Újpest legrégebben üzemelő vendéglátóhelye, a Megyeri Csárda örökre búcsút intett a vendégeknek – legalábbis a magyar online sajtó számos hírportálja írta meg ezt ebben a formában. Az Index által eredetileg közzétett cikket egyebek mellett átvette a Blikk is.
Ebben az volt olvasható, hogy több mint 300 évnyi működés után bezárhat a legendás újpesti Megyeri Csárda, amely a Váci út külső részén található.
Mint írták, mindez azért történt volna, mert az épületet eladták, és az új tulajdonos pedig nem akarja vendéglátóhelyként üzemeltetni a helyet. A vételár pontos összegeként 135 millió forintot jelöltek meg.

A csárdát az 1900-as évek elején a Károlyi család szerezte meg, majd a közeli Egyesült Izzó tulajdonába került. A szocializmus idején állami kezelésben működött. Idővel, a gebines korszak beköszöntével (amikor már állami vendéglátóhelyeket adtak ki bérbe, egyéni vállalkozóknak), beindultak a külföldi buszos csoportok, amelyek hosszú évtizedekig nagy forgalmat jelentettek a Megyeri Csárdának.
A hazai hírportálok már kész tényként írták le az étterem eladását, de ezt végül maga a tulajdonos, Csányi László cáfolta ezt az Indexnek.
Csányi arról beszélt a lapnak, hogy bár az épületet valóban régóta árulja, a csárda az elmúlt 20 évben nem zárt be, jelenleg sincs aláírt adásvételi szerződés senkivel sem.
Sőt, a hely a hivatalos weboldalukon megadott nyitvatartással továbbra is üzemel Újpesten, a Váci út mellett.