Yelon
Azt kimondhatjuk, hogy nem lehet életkorban meghatározni, hogy egy gyerek mikortól utazhat, közlekedhet egyedül. Nagyon sok mindentől függhet, mikor áll minden szempontból készen erre a kalandra: többek közt a gyerek habitusától, érettségétől, önállóságától, a szülők tudatosságától és rugalmasságától, illetve esetleges kényszerítő körülményektől is.
Sokan próbálnak a saját gyerekkorukból merítkezni, és azt gondolják, hogy mindenképpen jót tesznek a gyerekükkel, ha önállóságra nevelik, ennek pedig jó színterei lehetnek a mindennapos forgalmi helyzetek is.
Ha mi magunk is ezen az állásponton vagyunk, akkor is figyelembe kell vennünk a saját gyerekkorunkhoz képest más feltételeket és körülményeket, ezért az első és legfontosabb, amit meg kellene tennünk, az a szükséges biztonsági és gyakorlati információk átadása. Fontos a KRESZ-táblák jelentésének átbeszélése, a lámpák, illetve a zebra használatának körültekintő ismerete – főleg, mivel ebben sajnos nem tudunk nyugodtan a bizalmi elvre hagyatkozni, hiszen számos baleset éri a zebrán áthaladó gyalogosokat, ennek a lehetőségét is fontos kommunikálni a gyerekeink felé.
A kellő információ átadásán túl az önállóság másik rendkívül fontos alappillére a bizalom. Meg kellene tanulnunk megbízni a gyerekünkben: abban, hogy mindent megtettünk annak érdekében, hogy felelőségteljesen és éretten tudjon viselkedni, hogy felismerje, ha bajba kerül, illetve hogy tudja azt is, hogy kitől lehet segítséget kérni és elfogadni szükség esetén.
Mi a teendő például, ha a buszt, amivel közlekedik, elterelik, és más útvonalon megy – tudni fogja, hol kell majd leszállnia?
Ha útközben megállítaná valaki kedélyesen beszélgetni, tudja, hogy mondhat nemet, és hogy ehhez hogyan kérhet segítséget? Ezek is olyan kérdések, amikre a megfelelő válaszokat csak a mi közreműködésünkkel és sok, a témát érintő, ráérős, nyitott beszélgetéssel dolgozhatják ki. Fontos, hogy szóba kerüljenek az idegenek és az is, hogy kerülhetnek olyan helyzetbe, amiben valaki megpróbálja elcsábítani őket – próbáljuk meg közben nem megrémíteni a gyereket, hiszen nem az a cél, hogy féljen az ismeretlen felnőttektől, hanem az, hogy biztonságban érezhesse magát, hogy legyen szeme és eszközkészlete a veszélyes helyzetek felismerésére.
A fentiek miatt sokan a mobiltelefonokat, illetve a GPS-nyomkövetős okosórákat gondolják a megfelelő megoldásnak. Bár biztosan van olyan helyzet, amikor ezek az eszközök jól jönnek, de használatukkal pont azt vesszük el a gyerekeinktől, amire a legjobban vágynak, és ami a legfontosabb támaszuk lehetne ezekben a felfedezésekben, kalandokban: a bizalmunkat.
Hiszen ezzel azt sugalljuk, hogy nem bízunk meg abban, hogy képesek egyedül megoldani ezt a feladatot. Pedig ne feledjük, ők alapvetően nekünk akarnak megfelelni, minket akarnak elkápráztatni – azzal is, hogy milyen ügyesen tájékozódnak, mert ők már „igazi nagyok”.
Ez a szülő és gyerek közti bizalmi kapcsolat lesz majd az alapja a későbbi táboroknak, közös nyaralásoknak, ahova szintén könnyebb szívvel tudjuk majd elengedni a gyerekünket, ha tudjuk: megtettünk mindent annak érdekében, hogy az ott rá váró élmények ne érjék felkészületlenül.
Az első, önálló utazásokra való közös felkészülés arra is jó gyakorlat lehet, hogy megtanuljuk, hogy tudunk beszélgetni: hogy a gyerekünk biztos lehessen abban, hogy felteheti nekünk a kérdéseit, mi igyekszünk pedig válaszolni azokra – legyen szó arról, hogy hogyan olvasunk menetrendet, vagy később majd arról, hogy hogyan lehet egy táborba való egy heti cuccot belepréselni egy fémvázas hátizsákba.
Könyves Krisztina, a Yelon szakértője
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
TOP 20 fotó a karácsonyi díszbe öltözött magyar falvakról,...
Földrajzi kvíz: ismered Magyarország határátkelőit?
A világ legaranyosabb madara született meg Debrecenben
Megváltozik: máshogy kell majd felszállni a buszokra Budapesten
Így köszöntötték a téli napfordulót Pilisszántón
