Travellina
Florida, Hemingway-ház
Hemingway egykori otthona, Key Westen nemcsak az író emléke miatt népszerű kirándulócélpont, de sok látogatót vonz az itt élő macskakolónia is.
A mintegy 50 tappancsos mindegyike egy-egy hírességről kapta a nevét, úgyhogy ne csodálkozzunk, ha az őrök Liz Taylort vagy épp Humphrey Bogartot hívják reggelizni.
Hemingway kilenc éven keresztül, 1931 és 1939 között lakott ezen a floridai településen feleségével, Pauline Pfeifferrel. Az író pályafutásában ez a kilenc év kimagaslóan gyümölcsöző volt, ekkor született számos híres regénye, például A Kilimandzsáró hava vagy a Francis Macomber rövid boldogsága.
A könyvek szinte azonnal az eladási toplisták élére kerültek, így a házaspár igencsak jómódban élt – megengedhették maguknak a gyönyörű házat és az akkor még újdonságnak számító kerti úszómedencét. Az író halála után mindössze 80 ezer dollárért adták el a házat, úgyhogy a szerencsés vásárló igencsak potom pénzért jutott hozzá. Azonban nem sokáig tudta élvezni új otthonát, ugyanis lépten-nyomon kíváncsi turistákba botlott az utcán, de időnként a saját kertjében is. Hamar rájött, hogy lakóotthonnak ez nem felel meg, úgyhogy inkább átalakította múzeummá a házat – és ez a mai napig így üzemel.
Na de vissza a lényeghez, a macsekokhoz. Hemingway első macskája Snow Ball, avagy Hógolyó volt, akinek akadt egy kis genetikai rendellenessége. Ez a polydactylia (sokujjúság), ami arról ismerhető fel, hogy nem 18 (mint általában, mellsőkön 5-5, hátsókon 4-4) lábujjal, hanem extra ujjakkal rendelkezett.
Az író egy kocsmában ismerte meg Snow Ball mamájának gazdáját, egy hajóskapitányt és annyira elvarázsolta a különös macska, hogy amikor annak kölykei lettek, kért egyet ajándékba. Az első cica imádata vezetett a többihez, és az író egyre gyarapodó cicagyűjteményét hírességekről nevezte el. A hagyaték őrzői igyekeznek megőrizni a vérvonalt, és a kertben most lakó macskák mintegy fele is ilyen sokujjú jószág.
Folytatva a hagyományokat, ők is mind ismert emberekről kapták a nevüket, úgyhogy Sophia Lorentől Scott Fitzgeraldig megtalálható itt számos legenda.
A különös kór egyáltalán nem fáj és nem zavaró a cicáknak, boldogan élik elkényeztetett életüket a házban és a kertben. Szabad bejárásuk van mindenhova, még az író egykori ágyába is befekhetnek. A látogatók lelkesen fotózzák őket, de hacsak a cicák nem bújnak hozzájuk, a turistáknak nem szabad fogdosni őket. Én is csak távolról csodálhattam őket, és pompás lakóhelyüket, a villát imitáló macskaházukat.
Szentpétervár, Ermitázs
2018 nyarán egy hófehér, süket cica írta be magát a történelembe.
A történet 2010-re nyúlik vissza, amikor a FIFA poénból egy polipra bízta a labdarúgó-világbajnokság kimenetelének megjóslását. A világ nagy csodálatára a polip mind a kilenc meccs, beleértve a döntő végeredményét is, helyesen jósolta meg, így megállíthatatlan volt a hagyomány továbbélése.
Magasan volt tehát a léc, amikor a 2018-as világbajnokság során Achillest választotta ki az Ermitázs személyzete a megtisztelő feladatra. Úgy gondolták, a süket cicát kevésbé zavarja az újságírók moraja fontos feladatainak teljesítése közben.
De álljunk meg egy pillanatra – hogy kerülnek egyáltalán macskák az Ermitázsba?
