Most van az, hogy a fotelben ülve is lehet hősnek lenni – koronavírus-látkép Steiner Kristóftól
Steiner Kristóf
A válsághelyzettel versenyt futva érkeztünk haza – a magyar határokat utazásunk másnapján zárták le, egy nappal később Görögországban részleges kijárási tilalmat rendeltek el, mára pedig kizárólag írásos engedéllyel járhatnánk ki, élelemért, gyógyszertárba, vagy rövid sétára otthonunk közelében, ám mivel a félsziget lakosságának nagy része a legveszélyeztetettebb korosztályba tartozik, nem kockáztatunk: több mint egy hete vagyunk önkéntes karanténban, és még mindig a Budapesten vásárolt élelmiszerkészletünket dézsmáljuk: egy bőröndnyi vegánbarát alapanyaggal tértünk haza, hogy boltba se kelljen mennünk.
Londoni, tel-avivi és isztambuli barátaink hasonló helyzetben vannak: az Egyesült Királyság teljes területén elrendelték, csak azok léphetnek utcára, akik kulcspozícióban dolgoznak, társasággal találkozni tilos, Törökország pedig éppen ma jelentette be: a napi új regisztrált fertőzöttek száma világszinten is rekordokat döntöget.
Izraelben közel kétezren fertőzöttek – itt a társadalomtól izoláltan élő vallásos csoportok jelentik a legnagyobb veszélyt: az ortodox zsidók közül sokan „nem hisznek” a világjárványban, és az is előfordul, hogy a segítségükre siető, őket tájékoztatni kívánó szerveket erőszakkal kergetik el a vallásosok-lakta városrészekből.
Barátaink és családtagjaink közvetlen környezetében is előfordulnak megbetegedések, halálos áldozatok, Olaszországból pedig – ahol évente tartunk tíznapos gasztro-elvonulást – első kézből kapjuk a híreket Toscanában élő barátainktól: kietlen utcák, zsúfolt kórházak, és teljes tanácstalanság jellemzi Itáliát, ám a remény, és egymás állandó és következetes támogatása mindennél fontosabb az olaszoknak (is).
„Túl leszünk ezen – együtt” – ez a leggyakoribb mondat, amelyet hallok, olvasok az utóbbi hetekben, és míg falubéli szomszédainkat is legfeljebb tízméteres távolságból üdvözöljük, sosem mulasztjuk el megkérdezni a másiktól: miben, hogyan segíthetünk.
Van, aki vizet hoz, mások friss zöldségről gondoskodnak a falusiaknak, megint mások ebéd házhozszállítást intéznek az idős lakosoknak, fizetni pedig ráér később, majd ha már „minden rendben lesz.”
De hogy mégis mit jelent ez? Mindenkinek mást.
Akadnak, akik azonnali hatállyal tárcsázzák a hatóságokat, ha megpillantanak valakit az utcán, és olyanok is, akik bíznak benne: ha bárki kimerészkedik, bizonyosan jó okkal teszi. Ismerünk olyat, aki máig vallja: „a média túllihegi a tragédiát”, és olyanokat is, akik szerint a mostaninál is szigorúbb tilalmakra volna szükség, no meg persze ott vannak azok, akik még mindig összeesküvés-elméleteket gyártanak: a szándékos népességcsökkentés, és a politikai érdekek mesterkedése első helyen állnak a konspirációs elméletek sorában, de olyan üzenetet is kaptam már, mely szerint Jézus Krisztus hamarosan angyalokat küld a Földre, hogy megmentsék a kiválasztottakat, míg az itt maradtakra biztos szenvedés és halál vár. Az ember csak kapkodja a fejét, és – mint „boldog békeidőkben”, végül nem hagyatkozhat másra, mint az emberiségbe és önmagába vetett hitére.
Személyes szinten, saját életemben – bevallom – az önkéntes karantént nem élem meg sem lemondásként, sem tragédiaként:
őszintén hiszek benne, hogy nem kell ezo-spirinek lenni ahhoz, hogy felismerjük, ez az időszak mindannyiunk számára mérföldkő, és vízválasztó.
Ideje átgondolnunk, hol akarunk lenni, kikkel akarjuk körülvenni magunkat, mihez akarunk kezdeni az életünkkel, amikor az élet némileg visszatért a régi kerékvágásba, pontosabban gondoskodnunk arról, hogy változunk és változtatunk. Az élet rövid – nem csak világjárvány idején, az elmúlás a születéssel jár, az élet pedig halállal, és illúzió abban hinni, hogy ha nem tombolna a koronavírus, mindent kontrollálhatnánk magunk körül. Ahogyan abban is, hogy a Föld bolygó képes elviselni azt, ahogyan éltünk, mi emberek. Olyan sokan lettünk, annyi szemetet termelünk, úgy felgyorsult a világunk, hogy sem a bolygó, sem mi, az emberiség nem számíthatunk rá: ha lecseng a „vírus szezon”, visszatérünk korábban kudarcot vallott mintáink követéséhez.
