Az idei évben – a koronavírus után először – újra megdőltek az utazási rekordok világszerte: többet és hosszabb időre utaztunk idén, mint az elmúlt években, annak ellenére is, hogy a gazdasági helyzet közel sem volt éppen megfelelő. A CNN pedig most közzétette az Euromonitor minden évben elvégzett kutatását, amiből kiderül, hogy melyik városok voltak a fő úti célok 2023-ban, vagyis hova utazott a legtöbb turista az elmúlt 12 hónapban. A lista elkészítése során a látogatók száma mellett figyelembe vették azt is, hogy az adott település mennyire környezetbarát, milyen gazdasági teljesítménnyel és milyen infrastruktúrával bír.
Ezek alapján az első helyet – ahogy az elmúlt években folyamatosan – Párizs nyerte el.
A lista első tíz helyezettje között egyébként erősen dominálnak az európai úti célok: a top 10-ben 7 város szerepel a kontinensről, a top 100-ban pedig 67 európai város kapott helyet. Az első tíz helyezett sorrendje a következő lett:
- Párizs
- Dubaj
- Madrid
- Tokió
- Amszterdam
- Berlin
- Róma
- New York
- Barcelona
- London
Az ázsiai városok egyébként rögtön Európa után következnek a népszerűségben és ha az első húsz helyezettet nézzük, akkor ott találjuk a tizenegyedik helyen Szingapúrt, Szöul a tizennegyedik lett, Oszaka a tizenhatodik, Hong Kong pedig a tizenhetedik. A kutatás készítői szerint Európa azért szerepelhetett ennyire jól a listán, mert elképesztő fejlődésen ment keresztül az elmúlt években és ezek mind vonzzák a turistákat. A gyors, mindenhonnan elérhető, megbízható internet kapcsolat, a rugalmas foglalási időpontok, az olcsó szállások megjelenése mind vonzóvá teszik a kontinenst.
A nemzetközi utazások száma is megnőtt, az idei évben az előzetes számítások alapján
a nemzetközi turizmus összesen 1,7 trillió (!) dolláros bevételt generált.
Ha a nemzetközi utakat nézzük, akkor Isztambul teljesített a legjobban, ide érkezett a legtöbb turista a világ legkülönbözőbb pontjairól; a második helyen ezen a listán London, a harmadikon Dubaj szerepel.