Egy Nógrád megye méretű államban van Európa legszebb terasza
Élet Sója
Első találkozásom Luxemburggal tizennégy évvel ezelőtt történt, azóta nem értem, hogyan lehetséges az, hogy a környezetemben csak kevesen tűzik bakancslistájukra ezt az európai országot. Szerelem volt első látásra – élhetnék ezzel a klisés mondattal, de ez csak részben lenne igaz. Megtetszett, kétségtelen, de valójában a második látogatás alatt szerettem belé igazán. Szerelmünk távkapcsolatra ítéltetett, az újabb és újabb látogatások azonban nem hagyták kialudni a tüzet.
Az Élet sója blogon többször is írtam Luxemburgról, néhányan vissza is jeleztek, hogy mennyire igazam volt, tényleg lenyűgöző a kis állam. Az igazi visszacsatolást, miszerint Luxemburgot látni kell, egy baráti csapat idegenvezetése során kaptam meg. Ámultak ott, hálálkodtak hazafelé és emlegetik mai napig a nagy Luxemburg-felfedező túrát.
Elfogultságom – ami a szerelem miatt nyilván fennáll – olyan hosszú cikket eredményezne, hogy nem férne ki a Startlap Utazás oldalára, ezért inkább csak képeket villantok fel az országról néhány tipp kíséretében. Remélem, ebből is jól látszik majd, hogy Luxemburg kiváló úti cél, olyan hely, amely nem fedezhető fel csupán egyetlen nap alatt. S ne feledjük, hogy Budapestről közvetlen repülőjárattal könnyen eljuthatunk a világ egyetlen nagyhercegségébe, Luxemburgba.
Luxemburg ugyanis nem csupán Luxembourg városát jelenti, hanem egy Nógrád megye nagyságú országot, amelyet az Ardennek dombjai és erdőinek zöldje izgalmassá, tisztává, a luxemburgi grófok (akik közül egyik-másik német-római császár is lett) és az országot megszálló burgundi, spanyol, francia és porosz erők várkastélyai történelmivé, az Európai Unió irodaházai modernné, a vörös sziklák egykori bányái gazdaggá, lakói (akik között sok a portugál származású, de vannak a világ minden tájáról bevándorlók), és az országban elfogadott három hivatalos nyelv (luxemburgi, francia, német) pedig sokszínűvé tesznek.
A főváros legizgalmasabb pontjai
Luxembourg városában az első hely, amely mindig izgalomba hoz, az a Pétrusse folyó völgye. Zöldbe burkolt rejtélyes sziklák keretezik, amelyeken időnként sehová sem vezető lépcsők vagy sötétségbe burkolódzó vájatok bukkannak fel. Az egykori erődből, amelynek romjain a város székel, ma már csak a kazamaták maradtak fent, de kellően titokzatosak ahhoz, hogy végigjárjuk. (Ahogyan távolabb a Bock sziklák kazamatáit is.) A Pétrusse-völgy parkjában nem csupán a kellemes klímának és az éltető esőnek köszönhető zölddel futhatunk össze, hanem a város lakói precizitásának, mondhatni tisztaságmániájának is tanúi lehetünk. Ahogy a viaduktépítészetnek is.
Tipp: A Pont Adolphe-nál nézzünk le, majd sétáljunk le a völgybe és nézzünk fel. (Tudom, ez most aztán nagyon „ütős” tipp, de elhihetitek, hasznos.)
Barna falával s sötét tornyaival nem messze a hídtól áll a luxembourgi Notre Dame, amelynek kriptája őrzi a nagyhercegi család elhunyt tagjainak örök álmát. Én azt mondom, hagyjuk őket békében nyugodni, mi vegyük inkább az irányt az Alzette folyó felé. Nem tévesztjük el, mert a Pétrusse is arra halad.
Az alsó város csöndes utcáin át a felső városrészre nyíló szép panorámához érkezünk, és miután elérjük az Alzette-et, elénk tárul Európa legszebb terasza. Ebben a völgyben órákig andaloghat a látogató, végül a Bock kazamaták után, a Rue de Pont utca egyik végén egy panorámalift segítségével visszatekinthetünk a megtett útra.
Nem messze az Alzette folyó kanyarulatától szerény stílusával, szinte környezetébe olvadva találjuk a nagyhercegi család palotáját, amely zászlóval hirdeti, ha lakói otthon tartózkodnak.
Tipp: A belvárosban legjobb gyalog közlekedni, mert akkor olyan helyekre bukkanhatunk, mint Bonn asszony csokis üzlete, a nagyhercegi palotával szemben, ahol mindig sokan lesznek, de akkora süteményeket kínálnak, hogy leesik még a sokat látott édességmániások álla is. A finomságokon túl tökéletes hely megfigyelni a posztoló katonákat és reménykedni, hogy kilép a nagyhercegi család valamelyik tagja a kapun.
