Idén június 22 a főszezon kezdete a vasútnál. A vakációval tehát sűrűsödnek majd a balatoni járatok is - adta hírül a MÁV.
A népszerű turisztikai úti célokat sűrűbb közlekedéssel kiszolgáló nyári főszezoni közlekedési menetrend június 22-től szeptember 1-jéig lesz érvényben, azt követően pedig utószezoni menetrenddel nyújtják meg a nyarat szeptember 22-ig – közölte a MÁV-Volán-csoport pénteken az MTI-vel.
Fotó: Getty Images
A MÁV a nyári főszezonban a jelenleginél több vonatot, IC-kocsit és motorvonatot állít forgalomba.
A főszezonban a Balatonnal már nemcsak a fővárost, de a keleti, délkeleti országrészt – Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Békéscsaba, Szeged, Kecskemét és Szolnok térségét – is közvetlen közlekedő vonatokkal kötik össze – írták.
Buszok is indulnak a tóhoz
A Volánbusz helyi, helyközi járataival szintén az ország számos térségéből biztosít közvetlen eljutást a Balatonhoz és annak környékéhez.
A Balatonhoz utazóknak érdemes kihasználniuk az EMMA (Egységes Menetrend Magyarországon) utazástervező rendszert, ezzel ugyanis bárki egyszerűen, gyorsan és megbízhatóan megtervezheti utazását, akár vonattal, akár autóbusszal, vagy ezek kombinációjával szeretne eljutni a tóhoz.
Májusban indult az előszezon
Május 13-tól már az előszezoni menetrend alapján járnak a balatoni vonatok és bővítették a kerékpárszállítási lehetőségeket is. A tó országbérlettel megközelíthető, ám nem szabad elfelejteni, hogy
a kiemelt balatoni vonatok csak helyjeggyel vehetőek igénybe.
Ezt, a garantált ülőhelyet biztosító jegyet az országbérlet és a Magyarország24 napijegy mellé is kötelező megváltani.
Rainer-Micsinyei Nóra és Lengyel Tamás a Kettős:pont podcastben
Rainer-Micsinyei Nóra és Lengyel Tamás hosszú évek óta kollégák, akiket a szakmájukon kívül az is összeköt, ahogy a világról, a mindennapok történéseiről és a társadalmi szerepvállalásról gondolkodnak. A két előadó a színházon és a közéleten kívül mesél arról is, hogy mit lehet kezdeni a gyerekkori traumákkal, milyen segítséget nyújthat a humor és milyen terveik vannak a jövőre nézve!
0 seconds of 48 minutes, 20 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume↑
Decrease Volume↓
Seek Forward→
Seek Backward←
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
Next Up
Mogyorókrémteszt: megéri a Nutellát venni vagy az utánzatok a jobbak?
04:18
Copied
Live
00:00
48:20
48:20
More Videos
48:20
Rainer-Micsinyei Nóra és Lengyel Tamás a Kettős:pont podcastben
04:18
Mogyorókrémteszt: megéri a Nutellát venni vagy az utánzatok a jobbak?
03:41
Utazik a család: három rejtett park Budapesten
48:24
Hadas Kriszta és Sváby András a Kettős:pont podcastben
04:58
A Dunakanyar ősszel
08:24
Szalámikat teszteltünk: éles verseny ment az első helyért
04:28
Mesternők
06:45
A nagy tejfölteszt: az egyik termék magasan verte a mezőnyt
03:11
A Kolorádón kérdeztük a fesztiválozókat, kell-e spórolni a szórakozáson
03:15
Mutasd a Google találati listád, megmondom, ki vagy! - A Művészetek Völgye látogatóit kérdeztük