A macskákat majd háromszáz évvel ezelőtt, elsőként Erzsébet cárnő hozatta a Téli Palotába.
Az elszaporodott egereket és patkányokat olyan hatékonyan irtották ki, hogy az Ermitázs alapításakor II. Katalin cárnő is meghagyta őket hivatalukban.
Egészen a második világháborúig folytatták áldásos tevékenységüket, akkor azonban az éhínség nekik sem kegyelmezett és kipusztultak. A háború után ismét szolgálatba állították őket, és a mai napig vígan élnek a világhírű múzeum alagsorában és udvarain. Ma már ugyan alig kell dolgozniuk, hiszen ritkán bukkan fel rágcsáló a pincerendszerben, de a hagyomány és az irántuk érzett szeretet miatt állandó helyük van itt. A kiállítótermekbe nincs bejárásuk, így a turisták nem is találkozhatnak velük – kivéve évente egyszer, az erre dedikált Macska Napon.
A jelenleg 70 cicából álló csapatnak külön sajtófelelőse és háromfős személyzete van, utóbbiak önkéntesekként dolgoznak. A cicák nem élnek életük végéig a múzeumban, hanem gyakran örökbe adják őket, illetve átköltöznek egy macskakávéházba. De hiába helyezik el őket folyamatosan máshol, mégsem apad az állomány. Az ok egyszerű: a város lakossága is pontosan tudja, milyen szerető gondoskodással veszik körbe itt az állatokat, úgyhogy gyakran hoznak ide elárvult cicákat a gazdi halála után, vagy csak egyszerűen leteszik a bejárat elé egy dobozban a nem kívánt szaporulatot. Itt pedig senkit nem hagynak a sorsára.
És most térjünk vissza 2018 nyarára. Achilles a focivébé idején már rutinos jós volt, ugyanis az előző évben a Konföderációs kupa minden meccsét helyesen tippelte meg. A süket macsek a 2018-ban is remekül debütált, de sajnos utána jóslatainak pontossága már meglehetősen ingadozó volt.
A világhírnévre szert tett kék szemű szívtiprónak azonban nem fordítottak hátat rajongói. Hogy minél többen találkozhassanak vele, felmentették egérvadász kötelességei alól, és a turisták nagy örömére egy közeli macskakávéházban fogadja a látogatókat.
Skócia, Rosslyn-kápolna
Skóciában járva is találkoztam egy celebcicával – bevallom, macskaimádóként soha nem hagyom ki az ilyen lehetőségeket.
A kis falu, Roslin templomát a 15. század közepén építették, gazdagon díszítve szimbolikus kőfaragásokkal. Sokáig csak a falubeliek és néhány látogató tudott különleges szépségéről, míg aztán bekerült Dan Brown Da-Vinci kód című könyvébe, és az ezt követő filmbe. Innentől kezdve megszállták a turistaseregek, és turisták hada özönlik ide, hogy lássa a híres kódot.
Azért ugyan hiába jönnek, mert soha nem volt itt, csak a film kedvéért pingálták a falra, aztán le is vették onnan, helyreállítva az eredeti állapotokat. Ezzel együtt senki nem érez csalódást, ha elzarándokol ebbe a a csodálatos templomba. A virágokat, angyalokat, bibliai alakokat ábrázoló kőfaragások közt akad néhány elgondolkodtató – például olyan növények ábrázolása, melyek csak az USA-ban léteznek. Ez még önmagában nem lenne meglepő, de a templom még Amerika felfedezése előtt készült el. Mondanom sem kell, ez mindenféle összeesküvés-elméletek táptalaja.
De nemcsak a templom érdekes, hanem annak védőangyala, kis kedvence, William is. A szép, kedves és türelmes cica a templom egyik padján odaadóan tűri a látogatók simogatását, bár amikor én voltam ott, kisajátítottam és nem engedtem senki mást hozzányúlni.
