Fél év Indiában egyedül, három gyerekkel és az autizmussal
Másfél éve érkezett haza Magyarországra élete eddigi legnagyobb utazásáról Lohonyai Dóra bölcsész-közgazdász. Önmagában is nagy szó lenne, hogy három gyermekével fél évet töltött Dél-Indiában és együtt felfedeztek számos ázsiai országot, de komoly céllal indultak útnak: indiai gurunál gyógyíttatta autizmussal élő gyermekeit.
Dóra három gyermeke közül Kíra és Kende él autizmussal, míg Karsa tipikus fejlődésű, mégsem átlagos kisfiú. Az édesanya negyvenévesen sikeres vállalkozásból lépett ki, hogy főállásban foglalkozhasson velük, ám soha nem volt igazán elégedett azzal az életminőséggel, amit az orvostudomány biztosítani tudott a számukra. Aztán tudomást szerzett egy Indiában élő gururól, aki azt állította, képes segíteni. De hogy lehetne egy vele született állapot gyógyítható? – érdeklődött Dóra, amire azt a választ kapta, hogy ilyenkor egy karmaváltás hozhatja meg a megfelelő eredményt. Így született meg a ’Karmaváltás – Fél év Indiában egyedül, három gyerekkel és az autizmussal’ című könyv. A történet minden szavában igaz, tanulságos és bővelkedik a nem várt fordulatokban. Emberi, humoros, néhol megríkató kalandregény ez, mely magával ragad és erőt ad.
– Racionális embernek tartom magamat, de tisztában vagyok vele, hogy nem csak a minket körülvevő, anyagi világ létezik. Mivel a nyugati orvoslás lehetőségeit már kimerítettük, úgy gondoltam, minden követ meg kell mozgatnom – mondja az édesanya, aki előtt hamar világossá vált, hogy az indiai mesterrel párbeszédet folytatni meddő próbálkozás. Az egyetlen, amit tehet, hogy kritikátlanul elfogadja a gyógyítási módszereit. Hogy ez végül így történt-e, a könyvből kiderül.
Riksával a hétköznapokban
A család 2018 októberében költözött Bangalore-ba, ahol életük egyik legnagyobb kalandjába csöppentek.
– Alapvetően nyitott, kalandkereső ember vagyok, nem riadok vissza a nehézségektől. Mindig is világutazó voltam, ez a része nekem különösebb kihívást nem jelentett. Három gyerekkel – akik közül az egyik kicsi, a másik kettő nehezen tűri a változást – azért fel kellett készülni az utazásra. Igyekeztem megtanítani nekik a „Kérem segítsen, elvesztem” mondatot és a telefonszámomat angolul, emellett tabuk nélkül beszélgettünk, mit tennének különböző szituációkban. Igen, egy ilyen utazás sok veszélyt rejtegethet, de pont azért, mert van tapasztalatom és hiszek az emberek jóságában, nem volt bennem félelem – kezdi a Startlapnak Lohonyai Dóra, hozzátéve: az autizmussal élő gyerekek számára természetesen óriási kihívás volt a környezetváltás.
– Az állandóságot ebben a helyzetben csak én képviseltem a gyerekek életében. Fel kellett készülnünk arra, hogy a gyógyítás akár 1-2 évig is eltarthat – meséli Dóra, aki komoly nehézségekkel szállt szembe az indiai hétköznapokban: rá hárult a gyerekek ellátása mellett az otthoni iskoláztatásuk is. Ehhez jöttek még a látogatások a gyógyító templomába, amik nem kevés riksán megtett utat jelentettek a család számára.
– Elég maratoni volt az ott töltött idő, szinte minden egyes nap el kellett mennünk a templomba, ehhez igazítottuk a többi programot. Egy napunk általában úgy zajlott, hogy felkeltünk, a guru utasítására citromos vizet ittunk, így átmostuk a szervezetünket. Mivel csak egy óra elteltével reggelizhettünk, elkezdtünk tanulni, ami étkezés után folytatódott. Én tanultam velük, mert nem tudtam beíratni őket az iskolába – egyrészt három nyelven kellett volna érteniük (hindi, angol, kannada), másrészt a gyerekek speciális helyzetűek, ráadásul a suli még bonyolultabbá tette volna az életünk szervezését. Míg főztem vagy rendezkedtem, addig a gyerekek a bérelt ház udvarán játszottak, ami lényegében fantasztikus dzsungeloázis volt, tele pálmafákkal, majmokkal, mókusokkal. Az esti mese után álomra szenderültek, én pedig írhattam a blogomat – folytatja a háromgyermekes édesanya.
