Még ma is áll a budapesti gettó egyik fala - a holokauszt magyar áldozataira emlékezünk
1944. április 16-án kezdődött meg a gettósítás Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján. 2001 óta ezen a napon emlékezünk meg a holokauszt magyarországi áldozatairól.
Budapesten is számtalan hely őrzi az egykori tragédiák helyszínét, legyen szó az egykori gettóról vagy a kivégzések és temetkezések helyszínéről. Az emléknap alkalmából bemutatunk néhány ismert és kevésbé ismert budapesti helyszínt.
A budapesti gettó nyomorvilága
A gettó szó a középkorban azt a zsidónegyedet jelentette, ahová az emberek a vallásuk miatt költözött. A szó jelentése a 15. századtól kezdett megváltozni, ekkortól ugyanis a gettó már egy kényszerlakhely volt, amit a mindenkori hatalom jelölt ki. A legsötétebb időket mégis a második világháború idézi, amiből Budapest és sok magyar város sem maradt ki.
Miután az ország belépett a háborúba, elkezdték a zsidó vallású embereket munkaszolgálatra deportálni, ahonnan csak kevesen térhettek haza. Róluk, azaz a munkaszolgálatosokról emlékezik meg többek között a Bethlen Gábor téren található Baráz Tamás szobrászművész által készített emlékmű. A munkaszolgálat fogalmát még 1939-ben vezették be törvényben, ez a lépés a zsidók megalázását, majd elpusztítását célozta.
Még mindig látni a nyomokat az egykori csillagos házon
Sajnos a munkaszolgálat csak a kezdete volt annak a folyamatnak, ami végül sok ezer zsidó ember életébe került. Budapest polgármestere a német megszállást követően, 1944. június 16-án adta ki azt a rendeletet, ami az úgynevezett csillagos házakat jelölte ki.
Ezekbe a házakba költöztették be a zsidó családokat, akik általában családonként mindössze egyetlen szobát kaptak a korábbi lakásuk helyett. Szintén ebben az időben vezették be, hogy a zsidóknak a ruházatukon sárga csillagot kellett viselniük.
Ma már egyetlen csillagot sem látni a budapesti házakon, de a 13. kerületi Katona József utcában a 2/e kapuban a mai napig látni az egykori jelölés halvány nyomát.
Hasonló Dávid-csillagos ház található például a 7. kerületi Nefelejcs utca 42. szám alatt, ahol szintén csak egy szobát kaptak az átköltöztetett családok. Bútoraik és holmijaiknak mindössze csak egy részét tudta a legtöbb család elhozni, minden más ott maradt a korábbi lakásukban. Egy túlélő elmondása szerint a katolikus egyház úgy akart segíteni a Nefelejcs utca és környékére telepített lakosokon, hogy ki akarta téríteni őket. Ehhez különféle tanfolyamokat is szerveztek.
Hasonló ház található a Wesselényi utca 30. szám alatt, ahová többnyire nőket és gyerekeket helyeztek. Az épületet olyan szigorúan őrizték, hogy az őrök fellőttek, ha valaki csak ki akart nézni az ablakon. Később ez a ház már annak a gettónak a része lett, ahová a Katona József utcai és a Nefelejcs utcai házból is átköltöztették a zsidó vallású embereket.
Kialakítják a gettót, aminek egy fala még ma is áll
A csillagos házakat kijelölő rendelet csak az első lépés volt a 7. kerületben kialakított gettó felé. Korábban már szót ejtettünk a munkaszolgálatokról, ami ebben az időben, azaz a német megszállást követően már inkább egy menekülési lehetőség volt a gettóba zárás, majd a deportálás elől.
1944. november 29-én a nyilas belügyminiszter, Vajna Gábor aláírta azt a rendeletet, ami kimondta, hogy azokat a családokat is a gettó területére kell telepíteni, akik az azon kívüli csillagos házakban laktak. Ezzel 12 ezer keresztény családnak kellett elhagyni lakhelyét a kijelölt területről, akiknek helyére 40 ezer embert telepítettek. Később a betelepített zsidó lakosok száma elérhette a 70-80 ezer főt is.
A területet december 10-én először fapalánkokkal, majd több helyen kőfallal zárták körbe.
A gettó egykori falának darabja található meg ma is a Király utca 15. szám alatt.
Bár az eredeti falat elbontották, amikor a mögötte lévő telken egy modern lakóépületet építettek, a hazai és nemzetközi tiltakozás hatására a társasház építőjét meggyőzték, hogy építse újjá a kőfalat.
