Régen a Kis-Balaton nem is létezett. Pontosabban a nagy Balaton délnyugati részének volt egy mocsaras, állóvizes nyúlványa és a természet által ráosztott feladata az volt, hogy a tavat tápláló Zala folyó hordalékát felfogja, átszűrje és ezáltal tisztább vizet juttasson a Balatonba. Ez szépen működött is egészen a 18. századig, amikor a bécsi udvarban felmerült a magyarországi gabonatermelés fokozásának igénye, ahhoz pedig elsősorban új termőterületekre lett volna szükség, így a balatoni lápvidék felszámolása mellett napirendre került az egész Balaton lecsapolásának a terve is. A projekt részben a magyar földbirtokosok ellenállása miatt szerencsére kútba esett, viszont azért nem volt teljesen haszontalan ez a nekigyürkőzés, hiszen a tó lecsapolását indítványozó soproni mérnök, Krieger Sámuel elkészítette a Balaton első pontos térképét.
Szóval a tó az első csatát megnyerte, viszont ugyanekkor indult meg a ma Kis-Balatonként ismert részének a pusztulása is. Tudni kell, hogy a Krieger-tervet a tó környéki földbirtokosok nem valami proto Green Peace-es hévtől hajtva szabotálták el, hanem azért, mert az így felszabaduló, jellemzően homokos területek csekély termőképességgel bírtak volna, azonban ez nem volt igaz a Kis-Balaton mocsaras vidékére.
Ezt a 18. és 19. század folyamán a birtokuk felvirágoztatásáról és újszerű mezőgazdasági módszereikről ismert Festetics grófok előszeretettel csapolgattak lefelé, hiszen az a föld, ami nem volt alkalmas a művelésre, még tökéletesen használható volt legelőként.
Az itt kialakított csatornarendszer, valamint az 1860-as években átadott Sió-csatorna együttesen megkongatták a lélekharangot a Kis-Balaton fölött, ami az 1920-as években végrehajtott Zala-szabályozással pusztulásnak is indult.
A turizmus mentette meg
Igen ám, de a Kis Balaton szűrőjellegének megszűnését követően egy újabb problémával találták szemben magukat a szakemberek, hiszen az időközben fellendült tömegturizmus egyik kedvelt célpontjává vált a Balaton. Csakhogy mivel nem szűrte már semmi a Zala hordalékát, ezért a tó vízminősége rohamosan romlani kezdett és megindultak a 20. századra jellemző, visszatérő hullámokban előforduló tömeges halpusztulások.
A tó felszínén úszkáló bűzlő, döglött halak amellett, hogy egyértelműen a helyi ökoszisztéma vészjelzésének minősültek, szignifikánsan rontották a vízben pancsoló ötéves Jencike (Hanziról nem is beszélve) Balaton-élményét is, így az illetékesek lépéskényszerbe kerültek.
Szerencsére a Kis-Balaton feltámasztása mellé beállt a politika is, így 1982-ben megindulhatott egy meglehetősen ambiciózus vállalkozás, ami a korábban kiszáradt területek vízzel való feltöltését célozta meg.
Több millió köbméter földet mozgattak meg ennek érdekében és a végeredmény az ugyan mesterségesen létrehozott, de hagyományos szűrőfunkcióját ellátni képes Kis-Balaton lett.
Értem én, hogy szűri a vizet, de minek menjek oda?
Érthető a kérdés, pláne ha végig gondoljuk, hogy a Kis-Balaton lényegében a mocskot szedi ki a Zalából, miért akarna annak bárki is a környékére menni? Hát semmiképpen sem a csobbanás kedvéért, arra ott a nagy testvére, vagy a közelben lévő zalakarosi fürdő. Ellenben, ha meg akarjuk pillantani azt a lápi világot, ami annak idején lenyűgözte Fekete Istvánt is, akkor mindenképp ott a helyünk, ahol a Tüskevár is játszódott.
A Kis-Balaton egy csomó védett hal, rovar és madárfajnak ad otthont, köztük olyan, természetvédelmi kiadványokból ismert fajtákkal, mint a nagy kócsag, a kárókatona, vagy a réti sas.
Emlősök közül él itt vidra, nyuszt, hermelin, de még aranysakál is, sőt a jégkorszakból itt maradt északi pocoknak is a legnagyobb populációja a Kis-Balaton környékén tanyázik.
A terület leglátványosabb része kétségkívül a mesterségesen létrehozott Kányavári-sziget, ahonnan remekül belátható a környék és akár egy egész napot is eltölthetünk a vidék érdekességeinek megcsodálásával. Ez a Kis-Balaton egyetlen olyan része, ami vezető nélkül is szabadon látogatható, lévén, hogy a térség természeti értékéből kifolyólag elég erősen védett. A szigeten tanösvényt is találunk, illetve madárfigyelő helyet is, illetve akinek ilyesmihez van kedve, az a megfelelő időszakokban akár nyugodtan horgászhat is itt.
A Kis-Balaton déli csücskénél találjuk a Káptalanpusztai Bivalyrezervátumot, ahol a legnagyobb magyarországi vízibivalypopuláció él. Az állatokat télen istállóban, nyáron azonban szabadon tartják, így a látogatók megszemlélhetik a békésen legelő, illetve olykor dagonyázó állatokat.
A bivalyok mellett találunk itt szürkemarhákat is, továbbá állatsimogató részleg is van, de itt szerencsére nem bivalyokat kell simogatni, ami azért köztünk szólva elég para lenne, hanem kecskéket és egyéb háztáji állatokat.
Az egész bejárható egy szűk másfél óra alatt, szóval inkább egy kirándulás részeként tekintsünk rá, semmint fő úti célként.
Ha már a környéken járunk, mindenféleképpen nézzük meg a Festetics grófok egykori vadászvárát, a csillagvárat Balatonszentgyörgyön, hiszen nem csak az északi parton vannak menő várak. Szépen berendezett, hangulatos panoptikum vár ott minket, ahol belepillanthatunk a régi végvári életbe, de a vár kazamatájában működik egy huszármúzeum is, itt 150 darab 80 cm-es huszárt találunk, akik a legendás magyar könnyűlovasság különféle történeti korokban viselt egyenruháiban várják a látogatókat.
Elugorhatunk esetleg még Szőkedencsre, ahol a község temetőjében áll az ország egyik legnagyobb hársfája, amit sokan 700 évesnek tartanak. Ha pedig elég volt a vidéki felfedezőtúrából, akkor meglátogathatjuk Keszthelyet is, ahol a Festetics kastély, vagy a Helikon park remek lezárása lehet a kirándulásnak és utána már nincs más dolgunk, mint lecsapatni a Balaton-partra és lazítani egyet a strandon.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
TOP 20 fotó a karácsonyi díszbe öltözött magyar falvakról,...
Megérkeztek az első képek: sosem látott vonat futott be Kijevből...
Megváltozik: máshogy kell majd felszállni a buszokra Budapesten
Fotókon az új, Ausztriába vezető magyar autós alagút - 1360...
Ebben az európai városban lesz teljesen ingyenes a...
