha csak Magyarországból állna a világ, Marienbadot, ahogyan Karlsbadot is szívesen látogatták más országok gazdagabb, vagy ismertebb képviselői is. Megfordult itt például VII. Eduárd angol király, Wagner, Mark Twain, Albert Schweitzer, Franz Kafka, Ferenc József, Gorkij, Edison, és Chopin is.
Érdekesség, hogy a premontreiek tulajdonában lévő fürdőben annyira komolyan vették, hogy ide gyógyulni járjanak az emberek, hogy a fesztelenebb kikapcsolódásért még a társadalom felső osztályai számára is borsos felárat számítottak. Különösen a bor volt nagyon drága, amit az oda járó magyar vendégek nem is győztek panaszolni.
Ausztria
A népszerűbb csehországi fürdők mellé zárkózott fel a 19. század folyamán a felső-ausztriai Ischl és a tüdőbajosok Mekkájaként (vagy ahogy a korabeli politikai élclap fogalmazott, miszerint ide hosszas köhögés után köpni járnak az emberek), is emlegetett stájerországi Gleichenberg. Például a nagy költő fia, Petőfi Zoltán is idejárt kúrálni a tüdőbaját, míg az felül nem kerekedett rajta. A gleichenbergi tüdőbetegek kóros soványságát a korszakban szembe is állították a marienbadi korpulens vendégekkel, míg Marienbedba fogyni járnak az emberek, addig Gleichenbergbe meg hízni.
A soknemzetiségű látogatósereg igényeit szem előtt tartva a fürdő a birodalom minden szegletéből járatott valamilyen újságot, magyarból többet is, ráadásul ügyeltek a kiegyensúlyozottságra, épp úgy találhattunk ellenzéki, mint kormánypárti lapot és természetesen a két nagy politikai tömörülés élclapjai, a Borsszem Jankó és a Bolond Miska is hozzáférhető volt. Ami a szórakozást illette, arra is gondjuk volt a fürdő üzemeltetőinek, rendszeresen tartottak bálokat, hangversenyeket és színházi előadásokat.
Ischl korabeli népszerűségét többek között annak köszönhette, hogy Ferenc József kedvenc fürdője volt és minden év nyarát itt töltötte.
A császár és kíséretének Ischl-i érkezése nagyjából olyan menetrendszerű szenzáció volt a korszakban, mint ma a brit királyi család Balmoral-i vakációja.
És hát természetes, hogy ahova az uralkodó megy, oda mindenki megy utána, aki csak teheti. Királyi hercegek, audienciában reménykedő arisztokraták, magasrangú politikusok no és természetesen egyszerű polgárok is, hiszen nem mindenki mondhatja el magáról, hogy együtt nyaralt őfelségével, ami még akkor sem minősül lódításnak, ha egy pillanatra sem találkoztak, elég volt, hogy egy településen kapcsolódtak ki.
Így Ischl az idelátogatók egészsége mellett a kapcsolati tőkéjükre is jótékony hatással bírt. Az uralkodó egyébként 1914 nyarán járt utoljára a fürdővárosban, a mai napig álló Kaiservillában hozta meg azt a végzetes döntését, hogy hadat üzen Szerbiának.