Különös repülőgép-baleset történt hétfőn a torontói Pearson nemzetközi repülőtéren: a Delta Air Lines 4819-es járata leszállás közben megcsúszott, elvesztette az egyik szárnyát, és végül a hátára borulva állt meg.
Szokatlanul magas kártérítés mindenkinek
A Delta Airlines 30 ezer dolláros, vagyis közel 11 millió forintos kártérítést ajánlott fel a landolás során minden utasának – írja a Blikk.
A teljes kártérítés meghaladhatja a 2,2 millió dollárt (kb. 790 millió forintot), ami jelentősen több a korábbi hasonló esetekben nyújtott összegeknél.

Összehasonlításképpen: a 2009-ben a Hudson folyóra kényszerleszállást végrehajtó US Airways 1549-es járatának utasai ennek az összegnek csupán a töredékét kapták. Az Airbus A320-as fedélzetén 155 utas tartózkodott, és kizárólag a pilóták bravúros manőverének köszönhetően élték túl a balesetet.
Senkinek nem kötelező elfogadnia a lehetőséget
A Delta Airlines kiemelte, hogy a 30 ezer dolláros kártérítés elfogadása nem kötelező érvényű, és nem befolyásolja az utasok jogi lehetőségeit a balesettel kapcsolatban.
A légitársaság továbbra is együttműködik a hatóságokkal a kivizsgálás során. Az előzetes vizsgálatok szerint a balesetben a rossz időjárási viszonyok és a jeges kifutópálya is szerepet játszhattak.
A repülőgépről számos videó kering a neten, ezek közül kettőt is bemutattunk: az egyikben gyakorlatilag a landolás közvetlen közelében látható, ahogy leszáll, kigyullad, leszakad a szárnya, majd gyakorlatilag az oldalára dőlve fejre áll. A másik videóban viszont már az látható, ahogy a megállt repülőgép belsejéből mentették a bepánikolt utasokat.