– Kettőtől ötig templomban voltunk, ahova riksával jutottunk el. Ott egy spirituális műtéten vettek részt a gyerekek: bekötött szemmel be kellett feküdniük egy terembe, ahol más emberek is voltak. A guru távolról kutatott az aurájukban, ezt egy meditáció követte, szanszkrit nyelven mantráztak – a szöveget még most is tudják –, végezetül pedig kézrátételes gyógyításon estek át.
“Mindig merni kell, a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetekben is érdemes kilépni a komfortzónánkból, mert elképesztő meglepetéseket tartogat az élet.”
A gyógyítás rendkívül intenzív folyamat volt, nem lehetett hosszabb időre kizökkenni, Dóráék éppen ezért csak rövidebb kirándulásokat tehettek. A vasárnapok szabadok voltak, így bejárták a környéket, programokat szerveztek. Ünnepnapokon, hosszú hétvégéken Dzsaipurban, Goa tengerpartjain kirándultak, később pedig egyhetes útra indultak Hongkongba, Szingapúrba, Thaiföldre, végezetül körutazást tettek Keralában.
A teendőkkel és élményekkel teli mindennapokat tovább fűszerezte az étkezés kérdése. Hozzá kellett szokniuk, hogy nincs hús, kenyér, tejtermék is csak elvétve, a helyi ételek pedig extrém csípősek. Dórának nagy kihívás volt olyasmit alkotni, amit a gyerekek hajlandóak megenni. Fel kellett fedeznie a helyi zöldségeket, gyümölcsöket, különlegességeket, ám az édesanya mégsem aggódott, mert elszántan hitt benne, hogy csak a komfortzónánk elhagyása nyithat utat a fejlődés előtt.
– Óriási változást látok a gyerekeken, hogy ez a gurunak vagy az éles helyzetnek a hatása, az igazából nem is számít. Ők is megérezték, hogy kinn sokkal magunkra utaltabbak vagyunk, éppen ezért életrevalóbbá, figyelmesebbé váltak, mint az otthoni életünkben.
Persze nem csak a gyerkőcök, Dóra is változott az Indiában töltött fél év alatt.
– Sokat tanít az ország, más szubkultúrák, különböző gasztronómia és szokások, több vallás, kasztrendszer – ezek alapján ők már megtanulták egymás másságának elfogadását. Én is fejlődtem, türelmet tanultam – mind a gyerekeimtől, mind Indiában. Gandhi is azt mondta: a legnagyobb fegyver a türelem – rájöttem, hogy ez a gyakorlatban mit jelent.
Jobb mint egy napozós nyaralás!
– De hiszen az utazásban pont a spontaneitás és a szabadság a jó! Mondanák most sokan értetlenül, ezt nem lehet tervezni! Nem is kell. Persze három gyerekkel eleve nem lehet annyira spontánul menni, mint egyedül, ahol mindegy hol alszom, sőt legfeljebb aznap nem alszom. De elég előző nap megbeszélni, másnap mi fog történni és mennyi időt vesz majd igénybe az utazás, a gyaloglás és hol fogunk fürdeni. Az autistáknak a „Mikor lesz…?” és a „hol lesz…?” nagyon fontos – mondta Lohonyai Dóra, aki úgy véli, a komfortzónánkból való kilépés mindenkire csak jótékony hatással van, még az autistákra is.
„Én úgy gondolom, hogy egy ilyen utazás élménye annyival többet ad még egy autista gyermeknek is, mint egy helyben ülős-napozós nyaralás, hogy megéri egy kicsit feszegetni a határokat” – tette hozzá.
Időközben lassan elkészül Lohonyai Dóra második könyve is, melyet tavasszal tervez megjelentetni. Ez a könyv is az autizmusról szól, de ismét nagyon másként, mint a témában már fellelhető könyvek. A szerző úgy érzi, nagyon fontos az autizmusról való kommunikálás, mert már minden 100. ember autista és az emberek még mindig nem tudják, mi is ez. Márpedig amit, akit nem értünk, azzal nehéz is együttérezni, együtt élni. Ezért szólalt fel Dóra a TedX Liberty Bridge Women-en is. Előadása hamarosan fent lesz a Youtube-on.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
TOP 20 fotó a karácsonyi díszbe öltözött magyar falvakról,...
Földrajzi kvíz: ismered Magyarország határátkelőit?
A világ legaranyosabb madara született meg Debrecenben
Megváltozik: máshogy kell majd felszállni a buszokra Budapesten
Így köszöntötték a téli napfordulót Pilisszántón