William a mendemonda szerint maga vette észre, hogy a templom beázik és a nedvesség komoly károkat okoz a kőfaragásokban. Hogy erre felhívja a figyelmet, felugrott egy szoborra, és onnan nyivákolt. Amikor utána másztak egy létrán, észrevették, hogy a szobor orra már hiányzik – így azt is, hogy sürgős javításokra van szükség. Így kapott a templom alapos renoválást és vadonatúj fűtési rendszert. William történetét pedig egy mesekönyv mutatja be, amely más, őt ábrázoló tárgyakkal együtt az ajándékboltban kapható.
Japán, Kinokava vasútállomása
Ha van ország, amely messze földön híres a macskák iránti rajongásáról, az Japán – gondoljunk csak a Hello Kitty őrületre. Nekem is volt szerencsém 2018 őszén az épp akkoriban indított Hello Kitty vonatra jegyet szerezni, de nem ez volt az egyetlen macskás vonatos kalandom az országban.
Japán délkeleti részén található Kinokava, egy csendes, vidéki városka. Külföldi látogatók ritkán tévednek erre, de Japánban igazi sztárstátuszt ért el egy itt tanyázó macska, aki miatt a belföldi látogatók előszeretettel keresik fel a települést. Sokan ki se teszik a lábukat a pályaudvarról, a következő vonattal már indulnak is vissza, csak az állomást akarják látni és az itt tanyázó négylábú állomásfőnököt.
Nitama, a nagy, lusta kalikó (fekete-fehér-vörös színű) macska egykedvűen fogadja a rajongókat, akik mind igyekeznek közös fotót készíteni vele. Az állomásfőnök a jegypénztárból kialakított üvegkalitkájában tölti az időt, heti öt nap reggel 9-től este 6-ig. Mint minden japán munkavállalónak, neki is heti két szabadnap jár, melyet szerdánként és csütörtökönként vesz ki. Ilyenkor Yontama, egy hasonmás cica helyettesíti, hogy a látogatók ne maradjanak hoppon.
De ki ez a Nitama és Yontama? Igazán nem is ők, hanem elődjük, Tama volt az, aki miatt Kinokava vasútállomása, Kishi bevonult a történelembe.
A történet 2004-re nyúlik vissza, amikor a helyi kis vasúttársaság úgy döntött, bezárja a tetemes veszteséget termelő Kisigava vonalat.
A helybéli lakosok aláírásgyűjtésbe kezdtek, és kérvényt írtak egy nagyobb, régiós cég elnökének, mentse meg a járatukat. A vállalat vezetője úgy döntött, végigjárja a vonalat, és ekkor került sor a mindent eldöntő találkozásra. Kishi állomásra érve ugyanis találkozott az ott élő Tamával, a helyi büfés hölgy háromszínű cicájával.
A legenda szerint Tama megbabonázta a vasúttársaság elnökét, aki azonnal eldöntötte, hogy a vonalat nem záratja be. Sőt, neves formatervezők bevonásával az egészet átalakítja macska-tematikájúvá, és Tamát állomásfőnöknek nevezi ki.
Tama kiválóan helyt áll új szerepkörében, ugyanis hírére az ország minden részéből megindultak a látogatók az addig haldokló vasútvonalra. A helybéliek nem győznek hálásak lenni nekik, hiszen a helyiérdekű vasút nélkül igencsak nehéz lenne munkába járniuk.
Szűk egy évtizedes szolgálat után, 2015-ben sajnos elhunyt Tama. Az állomás természetesen nem maradt főnök nélkül, ugyanis a vasúttársaság addigra kinevelt négy gyakornokot, akik azóta a helyére léptek – így sikerült nekem is leróni tiszteletemet a második Tama, azaz Nitama előtt.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
TOP 20 fotó a karácsonyi díszbe öltözött magyar falvakról,...
Földrajzi kvíz: ismered Magyarország határátkelőit?
A világ legaranyosabb madara született meg Debrecenben
Megváltozik: máshogy kell majd felszállni a buszokra Budapesten
Így köszöntötték a téli napfordulót Pilisszántón
