Nyaralás közben hajlamosak vagyunk teljesen elengedni magunkat. A szállodai alkalmazottak számára azonban zavaró lehet, ha önmagukról teljesen megfeledkező vendégekkel van dolguk: az Elle listázta a vendégek öt legidegesítőbb szokását.
Nem mindenhova megfelelő viselet a fürdőköpeny
A wellness-részleggel rendelkező szállások gyakran adnak fürdőköpenyt a törülközők mellé a vendégeiknek: ez azonban nem azt jelenti, hogy az a hotel minden területére megfelelő viselet. A fürdőköpeny arra való, hogy a szobából lemenjünk benne a wellness-részlegre, nem pedig arra, hogy a szálloda közös tereiben, esetleg a koktélbárjában járkáljunk benne.

Korai érkezés: illik az előző éjszakát is kifizetni
A korai becsekkolást általában megengedi a szálloda személyzete, amennyiben nem túl sok idővel a megbeszéltek előtt érkezünk, és a szoba már készen áll a fogadásunkra. Ha azonban több órával a legkorábbi becsekkolási időpont előtt jelenünk meg, illik megvárni, ameddig a személyzet megengedi a szoba elfoglalását: sokszor ilyenkor még takarítanak vagy szellőztetnek.
Ha előre tudjuk, hogy a becsekkolási időpontnál jóval korábban érkezünk, kifizethetjük a szoba előző éjszakai díját is: ezzel garantáljuk, hogy akár már reggel is elfoglalhatjuk azt.
Hangoskodás a folyosón
A lakóházakban élők megszokhatták, hogy bizonyos használati tárgyaikat – például biciklijüket, sportfelszereléseiket – a folyosón hagyják. A szállodákban azonban ez nem illendő viselkedés: amit magunkkal hozunk, azt a szobában kell tárolni. Különösen illetlen, amikor a vendégek gyerekei a folyosón futkosnak és hangoskodnak, ezzel esetlegesen zavarva a többi vendég pihenését és nyugalmát.
Napágyak “stoppolása”
Előfordul, hogy egyes vendégek akkor is otthagyják törülközőjüket vagy egyéb használati tárgyaikat egy napágyon, ha visszamennek a szobájukba pihenni – ilyenkor az a cél, hogy mikor visszatérnek, ne kelljen új helyet keresniük. Ez azonban szintén meglehetősen illetlen viselkedés: csak addig érdemes foglalni a napágyakat vagy nyugágyakat, ameddig valóban a wellness-részlegen tartózkodunk.
Ne hagyjunk rendetlenséget!
Sokan úgy gondolják, hogy egy hotelszobában bármit otthagyhatnak, hiszen minden nap kérhetnek takarítást. A takarítószemélyzet azonban csak akkor tudja hatásosan végezni a dolgát, ha nem kell szétdobált ruhadarabok vagy szétpakolt tisztálkodószerek között dolgozniuk: a ruhákat a szekrényben, a kozmetikumokat pedig a neszesszerben illik tárolni.