Lenyűgöző, mi lett a francia szénövezetből: Cité des Électriciens várja a látogatókat
Egy nyaralás az észak-franciaországi Cité des Électriciensben talán nem hangzik túl csábító kiruccanásnak, de a belga határ melletti, Calais-tól vagy Boulogne-tól rövid autóútra található, a tömegturizmus által eddig nem túlzottan érintett régióban igazi meglepetések várnak ránk. A Louvre Lens-ben egy múzeumot hozott létre, míg a kevésbé ismert Béthune mesés art deco építészettel, kézműves sörfőzdékkel és a helyi recepteket újraértelmező, izgalmas fiatal séfekkel büszkélkedhet. A vad Côte d’Opale homokos tengerpartjai és dűnéi sincsenek messze, de ami igazán lenyűgöző lehet, az a korábbi szénbányák után maradt salakhalmon elterülő szőlőültetvény látványa. A szőlősgazda találóan nem chardonnay-nak, hanem charbonnay-nak nevezte el erőteljes, friss fehérborát, amit akár feketeöves szóviccnek is betudhatunk, hiszen a charbon (szén) és a chardonnay szavak összevonásából született.
Legóváros és kiállítóterek
A Cité des Électriciens, neve ellenére, a fénykorában is valójában inkább a bányászokról szólt, mint a villanyszerelőkről. A falut az 1850-es években építették a helyi bányászcsaládok számára – Émile Zola Germinal című regénye később feltárta a bányászok szenvedésekkel teli, áldatlan életkörülményeit. A település egyike volt a francia és belga szénövezetben található számos mintatelepülésnek, amelyeket a bányászbárók építettek. Neve a századforduló idejéről származik, amikor a helyi postahivatal a küldemények könnyebb kézbesítése érdekében megkérte a lakosságot, hogy legyenek kedvesek neveket adni az utcáknak – innen származik többek között a Rue Edison és a Rue Marconi is.
A Cité ma egy miniatűr játékvárosra hasonlít, annyi különbséggel, hogy a házak szép sora inkább vörös téglából, mint legóból készült. Hivatalosan 2019-ben nyitották meg újra, egy hatéves, 15 millió eurós felújítás után, de aztán közbeszólt a világjárvány, és csak mostanra lett készen a látogatók fogadására.
Az egykor bányászcsaládoknak otthont adó 43 házat fantáziadús bázissá alakították át a környező vidék felfedezéséhez.
Egy apró házikó kényelmes panzió bír lenni (60 € éjszakánként), egy házsor pedig négy tágas, retro bútorokkal és tapétákkal berendezett önellátó „hétvégi házzá” alakult át. A közösségi projekteken dolgozó művészek számára is van hely, akik műtermeket és előadásokat szerveznek a helyi iskoláknak. És ami fontos, 10 házat alacsony jövedelmű családok számára tartanak fenn.
Két állandó kiállítóteremnek jut a főszerep. Az egyik egy modern, kifejezetten erre a célra épített helyiség, amely az itteni bányászat hosszú történetét mutatja be, egészen az Unesco 2012-es világörökségi elismeréséig. A másik a Cité mindennapi életét eleveníti fel, öt eredeti otthonban hallgathatjuk meg az elbeszélő történelem rögzítése során készített felvételeket, tekinthetjük meg a fényképeket és egyéb tárgyi emlékeket, amik mind azt idézik fel, hogy az utópisztikusnak ható kísérlet kulisszái mögött a bányatulajdonosok az úgynevezett ellenőrzött szabadság eszközét alkalmazták itt. Tehát, miközben lehetőség volt oktatásra, sportolásra, zöldségeskerteket kialakítani, illetve modern lakásokban élni, a munkásokat arra is ösztönözték, hogy ne igyanak, hanem inkább alapítsanak családot és neveljenek fel egy újabb bányászgenerációt.