Madonna osztotta meg a napokban Instagram-oldalán: „A koronavírus nem más, mint egy óriási egyenlítő – nem érdekli, híres vagy, vagy civil, mennyire vagy vicces, okos, honnan jöttél, mi a narratívád. Ami óriási benne, az teszi egyenlítővé: mindannyiunkat egyenlővé tesz, megannyi módon.”
És valóban, a vírus nem válogat: Harvey Weinsteintől Idris Elbán és Tom Hanksen át Plácido Domingóig, világklasszis sportolóktól nagyhatalmú politikusokig számos ismert ember jelentette be: elkapta a betegséget. Értelmetlen hát bűnbakokat keresni – kínaiakat, olaszokat, karnistákat, vallástalanokat. Mind egy hajóban evezünk, és ha ez a hajó elsüllyed, mind elmerülünk vele együtt. Ha valóban segíteni szeretnénk, nem pedig csupán azt, hogy igazunk legyen, és személyes ideológiák igazolására használni a modern kor egyik legnagyobb egészségügyi és gazdasági tragédiáját, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy a közvetlen környezetünk felismerje:
hatalmas a felelősségünk.
Felelősek vagyunk azért, hogy ne fertőzzünk meg másokat, és ne fertőződjünk meg, így aki csak teheti, maradjon otthon. Inspiráljuk egymást arra, hogy újra-felfedezzük önmagunkat és azokat, akik köröttünk élnek: egy világból, ahol még házastársak, családtagok is alig-alig találkoztak egy olyan valóságban találtuk magunkat, ahol nincs más választásunk, mint együtt lenni, és ha már így alakult, igazán megismerni egymást. Nincs más választásunk, mint megvalósítani mindazt, amire évek óta azt mondjuk: „nincs rá időm” – megtanulhatjuk az idegen nyelvet, ami oly régóta érdekel, gyakorolhatunk a hangszeren játszani, amelyet évekkel ezelőtt vettünk, de ott porosodott a sarokban, formába hozhatjuk magunkat fizikailag, szellemileg, és lelkileg anélkül, hogy bárki – a bikiniszezon, vagy a főnökünk, vagy a társadalmi nyomás határidőhöz kötné, mikorra kell „kész lennünk” a feladattal.
És mindenekfelett felelősek vagyunk egymásért – azokért, akiket szeretünk, és azokért is, akiket nem, mi több, azokért is, akiket nem ismerünk. Ezért kell megtalálnunk a finom egyensúlyt: vegyük komolyan a helyzetet, de ne generáljunk pánikhangulatot, gondoskodjunk a személyes mikrokörnyezetünkről, de önzetlenül segítsünk azoknak, akik azon kívül esnek, de sötét fellegek gyülekeznek a fejük felett, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy támogassuk bajba jutott iparágakat – így a turizmust, vendéglátást, szórakoztatóipart, és ahogy csak tehetjük, segítsük a tanárokat, szépség- és divatipari dolgozókat, előadóművészeket, edzőket, építőiari vállalkozókat, személyszállítókat, szerelőket, sportolólat, újságírókat, állatvédő szervezeteket és mindenekfelett az egészségügyi dolgozókat és idősgondozókat.
Ha nem anyagilag, akkor figyelemmel, idővel, energiával, vagy akár „lájkokkal” és „megosztásokkal” – ez az a pillanat, amikor mégiscsak igaz, hogy otthon, a fotelben ülve is lehet igazi hősnek lenni.
Ha segítenél az egészségügyi dolgozóknak elengedhetetlen védőfelszerelésekhez jutni – az adományok a Jobbulást! Alapítványon keresztül jutnak el a Magyar Orvosi Kamarához. Számlaszám: 16200223-10073605, a közlemény rovatban a “támogatás” szót kell feltüntetni. Az adománylink – április 4-ig él.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Behavazott az ország: pazar drónfotók a havas Mátrától...
Utasok ezrei dühönghetnek most a MÁV bejelentése miatt
Rendkívül szokatlan, ami a vadludakkal történik Tatán
3 színes, német város a téli kiruccanásokhoz
Vulkánt fedeztek fel Nyugat-Magyarországon, ezt lehet tudni róla!
