Új élményfürdő épül a magyar-román határ mellett, Szatmárudvariban – írja a Termalonline.hu. A projekt mintegy 10 milliárd forintnyi beruházással jár, melynek költségeit részben európai uniós forrásokból fedezik.
A támogatási szerződést a napokban írták alá Szatmárudvariban. A fürdő építése régi terve a település vezetésének, és nemcsak a helyi lakosság kiszolgálása a cél.
A megnyitásra legkésőbb négy éven belül kerülhet sor, a látogatók között főként romániai és magyarországi vendégekre is számítanak.
A létesítmény egy korábbi állattartó telep helyén, 9000 négyzetméteren valósul meg. Az új fürdő egyszerre 800 látogatót fogadhat, a fedett részben egyszerre 500 személyt tudnak vendégül látni. A komplexum része lesz egy 230 személyes étterem is.

Az egység klasszikus szolgáltatásokat kínál majd: vízicsúszdákat, kül- és beltéri medencéket, jakuzzikat és szaunákat. Szatmár megyében már működik egy hasonló komplexum, az Aquastar élményfürdő Szatmárnémetiben.
Az Aquastar főként Szatmár, Szilágy és Máramaros megyei fürdőzők célpontja. A szatmárudvari fürdő várhatóan gazdaságélénkítő hatású lesz, és új munkahelyeket is teremt.
Debrecentől Szatmárudvari mindössze 120 kilométer távolságra van, így még elérhető távolságban lesz a magyar vendégek részére is.