Legutóbb kiderítettük, hogy mi az az albondigas, itt egyúttal azt is megnéztük, hogy készül a bostoni sült bab, foglalkoztunk a latin-amerikai kukoricás-húsos ragukkal és vetettünk egy pillantást a brazilok nemzeti ételére, a babos, sok húsos feijoadára is.
Most azonban átmerészkedünk az Urálon és szemügyre vesszük, hogy mivel tartják magukat melegen a mindenféle ázsiai népek.
Szecsuáni halragu (Kína)
Valójában kínaiul vízben főtt hal a neve ennek az ételnek, amit ha nagyon becézni szeretnénk, akkor a kínaiak halászleve titulussal is felruházhatnánk. Alapanyagnak megteszi bármilyen ehető halfajta, a fenti videóban például lazacot használnak ehhez a művelethez.
Ami a hagyományos halászlevektől megkülönbözteti ezt a fajta hallevet, hogy nem ritkaság a belekerülő marhahús sem.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy gyömbéres, hagymás, marhahúsos, zelleres, fafülgombás alapot készítenek, majd félreteszik és erre szedik rá a később elkészült fűszeres, baromira csípős hallevest. A baromira csípős ebben az esetben egyáltalán nem költői túlzás, a chili itt az étel esszenciáját képezi, úgyhogy az erre érzékenyek csak óvatosan kóstolgassák.
Pelmenyi (Oroszország)
Igen, tudjuk, hogy darázsfészekbe nyúlunk, amikor azt a látszatot keltjük, mintha Oroszországot Ázsia részeként tárgyalnánk, de gyorsan le is szögezzük, hogy eszünk ágában sincs igazságot tenni a szlavofil-zapadnyik vitában és egyik kontinensről se akarjuk kirekeszteni a medvét, csupán egy ténylegesen ázsiai, pontosabban szibériai (illetve egyes elképzelések szerint uráli) ételről akarunk írni, ami a pelmenyi.
Ez aztán tényleg valódi téli kaja, bár nem korszakalkotóan egyedi elképzelés, hiszen közeli rokonságot ápol az olasz ravioli, vagy a magyar derelye koncepciójával.
A télies jellege abból adódik, hogy a szibériai vadászok számára ez egy könnyen szállítható tápláló étel volt, amit bárhol el lehetett készíteni, csak egy kondér, meg némi hólé kellett hozzá, ha már a tarisznyában lapultak az előre elkészített és lefagyasztott tésztabatyuk. Igen,a pelmenyi egy rendszerint hússal töltött tésztaféle, amit hagyományosan tejföllel, vagy ecettel, esetleg vajdarabokkal, vagy ezek kombinációjával tálalnak.
Csanko Nabe (Japán)
A csanko nabe a japánok mindent bele húslevese, amiben a csontos hús (ez csakis csirke lehet) mellé húsgombócokat is pakolnak és horribilis mennyiségű zöldséggel és gombával főzik ezt egy igen sűrű, tartalmas levessé. Annyira tápláló ez az étel, hogy a hízókúrára fogott szumóbirkózók egyik hagyományos fogásaként is funkcionál, sőt ebben a minőségében kezdte a karrierjét.
Ez magyarázza például, hogy miért csak csirkéből készülhet, hiszen egy jó szumóbirkózó mindig a két lábán áll, mint egy csirke és sohasem ereszkedik négykézlábra, mint mondjuk egy sertés, vagy egy marha.
Az első olyan éttermeket, ahol csanko nabét szolgáltak fel, szintén visszavonult szumóbirkózók nyitották, akik karrierjük során mestereivé váltak a leves elkészítésének. Ami még érdekes lehet ezzel az étellel kapcsolatosan, hogy az egyik elengedhetetlen hozzávalója a szaké, vagy a másik iskola szerint a mirin (mind a kettő amolyan rizsborféle, csak a mirinben kevesebb az alkohol, ellenben édesebb).
