"Visszük a csigaházat" – egy magyar furgonlakó házaspár kalandjai a nagyvilágban
Nos, a Mindenkilaci blogot vezető Kati férjével nem csak ábrándozott erről, hanem így is tett. Vele beszélgettünk a furgonozás veszélyeiről, előnyeiről, örömeiről és csalódásairól.
Mikor jöttetek rá, hogy a furgonozásban van az igazi élet? Volt egy jól behatárolható fix pont, amikor azt mondtátok, hogy mostantól egy furgonban élünk és punktum, vagy egyszer csak ezt dobta a gép?
Nehéz így utólag megmondani, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Azt hiszem, már korábban is találkoztam olyan sztorikkal, hogy valaki átépítette a furgonját, aztán beköltözött, illetve világgá ment. Nyilván ezt egyszer mindenki szívesen kipróbálná hosszabb-rövidebb időre. Aztán volt egy pillanat, amikor a férjem és én is úgy éreztük, hogy talán váltani kellene már.
A szokásos történet volt: rutinná vált a munka és a mindennapok, és pont olyan volt a csillagok állása is, hogy mindketten készen álltunk a váltásra.
A testvérem akkor már évek óta kint élt Németországban, és kürtöskalácsozott. Gondoltuk mi is kipróbáljuk. Viszont azt is tudtuk, hogy nem szeretnénk egy helyen leragadni, mobilisak szeretnénk maradni, vásárról vásárra járni Akkor pedig minek költsünk drága albérletre? A furgon már megvolt korábban, szóval az tűnt a legegyszerűbb megoldásnak, ha beköltözünk. Visszük a csigaházat. Azt hiszem, engem ez a része vonzott leginkább.
A Mindenkilaci blog egy furgonlakó és világjáró házaspár útinaplója, melyben beszámolnak a különféle helyekről, ahol megfordulnak és az érdekesebbnél érdekesebb emberekről, akikkel találkoznak. És hogy miért pont Laci? „A cimborák nagyban diskuráltak, amikor odalépett hozzájuk egy gyönyörű, fekete bőrű lány, és megkérdezte, mégis mi ez az érdekes nyelv, amelyet beszélnek. „Magyar? Hallottam már Magyarországról.” – mondta ő. – „A fővárosa Budapest, és mindenkit Lászlónak hívnak.””
Mik azok a dolgok, amikre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy az ember furgonban éljen?
Egy pillanatnyi elmezavarra. Mi eleinte teljesen fapados módon csináltuk ezt az egészet, utólag nem is tudom, hogyan mertünk így belevágni. Vagyis tudom: lelkesek voltunk és mehetnékünk volt, úgyhogy semmi más nem érdekelt minket. Annyira amatőrök voltunk, hogy első körben még elemlápát sem vittünk magunkkal, a lakóterünk meg egy matracnyi hely volt. Nekünk kettőnknek és a két kutyánknak.
Az elmúlt évek tapasztalatával azt mondom: legyen nálad gumicsizma, esőkabát, elegendő meleg ruha, navigációs rendszer, elemlámpa, kaniszter. Nekem személy szerint elengedhetetlen valamiféle kempinggáz és a kávéfőző. Ezek nélkül egy tapodtat sem! A férjem azt mondja, neki az is elég, ha van elég üzemanyag a tankban.
Vannak a furgonozásnak amolyan íratlan törvényei, amiket érdemes betartani ahhoz, hogy az embert befogadja a közösség? Létezik egyáltalán közösségi formája ennek az életmódnak?
Azt hiszem, mi viszonylag magányos farkasok vagyunk. Persze, találkozunk más lakókocsisokkal és furgonosokkal az utazás során, de nem alakult ki ilyen közösség. Sok furgonlakóról tudok, és sokukkal leveleztem is már, de csak néhány alkalommal lett ebből személyes találkozás. Az ok egyszerű: valamelyikünk mindig úton van, és nem keresztezik egymást az útjaink.
Azt tudom, hogy otthon is vannak kempinges, lakókocsis csoportok, amelyeknek a tagjai tartják a kapcsolatot, néha elmennek együtt kempingezni, lakókocsizni. Ugye attól, hogy hasonló az érdeklődési kör, még teljesen eltérő emberekről beszélünk, nem feltétlenül lesznek barátok csak azért, mert szintén furgonban laknak.
Íratlan szabály? Szerintem mint az életben: élni és élni hagyni. Ha tudsz valamiben segíteni, akkor segítesz. Ha úgy alakul, kávéztok és beszélgettek egyet. Aztán mindenki megy a maga útjára. Bár olyanokról is tudok, akik huzamosabb ideig együtt utaztak. Ez is személyiségfüggő.
Mik a legjobb és a legkellemetlenebb tapasztalataitok ezzel az életmóddal kapcsolatosan?
