Míg két évvel ezelőtt hatalmas tömeg karneválozott Velencében, tavaly a világjárvány miatt felfüggesztették a rendezvényt, hiszen akkortájt regisztrálták Lombardiában az első fertőzéses esetet, február 21-én pedig Veneto régióban az első halálesetet. Idén is le kell mondani a forgatagról.
Velence utcái kihaltak, életnek semmi jele. Az idei karnevált ugyan teljesen nem törölték, de virtuális korlátok közé szorították – hasonló sorsra jutott idén a kölni karnevál, Európa egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepélye, amelyet teljesen töröltek – írja az Euronews.

Ez nem egyedi eset: a New Orleans-i utcabál, a Mardi Gras is elmaradt. Novemberben, amikor kiderült, hogy a nagy felvonulások nem lesznek megtartva, a szervezők kérésére a lakosok saját utcáikat, otthonaikat díszítették fel, hogy legalább a környezet színei emlékeztessenek arra a jókedv és önfeledt szórakozásra, ami a karneválra normál esetben jellemző.
Európa rejtett tengerparti úti céljai
Több mint 50 európai strandot elemeztek, így született meg a rangsor Európa legkevésbé zsúfolt tengerpartjairól.
0 seconds of 2 minutes, 14 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume↑
Decrease Volume↓
Seek Forward→
Seek Backward←
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
Next Up
Mindenki kidobja lomtalanításkor, pedig 22 karátos aranyat tartalmaz
01:16