Kimcshiragu (Dél-Korea)
Az eredeti nevén kimcshi ccsigének nevezett étel, ahol a ccsige lényegében ragut jelent, nem más, mint egy tartalmas, kimcshi, azaz fermentált koreai káposztaalapú leves. Vízen felül még valamihúsfélét, vagy tengeri herkentyűt szoktak hozzápakolni, illetve hagymát, fokhagymát és tofut.
Roppant fontos eleme még a koreai ételízesítő-szentháromság két tagja, a töndzsang és a kocshudzsang közül az aktuális úri kedvünkkel, vagy ízlésünkkel passzoló egyik.
Az előbbi egy a japán miszóhoz hasonló erjesztett szójababkrém, míg az utóbbi egy spéci koreai Erős Pista, lényegében erjesztett szójabab és chilipaprikakrém keveréke. Érdekesség, hogy a mindenki által a csípőssége miatt elismert kimcshi eredetileg egy mindenféle fűszerezést nélkülöző sima fermentált káposztasavanyúság volt és csak akkor született meg a mai formája, amikor az újvilágból érkező portugál fűszerkereskedők elterjesztették a chilipaprikát a Koreai-félszigeten, valamikor a koraújkor környékén.
Piláf (Közép-Ázsia)
Ide azért nem igazán lehet országot írni, mert Közép-Ázsia egy közkedvelt ételéről van szó és ha azt mondjuk, pl. hogy Kazahsztán, akkor jönnek az üzbégek, a kirgizek, az oroszok stb. és felkérdeznek, hogy ezt mégis hogy gondoltátok komék, amikor nálunk sokkal jobban készítik a piláfot, mint a kazahoknál, amire a kazahok kikérik maguknak és már ki is tört a verekedés. No de mi is az a piláf? Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, akkor egy rizseshúsféle, ami komoly kultuszra tett szert a tárgyalt környéken. A hagyományos alapja a birkahús, de ma már készítik bármivel, még a halas piláfra is van példa.
Az egész étel lelke a zirvaknak nevezett ragu, ami a zsiradékon megpirított hagymát, húst, fűszereket (paprika, kömény, koriander, esetleg, ha van kéznél, az iráni konyha ékkövének is tartott borbolyatermésből is tehetünk bele) és a velük párolt zöldségeket (ez leginkább sárgarépa) jelenti.
A piláf lényege, hogy a rizst erre a zirvakra rétegezzük rá, majd húzzuk fel annyi vízzel, hogy három-négy ujjnyira ellepje, majd alacsony hőfokon hagyjuk a rizst megfőni. Kavargatni tilos.
Ürücomb nagykán módra (Mongólia)
Ez a mongol street, izé, sztyeppefood. Ahogy a kolléga is mutatja a videóban, csapassunk ki a hófödte pusztába, tegyünk oda egy alaposan lefaggyúzott (persze ha nem vagyunk finnyás úrilányok, akkor maradhat rajta némi az íze végett), fokhagymával bőségesen megtűzdelt ürücombot (ha nincs ilyen, akkor jó a sima birka is), majd csapassuk a zenét, meg a kumiszt, amíg el nem készül. Utána vágjuk fel, pirítsuk össze egy serpenyőben, illetve készítsünk hozzá egysűrített vörösboros mártást, majd parázson sült lepénybe tekerve fogyasszuk el.
Gushtaba (Kasmír)
A közismert körülmények okán még csak véletlenül sem fogunk itt országokról beszélni, maradjunk a régiónál, szóval a gushtaba a kasmíriak hatalmas becsben tartott étele. Ez fűszeres, joghurtos szószban főtt húsgombócokat jelent és rendszerint a tradicionális étkezések végén, a menü megkoronázásaként szolgálják fel. A gushtaba kitüntetett helyet foglal el a kasmíri hagyományos lakoma, a wazwan (ez egy szertartásos étkezés, ami szerves részét képezi a kasmíri kulturális identitásnak) menüsorában is.