A helyszínen kialakított emlékhely felavatására 2010. márciusban került sor, amit napjainkban is sok turista keres fel. Mivel a műemlék magánterületen áll, így meg kell várni, amíg egy vezetett túra idegenvezetője vagy egy ott lakó kinyitja a kaput.
Csak kevesen élték túl a kegyetlenségeket
Az egykori gettó mindennapjait nehéz lenne felidézni, de a két helyszín is megmutatja, milyen sorsot szántak a fővárosi zsidóságnak a hatalomban lévők. A Rumbach Sebestyén utca 10. számú ház oldalán található emléktábla hívja fel a figyelmet a ház alatt található pincére, amiben az egyik utolsó vízcsap működött, ami esélyt adott a túlélésre a gettóba zárt embereknek.
De ugyan ilyen helyszín a Klauzál tér, ami a gettó egyetlen szabad tere volt. Az IWalk applikációban leírt adatok szerint a Dohány utcai zsinagóga kertje mellett ez volt a másik olyan terület, ahol a gettó halottait el lehetett temetni. Mivel a gettóban a higiéniai körülmények minősíthetetlenek voltak, ráadásul hideg tél volt, egyes becslések szerint naponta 80-120 ember halt meg.
A gettó felszabadításakor a Klauzál téren megközelítőleg 3000, míg a Dohány utcai Zsinagóga melletti részen több, mint 3500 holttest feküdt. A halottak közül 1140 név szerint ismert és 1170 ismeretlen mártírt a zsinagóga udvarán 24 közös sírba temettek el.
A VII. kerület elzárt területe mellett volt egy “nemzetközi gettó”, ahová körülbelül 25 000 embert küldtek. Ők voltak azok, akik iratokkal tudták igazolni, hogy egy semleges állam védelme alatt állnak. De hiába az elkülönített és elvileg védett terület, ami a Margit híd pesti hídfőjénél volt, a nyilasok folyamatosan razziáztak és sok embereket a Duna-partra hajtottak, majd ott agyonlőtték őket.
Nekik és valamennyi nyilaskeresztes fegyveresek által Dunába lőtt áldozatnak állít emléket a Cipők a Duna-parton szoborcsoport. A Parlament alatt, a pesti alsó rakparton kialakított emlékhely persze csak szimbolikus, mivel ilyen rémtettekre a Duna több pontján is sor került.
Az “Üvegház” története
Ha Budapest utcáit járjuk, érdemes megemlíteni a Vadász utca 29. szám alatt álló épületet, ami eredetileg egy üzletházként működött. 1944. július 24-én viszont a tulajdonos jóvoltából a Svájci Nagykövetség Idegenérdek-képviseletének Kivándorlási Osztálya nyílt meg, ahol kollektív családi kivándorló-védlevelek kiadásával igyekezett segíteni az üldözötteken.
A házban több mint 2000 ember zsúfolódott össze, az itteni életet a cionista mozgalom szervezte meg. A ház falán található emléktábla Weiss Arthurnak állít emléket, aki az épület tulajdonosaként számos emberéletet mentett meg. Arthurt végül 1945-ben a nyilasok elvitték tárgyalni, ahonnan aztán soha nem tért vissza. Munkáját az 1942-től 1945-ig svájci alkonzulként Magyarországon dolgozó Carl Lutz segítette. Az épületben ma az ő emlékszobáját tekinthetjük meg.
Velünk élő történelem
A budapesti gettókat 1945. január 17–18-án a szovjet csapatok szabadították fel, amikor elérték Pest központi részeit. A VII. kerület területén közel 68 ezer, míg az újlipótvárosi nemzetközi gettó területéről közel 25 ezer ember szabadulhatott ki.
1939 és 1945 között több ezer ember tűnt el nyom nélkül csak Budapesten, akik a brutális körülmények és erőszak áldozatai lettek. Emléküket nem csak az épületek oldalán található emléktáblák, hanem Günter Demnig botlatókövei is felidézik, amiből Európa-szerte több, mint 70 ezer darabot találhatunk.
Nevét azonban nem a fizikai megbotlásról, hanem a német nyelvben használt fogalomról, a gondolati megakadásról kapta, azaz arra sarkall, hogy történelmünket sose felejtsük, hogy a tragédiák ne ismétlődhessenek meg újra.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
TOP 20 fotó a karácsonyi díszbe öltözött magyar falvakról,...
Megérkeztek az első képek: sosem látott vonat futott be Kijevből...
Megváltozik: máshogy kell majd felszállni a buszokra Budapesten
Fotókon az új, Ausztriába vezető magyar autós alagút - 1360...
Ebben az európai városban lesz teljesen ingyenes a...