S ha már kellően lejártuk a lábunkat, akkor ajánlom a Hop on, Hop off buszt. A Gëlle Fra, azaz arany hölgy (ahogy a luxemburgi barátunk mondta: a koszorúdobáló nő) melletti téren indulnak a járatok.
Ezzel könnyen és gyorsan juthatunk el olyan távolabbi pontokra is a fővárosban, mint az uniós negyed. A hely már csak építészetileg is egy csoda, s ha éppen hivatali időben érkezünk, akkor jó szórakozás a kiskosztümöket és nagygallérokat nézegetni. Nem beszélve arról, hogy itt található a MUDAM, a Modern Művészetek Múzeuma, ahol garantáltan napokra témát adó alkotásokra akadunk majd.
Extra tipp a fővárosban:
Kóstoljátok meg a luxemburgi konyhát! Mi az igazán helyi étel? Ja, azt nem tudom, mert én igazából mindegyik nemzetinek mondott ételükben felfedeztem a szomszédok (franciák, németek, belgák) hatásait.
Az azonban biztos, hogy Luxemburgban nem maradunk éhen.
A főváros vonzza a nemzetközi konyhát.
Három éttermet, amelyet mi kipróbáltunk, szívesen ajánlok nektek is. Az egyik egy brazil konyhát vivő étterem, a Batucada, a másik két olasz barát által üzemeltetett hely, az Al Grappolo (nincs weboldaluk, s foglalni kell előre, de megéri, higgyetek nekem, itt találjátok: 30, rue Adolphe Fischer, L-1520 Luxembourg), míg a harmadik egy, az eddig ismert kínai éttermeket magasan verő hely, a Confucius. Míg a braziloknál fix étlapról, addig az olasznál az aznapi piaci beszerzésből készült négy-ötféle ételből választhattunk. A kínaiak pedig megleptek azzal, hogy éttermükben nem integetett a macska, s a pekingi kacsa omlósságának párjára nehéz lesz akadni. Három étteremnek is egy a vége, megnyaltuk a tíz ujjunkat mindegyikben.
Irány a vidék!
Luxembourg város központjától nem messze, Hamm városrészben található az egyik legkülönlegesebb hangulatú temető, amelyben eddig jártam. A második világháborúban az Ardennekben elesett amerikai katonák nyughelye a Luxembourg American Cemetery, ahol – úgy gondolom – leróhatjuk hálánkat a mai szabad Európáért. Megkapó látvány, ahogy közel 5100 márványba „öntött” katona tiszteleg a méltatlan halállal távozó Patton tábornok előtt. Szavak helyett talán beszédesebb a fotó, amit ott készítettünk. Nem messze az amerikai temetőtől található egy, a német katonáknak felállított nyughely, azt is érdemes megnézni.
Vianden Luxemburg leghíresebb vára, részben fekvésének, részben szépséges kinézetének, s részben persze Victor Hugónak is köszönhetően. Mielőtt elcsábulnánk a vár előtt, hogy azonnal berohanjunk, menjünk el a felvonóig, amely a várral szomszédos kis dombra visz fel bennünket (39, rue du Sanatorium, L-9440 Vianden). Nagyon szeretem ezeket a nyitott, kétüléses libegőket, mindig olyan jó rajtuk hallgatni a csöndet. Fentről pedig az erdőn keresztül sétálhatunk át a várba, ahol kezdődhet az időutazás. Vianden várkastélya ma is a hercegi család tulajdonában van, hiszen fontos állomása családjuk gyökereinek. 1350-ben Vianden urának lányát vette feleségül Nassaui Ottó, megalapítva ezzel a holland és luxemburgi uralkodói családokat.
Ha már a váraknál tartunk, akkor érdemes elrobogni – már csak az ardenneki erdők miatt is – Clervaux-ig. Nemcsak egy külsőre impozáns várat, hanem bent még vagy egy tucatnyi másikat találunk itt. A luxemburgi vármakettek kiállításon elgondolkodik az ember, hogyan lesz egy ilyen kis országnak ennyi várkastélya. Clervaux legnagyobb attrakciója azonban az UNESCO világörökség részét is képező fotókiállítás, Az ember családja (The Family of Man). Edward Steichen amerikai fotográfus, a New York-i Modern Művészetek Múzeumának kurátora kezdeményezte és készítette el 1955-ben a kiállítást. Steichen felhívást tett közé, amelyre csaknem 2,5 millió fénykép érkezett a világ 68 országából. Ezekből válogatta össze 273 fotós 503 fotóját.
