Ötven év múlva teljesen eltűnhet a Gyilkos-tó, ha a beleömlő patakok által hozott hordalék a jelenlegi mértékben tölti fel a medrét – írja a Maszol.ro. A végzetes következményekkel járó folyamatot most az 1960-as években elkészült, de feladatát ma már el nem látó ülepítő gátrendszer újjáépítésével akadályoznák meg.
Az 1837-ben egy földcsuszamlás következtében keletkezett tó medre évente 4,88 cm hordalékkal töltődik fel, emberi beavatkozás nélkül 2080-ra teljesen eltűnik Székelyföld egyik legtöbb kirándulót vonzó turisztikai attrakciója.
A kialakult helyzet megoldásához szükséges anyagi források előteremtésének lehetőségeiről és a legfontosabb tennivalókról a napokban a helyszínen folytatott megbeszéléseket Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter. Ennek nyomán az a döntés született, hogy a kettőből az egyik gátat még ebben az évben kitakarítják.
A miniszter elmondta: a ’90-es évek végén, 2000-es évek elején óriási mennyiségű fát vágtak ki a környéken, az ülepítő tavak ennek nyomán az esőzésekkor lezúduló hatalmas hordalékmennyiségnek köszönhetően teltek fel.
Hosszú távon annak a lehetőségét vizsgálták meg, hogy milyen európai uniós alapból lehetne a teljes gátrendszert újjáépíteni a jelenleg érvényben lévő környezetvédelmi szabályozásnak megfelelően – írja a lap.
A Gyilkos-tó problémája egyaránt érinti a vízügyi hatóságot, a Békás-Szoros Nagyhagymás Nemzeti Parkot, amelynek területén található, illetve Gyergyószentmiklós városát, ahová közigazgatásilag Gyilkostó üdülőtelep tartozik.