Magyarország legtöbb bortermő területén már akkor zajlott ez a tevékenység, amikor a magyarok még kumiszt vedelve vigadtak sírva valahol a keleti sztyeppéken. Nos, hagyományőrzés ide, vagy oda, a kumisz annyira nem jó (bátor kísérletezőknek kancatej hiányában azt tudom ajánlani, hogy fogjanak egy ibrik kaukázusi kefírt és húzzák fel egy kevés vodkával, na, kb. olyan). Ennek következtében, amikor megérkeztünk a Kárpát-medencébe, viszonylag gyorsan megtanultuk az itteniektől, hogy kell ezt csinálni és nekiálltunk a nyakló nélküli borcsinálásnak.
Egy időben nagyon kevés olyan lakott település volt az országban, ahol nem neveltek szőlőt az emberek.
Mert a legjobban mindenki akkor járt, hogyha megtermelte magának, vagy legalábbis településszinten páran foglalkoztak ezzel, hiszen máshonnan hozatni a bort időigényes és nem utolsó sorban drága mulatság volt, így a helyben termett lőre is simán elfogyott.
Ezen az állapoton változtatott az ipari forradalom, amelynek vívmányai lényegesen csökkentettek az áruszállítás kockázatain, időtartamán és ezáltal a költségein is, így egy idő után már nem kellett Józsi bácsinak rossz bort csinálnia azért, hogy egyáltalán legyen bor, hanem megvehette a jó minőségűt a boltban. Vagy felkereshette a haverjaival azokat a helyeket, ahol a körülmények ideálisak a borkészítéshez, így az ottani nedű sokkal jobb, mint amit akár a legnagyobb szakértelemmel is otthon csinálhatna.
Egyébként is itt az ősz, a strandolós időszaknak vége, úgyhogy lehet menni borospincékbe az óbor maradékát kóstolgatni, vagy várni még egy kicsit és Márton-napja környékén megkóstolni az újat.
Badacsonyi borvidék
A Badacsony és a Szent György-hegy a két legismertebb pontja ennek a területnek, ahol már a rómaiak is termeltek bort, a magyar borkultúrában többé-kevésbé tabula rasat teremtő 19. század végi nagy filoxérajárvány előtt a badacsonyi ürmös olyan elismertségű ital volt, mint a tokaji aszú.
Persze nem azért járunk borvidékekre, hogy édes borokat igyunk, úgyhogy nézzük is inkább, manapság mik ennek a területnek a húzóitalai.
Elsősorban a fehérbor az, amiért ide érdemes jönni, jellegzetes borfajtája a környéknek a Kéknyelű, illetve a Szürkebarát, de ezek mellett nyugodt szívvel menjünk rá a Rajnai rizlingre, a Chardonnay-re, vagy a Traminire.
Pannonhalmi borvidék
A terület névadóhelyéről azért már sejthetjük, hogy az ország legrégebbi bencés kolostorának, amit ma Pannonhalmi főapátság néven ismerünk, volt némi köze az itt zajló borászathoz. Ez természetesen így is van, sőt, már a szerzetesek megjelenése előtt is folyhatott itt a munka, ugyanis a bortermelést már az apátság alapítóokirata is megemlíti.
A környéken csatangoló török, majd később a nagy filoxérajárvány alaposan odavágott ennek a régiónak, melyből nehezen állt fel és egykori méreteit sose tudta újra elérni.
A kórság elvonulása után vált az első számú borfajtájává az olaszrizling. Badacsonyhoz hasonlóan itt is a fehérborok dominálnak (rajnai és olaszrizling, rizlingszilváni, királyleányka, stb.), de kismértékben termelnek vörösbort is, ha arra járunk, mindenképp kóstoljuk meg az Infusio néven futó borukat, ami egy bordeaux-i jellegű Merlot-t és Cabernet franc-ot tartalmazó nedű.
Szekszárdi borvidék
Kevesen tudják, de a középkorban Magyarországon csak fehérbortermelés zajlott, ez a török hódoltság hatására változott meg. A törökök alatt, illetve a kiszorításuk után az elnéptelenedett területekre a korszakban rácoknak nevezett szerbek települtek be és hozták magukkal a saját szőlőfajtájukat, a kadarkát.
Így indult el az egyébként szintén a rómaiak óta bortermelő vidékként működő szekszárdi régióban a vörösbor előállítása és mára a régió termőterületeinek nagyjából 80 százalékán kékszőlőt nevelnek.
Jellegzetesebb borai a kékfrankos, a Merlot és a Zweigelt, de kisebb részben termelnek fehérbort is, többek között Olaszrizlinget, Chardonnay-t és Rizlingszilvánit.
Villányi borvidék
Történeti szempontból a szekszárdival azonos múlttal rendelkezik, itt is már a rómaiak is foglalkoztak bortermeléssel, de a régió a maga sajátos arculatát a török hódoltság utáni betelepítések hatására nyerte el. Ehhez ugyanúgy közük volt a szekszárdi történetből ismert rácoknak és a kadarkának, mint a Baranyába betelepített sváboknak, akik az itteni borospincéket megépítették és a hódoltság után újrakezdték a gazdálkodást.
Ők hozták magukkal a Villány egyik fő profiljának számító kékoportót is (ma ezt a portugálok akadékoskodása miatt kénytelenek vagyunk Portugiesernek nevezni).
Emellett termelnek itt még kékfrankost, Cabernet sauvignon-t, Cabernet franc-t, Merlot-t, Zweigelt-t, Pinot noir-t. Ugyan Villány és a vörösbor szinte cégér szinten elválaszthatatlan fogalmak, ám készítenek errefelé fehérborokat is, ez a villányi területtől nem messze található Siklós környékén zajlik, ahol Olaszrizlinget, Traminit és Ottonel muskotályt kóstolhatunk.
Tokaji borvidék
Végre egy régió, ahol nem azzal kell kezdeni, hogy már a rómaiak is bort termeltek itt, mert erre nem nagyon jártak a rómaiak. Cserébe nem tudjuk, hogy ki termelt itt bort, annyi biztos, hogy amikor honfoglaló őseink errefelé keresgéltek valamit, amire leválthatják a kumiszt, már találtak itt szőlőt és bort is.
A területnek kifejezetten használt az Oszmán Birodalom megjelenése az országban, ugyanis korábban a magyar sztár borrégió a Szerémségben volt és a gyújtogató akindzsik elől egy csomó ottani bortermelő menekült fel ide és hozta magával a szőlőfajtáit is, így került Tokaj környékére például a furmint.
Elsősorban fehérbortermő vidék, a legfontosabb borai a nemzetközi hírű aszú és a szamorodni, de akadnak olyan pincészetek is, amelyek a vörösbor tokaji újrahonosításával kísérleteznek, elvégre a 19. század második feléig termett itt kékszőlő is, csak aztán a nagyobb hasznot hajtó aszúkészítésre állt át mindenki.