A fotók név nélkül, csakis fekete-fehérben kerültek kiállításra. Eleinte New Yorkban, majd utazó kiállításként több helyen a világban, s végül itt Clervaux-ban. A háború utáni időszakban az emberi értékekre, a család és az emberi kapcsolatok fontosságára kívánta felhívni a figyelmet. A kiállítás különlegessége, hogy nemcsak olyan híres fotósok, mint Ansel Adams, Werner Bischof, Brassaï, Robert Capa, Henri Cartier-Bresson, Andreas Feininger, Fritz Goro, Dorothea Lange munkái, hanem magánemberek fotói is helyet kaptak.
Hagyjunk időt a kiállításra, nem lehet végigrohanni!
Ha még bírjátok a kastélyokat, akkor az én egyik kedvencemet, amely a legnagyobbnak számít Luxemburgban, nézzétek meg. Bourscheid várának története egészen a 11. századig nyúlik vissza, ma pedig az állam tulajdonában van, amely ezt is szépen rendben tartja. A várból páratlan a kilátás a Sauer-völgyre és az Ardennekre.
A Mosel folyó mentén, amely hosszan határként is funkcionál Németország és Luxemburg között, autózni is egy élmény, hiszen híres szőlősorai nagyon látványossá teszik a partot. A legjobb azonban hajóra szállni és onnan megcsodálni a tőkét, ahonnan a finom borok származnak. A hajóról leszállva a borúton pedig már kóstolhatjuk is a friss fehér nedűt.
Esch-sur-Sûre település neve is már egy kuriózum, legalábbis, ami a kiejtését illeti! A jelentése Esch a Sauernál. A Sauer folyó úgy körbeöleli ezt a kis fehér házakkal teli várost, mint egy anya a gyermekét. A séta az utcákon felér egy megnyugtató masszázzsal, kikapcsol, ellazít, s a végén még egy várrom történeteivel is megajándékoz.
Ami viszont könnyen elkerülheti a figyelmünket, az a város határában található duzzasztógát. Autóval áthajthatunk rajta és át is sétálhatunk. Nekem, mint erőt sugárzó építészeti alkotás, rendkívüli élmény volt.
Ha már csak egy településre marad időnk Luxemburgban, akkor az mindenképpen Echternach legyen. Nemcsak azért, mert az Angliából 690 körül ide érkező Willibrord szerzetesnek is annyira megtetszett a hely, hogy rögtön itt alapított kolostort, hanem mert a kisváros hangulata is varázslatos. Bizonyára hozzájárul a csaknem 1500 éves egyházi jelenlét, a szerzetesek által itt hagyott örökség. Az apátság múzeumában azt is megtudhatjuk, hogy az arany tintával a szerzetesek által írt kódexek és egyéb irományok milyen császári udvarokba jutottak el a középkor hajnalán.
Amit még mi sem láttunk!
Bármennyire hihetetlen, de még a négyszeri luxemburgi kiruccanásunk sem volt elég ahhoz, hogy mindent megnézzünk ebben a kis országban. Kimaradt többek között a Minett, az UNESCO világöröksége részét képező vörös sziklás bioszféra-rezervátum. Az egykori bányák és az ide települt ipari tevékenység után a természet visszahódításának lehetünk tanúi ezen a déli vidéken Luxemburgban.
Csak részben ismerhettük meg a Mëllerdall UNESCO Globális Geoparkot is, amelyhez Beaufort, Bech, Berdorf, Consdorf, Echternach, Fischbach, Heffingen, Larochette, Nommern, Rosport-Mompach és Waldbillig települések tartoznak. Impozáns sziklaformációk, mély völgyek és hatalmas fennsíkok jellemzik ezt a régiót, ahol a luxemburgi homokkő Nyugat-Európa egyik legimpozánsabb homokkő tájképét alkotja. A régió büszke gyümölcsöskertjeire (bongerten), amelyekben több száz gyümölcsfajta terem, nagy kiterjedésű erdőire, ahol számtalan túraútvonal vezet, egyedülálló páfrány- és mohaflórájára és természetes erdőrezervátumaira.
Még nekünk is maradt felfedezésre váró hely ebben az apró országban és annak, aki még nem járt ott, igazi kincsesbánya. Irány Luxemburg!
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
TOP 20 fotó a karácsonyi díszbe öltözött magyar falvakról,...
Földrajzi kvíz: ismered Magyarország határátkelőit?
A világ legaranyosabb madara született meg Debrecenben
Megváltozik: máshogy kell majd felszállni a buszokra Budapesten
Így köszöntötték a téli napfordulót Pilisszántón
