Lerobbant a MÁV bécsi járata, az utasok kálváriája csak ezután következett
Vasárnap délután lerobbant a MÁV Bécsbe tartó Eurocity vonata, számol be róla a Telex egy olvasói levél alapján. Az utasoknak legalább 70 percet kellett várniuk a továbbjutásra a rekkenő hőségben.
Nincs árnyék a hegyeshalmi állomáson
A Telex olvasója, Bettina írt az esetről: egy EuroCity nemzetközi járattal indult Győrből Bécsbe, de a szerelvény délután egy óra után az osztrák határ előtt, Hegyeshalomnál megállt. Először azt a tájékoztatást kapták az utasok, hogy a vonat elromlott és próbálják megjavítani, majd leszállították őket. Bettina szerint leszálltak, de
semmilyen tájékoztatást nem kaptak arról, mikor és hogyan utazhatnak tovább.
A hegyeshalmi megállóban nincs árnyék: az utasoknak itt kellett várakozniuk a kánikulában. Bettina szerint a MÁV munkatársai arról tájékoztatták őket, hogy a következő vonatra felszállhatnak, de azt már nem tudták megmondani, az pontosan mikor jön.
Sokan nem szállhattak fel
Bettina szerint időközben érkezett egy vonat Budapestről Bécsbe, de mivel azt egy másik vasúttársaság üzemeltette, arra nem voltak érvényesek a jegyeik. Végül, jóval később megjött a várva várt Railjet, amire felszálltak. A vonaton azonban arról tájékoztatták őket, hogy
csupán ülő utasokat szállíthat a szerelvény, ezért akinek nem jut ülőhely, annak le kell szállnia.
Ekkor Bettina szerint már azt mondták, hogy egy pótlóbusz fogja tovább szállítani őket.
A Telex megkereste a MÁV-ot, akik levélben így válaszoltak: “Sem az osztrák, sem a magyar vasúttársaság nem rendelkezett szabad mozdonnyal a közelben, így nem tudott egyik fél sem új járművet küldeni, ezért kellett az utasoknak másik járatra átszállnia.
Az utasok 70 perccel később, 14:36-kor a következő Railjettel (rjx 12064) utazhattak tovább. Az osztrák szabályok értelmében a távolsági vonatokon csak ülő utasok utazhatnak, így azok az utasok, akiknek nem jutott a Railjeten szabad ülőhely, a 14:53-kor érkezett, Bécsbe tartó Csárdás EuroCityvel (EC 144) hagyhatták el az országot.”