Az például kellemetlen amikor külföldön van valami probléma a kocsiddal és idegen környezetben kell megoldást találnod. Például, hogy ha tönkremegy a kocsid önindítója. Vagy kardán felfüggesztő csapágyat kell cserélni.
Szomorú, de a legkellemetlenebb élményünk itthon volt, amikor használt autót vettünk, és motorhibás kocsit adtak el nekünk. Akkor eléggé elment a kedvem az egésztől. Ez egyébként egy általános magyar probléma, hogy idehaza autót venni igazi lutri. Több ismerősömet is átverték már. Persze pereskedhetsz, de akkor sem biztos, hogy viszontlátod a pénzedet.
Ha adhatok tanácsot: mindenki kerülje el a külföldről behozott és itthon értékesíteni próbált kocsikat. Sokszor totálkáros autókat pofoznak ki annyira, hogy külsőleg úgy tűnjön, rendben van, egyébként pedig kardinális, rejtett problémái lehetnek. Erre már külön iparág épült. És nem tudod visszakövetni, hogy ki a felelős, ezért ők általában meg is ússzák.
Kellemetlen még: amikor hetekig esik az eső, és alig tudsz kimozdulni a kocsiból. Olyankor nem sok mindent lehet tenni. De ezt felfoghatod kellemes élménynek is. Hiszen a saját kis kuckódban töltöd az időt. Csak ilyenkor szerezz áramot, hogy tudj olvasni, vagy filmet nézni.
A jó dolgokat is sokáig lehetne sorolni. Számomra ami igazán szuper ebben az életmódban, az a természet közelsége. Persze, sokat kell az autóban ülni, megesik, hogy az autópályán vesztegelsz órákig. De amikor este megérkezel egy gyönyörű vidékre, az mindenért kárpótol. Kicsit szentimentális, tudom, de ilyesmikre gondolok:
Vaksötétben repkedő, világító szentjánosbogarak. Ködös reggel egy tóparton. Kutyasétáltatás a fenyvesben. Azok a reggelek, amikor van időd ücsörögni és órákig kávézni (ez azért nem minden esetben adott ebben az életmódban sem).
Vagy amikor elmész futni egy számodra ismeretlen helyen és csak kapkodod a fejed annyi újdonságot és csodát látsz. Egy kicsit olyan ez, mintha folyamatosan kempingeznél. Igaz, a kempingezésre is rá lehet unni. Mi ezért is járunk most már rendszeresen haza.
Mik a legcélszerűbb foglalatosságok, mármint pénzkereset szempontjából, amiket érdemes egy ilyen életforma mellett űzni?
Mi tudtuk, hogy mivel akarunk foglalkozni, ebből adódott, hogy beköltöztünk a furgonba. Én szabadúszó újságíró is vagyok, amit szintén meg tudok oldani az utazó életmód mellett. Egy részét. Mert vannak témák, amik igénylik a személyes jelenlétet. Ezen kívül olyanokról hallottam eddig, akik eleve sofőrként dolgoztak, vagy szállítmányozással foglalkoztak. Akik saját terméket (saját festményt, kerámiát, ékszert stb.) árultak idegenforgalmi szempontból előnyös helyen. Tudok más furgonlakóról, aki például IT területen mozgott, ezért tudott távmunkában is dolgozni.
Ismerek olyat is, aki egy városban élt és dolgozott, ő az albérlet árát spórolta meg úgy, hogy inkább kibérelt egy placcot egy kempingben és ott lakott a furgonjában.
De a legtöbb furgonlakó esetében inkább arról van szó, hogy összegyűjtenek adott összeget, és amíg kitart, addig utaznak, majd hazatérnek. Aztán ha bejött nekik az élmény, kezdik elölről.
Mikor döntöttetek úgy, hogy a saját élményeiteken felül mások történeteit is összegyűjtitek?
Az írást nem akartam abbahagyni, ezért indítottam a blogot. Általában arról posztolok, hogy mi történik éppen velünk, és arról írok, ami éppen érdekel. Minden ember élete egy külön, izgalmas történet, és mivel elég sokszor futottunk össze magyarokkal, némelyikükkel interjút is készítettem. Tök érdekes kérdés, hogy mi késztet valaki arra, hogy elhagyja a hazáját és egy másik országban, esetleg egy másik kontinensen próbáljon szerencsét. Hiszen amellett, hogy ez egy izgalmas kaland, egy baromi nehéz döntés is. Meg azért az is tök jó ezekben a történetekben, hogy habár máshol élünk, más emberek vagyunk, mégiscsak ugyanonnan indultunk el. Van bennünk valami közös.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
TOP 20 fotó a karácsonyi díszbe öltözött magyar falvakról,...
Földrajzi kvíz: ismered Magyarország határátkelőit?
A világ legaranyosabb madara született meg Debrecenben
Megváltozik: máshogy kell majd felszállni a buszokra Budapesten
Így köszöntötték a téli napfordulót Pilisszántón