Itt csinálják a „szénbort”
A bányák és tárnák egykor a szomszédos Bruay-La-Buissière várost uralták, bár 1979-es bezárásuk óta a legtöbbjüket lebontották. A környező vidéket azonban még mindig a 150 méter magasra emelkedő, vulkánszerű salakhalmok jellemzik, bár ma már sűrű növényzet borítja őket. A Haillicourt falucskán kívül található meddőhányó azonban furcsán különbözik a többitől, a hegycsúcs alatti meredek teraszok szép soraival, amelyekről idővel kiderült, hogy a világ egyik legfurcsább szőlőskertje.
„Immár nyolc éve, hogy a történelmi meddőhányónkon először szüreteltünk” – mondja Flavien Desette a haillicourt-i városházáról –
„és a chardonnay-nk, amelyet charbonnay-nak kereszteltünk el, elismert kritikákat kap, és Franciaország-szerte szerepel az éttermek borlapjain, így most már számos más borász is fontolgatja, hogy szőlőt telepít errefelé.”
Eddig a termelés körülbelül 3 000 palackra korlátozódik, és a városházán keresztül lehet túrákat szervezni a szőlőültetvényre és Haillicourt 18. századi kolostora alatt található apró, boltíves pincébe. Ha szüret idején látogatunk el ide, láthatjuk, ahogy a falu 50 lakója kézzel szedi a szőlőt, majd kézzel is préseli azt. Az év bizonyos időszakaiban a meddőhányó szó szerint gőzölögni kezd, köszönhetően a kőzúzalék és a talaj gyúlékony, de termékeny keverékének. Ez egy egészen egyedülálló vidék.
Két város, két múlt
A Cité des Électriciens két nagyon ellentétes, történelmi észak-francia város, Lens és Béthune között fekszik. Mindkettő az első világháború nagy csatatereinek közelében fekszik, és a béke aláírásának idejére nagyrészt a földdel tették egyenlővé. Béthune-t gyönyörűen újjáépítették art deco stílusban, különösen a pazar főteret, amelynek középkori harangtornya csodával határos módon megmaradt, és ma az UNESCO világörökség része. A Grand Place a város élete és lelke, bisztrókkal, söröző vendéglőkkel és hagyományos kocsmákkal szegélyezve.
Lens nem járt ilyen jól a háború utáni újjáépítés során, és a stílusok kusza keveredése miatt a város sokáig csupán a fanatikus futballklubjáról volt ismert. Mindez akkor változott meg, amikor a Louvre-val megállapodtak, hogy a patinás intézmény itt építi fel első franciaországi szatellitmúzeumát, amely 2012-ben nyílt meg. Bár a Louvre-Lens futurisztikus építészete lélegzetelállító, ami igazán meglepi a látogatót, az a párizsi múzeummal szembeni kontrasztja, már ami a megtekintési élményt illeti.
A hatalmas állandó gyűjtemény, amelynek 20%-a évente változik, egy forradalmian új, egyetlen nyitott területen található.
Ilyen múzeumi teret még biztosan nem láttatok: egyetlen termen belül az ember az Kr.e. 3 500-ból származó festményektől és szobroktól eljut az 1850-es években készült műremekekig.
Benoît Diéval, a helyi idegenforgalmi hivatal munkatársa szerint: „A múzeum valóban gyökeresen megváltoztatta Lenst. Nemcsak a művészet új világát nyitotta meg a lakosság előtt, hanem óriási hatással van a helyi gazdaságra is. Ez nemcsak a múzeumban, a szállodákban és az étteremben teremtett munkahelyeket, hanem egy sor induló közösségi projektet is ösztönzött a design, a textilipar és a kézműves sörök területén.”
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
TOP 20 fotó a karácsonyi díszbe öltözött magyar falvakról,...
Földrajzi kvíz: ismered Magyarország határátkelőit?
A világ legaranyosabb madara született meg Debrecenben
Megváltozik: máshogy kell majd felszállni a buszokra Budapesten
Így köszöntötték a téli napfordulót Pilisszántón
