A legendás magyar orientalista többször is a halál torkából menekült meg
Germanus Gyula 1884-ben született Budapesten egy asszimilálódott német-zsidó család gyermekeként. Mindkét nagyapja honvédként küzdött az 1848-as szabadságharcban és egészen kiskorától kezdve lenyűgözte a magyar történelem, maga is történésznek készült, amíg el nem ragadta a Kelet. A történet szerint egy német folyóiratban a szeme elé került egy keleti városrészt ábrázoló fametszet és a látvány egyből rabul ejtette. Ettől a pillanattól kezdve az életét a keleti lélek megfejtésének szentelte. De nem csupán a rideg tudományosság eszközeivel akart közelíteni a témához, nem csak megfigyelő és analizáló akart lenni, hanem meg is kívánta élni az ottani valóságot.
Mivel ösztönös nyelvtehetség volt, ezért nem okozott neki túl nagy gondot a török nyelv elsajátítása, mindezt ráadásul autodidakta módon tette meg. Ezt követően pedig felkerekedett, hogy megnézze, miképpen él az a muszlim közösség, melynek eléréséhez még a birodalmat sem kellett elhagynia, így elutazott Boszniába. A korszakban (1878-tól, előtte az Oszmán Birodalomhoz tartozott) ez a terület nem hivatalosan az Osztrák-Magyar Monarchia részét képezte, pontosabban a k.u.k. hadsereg tartotta megszállva, majd 1908-ban a birodalom hivatalosan is annektálta. Az ifjú érdeklődő diák Jajcából kis híján visszafordult, amikor a helyi kávéházba belépve szembesült a többségében felfegyverzett, leginkább balkáni martalócokra emlékeztető vendégsereggel, ám amint kiderült róla, hogy tud törökül, hatalmas megbecsüléssel rajongták körül az ottaniak.
Miután visszatért Budapestre Germanus be is iratkozott a Budapesti Tudományegyetem (az ELTE jogelődje) latin-történelem szakára, majd magával ragadták a korabeli híres orientalista szaktekintély, Goldziher Ignác előadásai, de az igazi töltetet az akkorra már az emberekből némiképp kiábrándult nagy nevű utazótól Vámbéry Ármintól kapta. Vámbéry maga is az egyetem oktatója volt, török nyelvet tanított, viszont az aláírásra ácsingózó hallgatókat (ma kreditvadásznak hívnánk őket) nem szerette és kerülte is.
Általában azzal hajtotta el a nála próbálkozókat, hogy lehetnek becsületes emberek anélkül is, hogy egy kukkot is tudnának törökül, majd megvetően aláírta az indexüket és kidobta őket.
Germanusnak az volt a szerencséje, hogy már tudott törökül és csak azért kereste fel Vámbéryt, hogy a török irodalmi nyelv perzsa gyökereinek megértésében kérje a segítségét. Az öreg tudós erre egyből megenyhült és oda is adta neki a 13. századi perzsa költő, Sza’adi művét, a Gulisztánt eredeti nyelven, angol szószedettel. Így Germanusnak ahhoz, hogy a perzsát értse, előbb angolul is meg kellett tanulnia.
Kivégzés, ami elmaradt
Innentől felgyorsultak az események, az egyetem tehetséges diákjaként kinyílt Germanus előtt a világ, ösztöndíjat nyert Konstantinápolyba, ahol a tanulmányai mellett az Ifjútörök mozgalom tagjaival is barátságot kötött. Ez nem volt egy túl veszélytelen kapcsolat ránézve, mivel az Ifjútörökök a század elején még a rendszer ellenségeinek számítottak és az olykor horogra akadt tagjaival a hatóságok nem igazán bántak kesztyűs kézzel. Ezt megtapasztalhatta Germanus is, akit egy szép napon letartóztattak, börtönbe vetettek, majd némi tömlöcben való aszalódás után halálraítéltek. A kivégzés azonban elmaradt, mivel barátai értesítették a sorsáról az Osztrák-Magyar Monarchia konstantinápolyi nagykövetét, aki kimentette szorult helyzetéből.
Ezt követően ellátogatott az Egyesült Királyságba is, ahol a már megszerzett angol nyelvtudását kamatoztatva a British Museum keleti részlegében dolgozott pár évig, majd hazatérése után a mai Budapesti Corvinus Egyetem egyik jogelődjének számító Keleti Kereskedelmi Akadémia tanáraként helyezkedett el. Az első világháború kitörésétől kezdve azonban egyre furcsább megbízatásokat vállalt. Például a miniszterelnökség megbízásából egy török tiszt kíséretében, maga se tudta, hogy mit szállított Budapestről Konstantinápolyba. Persze sejtései akadtak és ezek be is igazolódtak, amikor Bukarestben nem akarták őket továbbengedni az akkor még semleges romániai hatóságok, csak a vagonok alapos átvizsgálása után. Ahogy visszaemlékezéseiben írja,
egy hirtelen jött ötlettől vezérelve be akarta bizonyítani a román tisztviselőnek, hogy tényleg csak gyógyszereket szállítanak, így a rakományból kikapott egy fiolát és a tartalmát egy kis pohárba öntve meg akarta gyújtani a gyufájával, miközben abban reménykedett, hogy nem nitroglicerin van előtte.
Ez a gyanú felébredhetett a felügyelőben is, mert a kísérletet nem hagyta elvégezni, hanem falfehéren inkább továbbengedte az őrült magyart és a rakományát.
A Vörös Félhold magyarországi megbízottjaként a kíváncsiság kihajtotta a frontra is, ahol szemtanúja volt a Gallipoli környékén dúló harcoknak, sőt egy szerencsétlenebb alkalommal megsebesül és rövid ideig angol hadifogságba is kerül, de nyelvtudásának hála képes tisztázni magát és miután igazolta, hogy nem harcoló testület képviseletében van jelen, a gáláns angol tiszt el is engedi.
Tudományos pályája nem törik meg a Monarchia összeomlása után sem, sorra publikálja tanulmányait az Iszlámról és a török történelemről, ennek hatására maga Kemal Atatürk hívja meg Isztambulba, majd 1928-tól a Nobel-díjas költő, Rabindranath Tagore felkérésére több évet tölt Indiában, egyetemeken tanít és a helyi szokásokkal ismerkedik. A harmincas években a Közel-Keletet járja, ekkorra már a muszlim vallást és mellé az Abdul-Karim (a Kegyes Isten szolgája) nevet is felveszi.
Ő az egyik első európai, aki bejut a muszlimok szent városába, Mekkába anélkül, hogy agyonvernék.
Az így (nem egy esetben betegségek és nélkülözés árán) szerzett tapasztalataiból könyv is születik, ez a mára már több kiadást is megért Allah akbar!, mely nem a korszakban divatos útleírás műfajába tartozik, hanem a szó szoros értelmében vett élménybeszámoló.
Nem mulasztja el mindeközben a trianoni békediktátum igazságtalanságát sem hirdetni és ahol csak lehetősége nyílik rá, igyekszik tanúságát tenni a magyarságának, ezt egy vele szemben egyáltalán nem kritikus korabeli recenzió szerint némileg túl is tolja az Allah akbarban.
Nem akart autóval menni, majdnem a vesztébe rohant
Barátságot kötött a szaúdi királlyal, így, amikor a második mekkai zarándokútjára indult, elhatározta, hogy fel is keresi, ám a helyi viszonyok megismerésének vágya ezúttal is kis híján az életébe került. Germanus ugyanis nem a királyi vendégnek járó módon, autóval akart közlekedni, hanem csatlakozott egy az arab sivatagon átvágó karavánhoz, de súlyos csapás érte őket, egy homokvihar megsemmisítette szinte valamennyi víz és élelemkészletüket.
Hetekig tartó, kilátástalan bolyongást követően, az időközben elhulló tevék vérén és húsán élve, betegen, kimerülten, a halál szélén tántorogva, de célba ér.
A második világháború idején őt is ellehetetlenítik a zsidótörvények, ráadásul felesége halála is apátiába taszítja és csak a negyvenes évek második felére képes talpra állni. Eddigi életéből is láthattuk, hogy nem félt a kockázatvállalástól, és amikor értesül arról, hogy tudós és hasonlóképp világjáró kollégáját, a többség által egy közepesen rossz romantikus filmből angol betegként ismert Almásy Lászlót a népbíróság háborús bűnösként el akarja ítélni, egyből jelentkezett mentő tanúnak. Igen ám, de a korszakban ez nem volt egyszerű dolog, hiszen az Afrika szakértő Almásyt nagyon el akarták ítélni, mint náci kémet, ugyanis Rommel tábornok Afrikakorpsában szolgált felderítőként és a bíróság úgy gondolta, hogy a nemzetközi szaktekintélyként elismert Germanus túl sokat használna a vádlott ügyének, így nem idézték be.
Persze a tudóst nem lehetett ilyen könnyen lerázni, pláne, hogy volt neki még a Monarchia idején egy tehetséges fiatal tanítványa a Keleti Kereskedelmi Akadémián és úgy gondolta, itt az ideje meglátogatni. Ezt a tanítványt Rákosi Mátyásnak hívták, aki azon melegében, Germanus orra előtt felhívta az Almásy-per népügyészét és utasította Germanus meghallgatására. A per Almásy László felmentésével végződött.
Élete utolsó szakaszában egy igen dicstelen szerep is jutott neki, ugyanis Germanus a Monarchia, valamint a két világháború közti Magyar Királyság után a kommunista diktatúra politikai érdekeit is kiszolgálta. A 20-as évek végén Indiában élt és több tartós baráti kapcsolatot is kiépített ez alatt a néhány év alatt. Ezekből a barátaiból később befolyásos indiai közszereplők, politikusok lettek és éppen ezért neki kellett előttük Kádárék szemszögéből magyarázni a magyarázhatatlant és védeni az 1956 utáni megtorlásokat.
Persze mielőtt nagyon eláztatjuk, azt is hozzá kell tenni, hogy ez vélhetőleg a büntetése volt azért, mert közvetlenül a forradalom leverése után összehozza az újonnan kiépülő kommunista hatalom ellenzékével (Bibó István, Göncz Árpád, ifj. Antall József) a Magyarországra akkreditált indiai nagykövetet.
Germanus Gyula 1979-ben, életének 96. évében hal meg, nevét a Margit-híd budai lábánál lévő park őrzi.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
TOP 20 fotó a karácsonyi díszbe öltözött magyar falvakról,...
Megérkeztek az első képek: sosem látott vonat futott be Kijevből...
Megváltozik: máshogy kell majd felszállni a buszokra Budapesten
Fotókon az új, Ausztriába vezető magyar autós alagút - 1360...
Ebben az európai városban lesz teljesen ingyenes a...
