Mostohasors jutott Magyarországon a különféle erdei bogyóknak, ami azt jelenti, hogy nem igazán keressük őket, van, hogy csak simán elsétálunk mellettük anélkül, hogy akár csak egy szempillantásra is méltatnánk őket. Miért van ez? Elsősorban azért, mert a hazai éghajlatnak köszönhetően bőségesen terem nálunk mindenféle gyümölcs és hát lássuk be, hogy az erdei szamóca sem rúghat labdába a lényegesen nagyobb és zamatosabb földieper mellett.
Ugyanakkor azt is érdemes szem előtt tartanunk, hogy a tőlünk északabbra élő népek már nem egy ennyire válogatós társaság és ők igenis meg tudják becsülni azt a keveset is, amit a természet nekik juttatott és ezen javak között előkelő szerepet töltenek be a dércsípte erdei bogyók.
Mik ezek, mire jók és hol találjuk őket? Nézzük meg!
Som
Erről a jellegzetes, piros bogyót termő növényről kapta a nevét Somló is, de egyébként az ország számtalan másik területén is megtalálható. Nem kell nagyon más neki, mint valami középhegységi levegő és talaj, valamint némi napfény és már működik is. Vadon az erdők szélét szereti igazán, mert ott több napfény éri, de ha nagyon elkapna minket az életérzés, akár termeszthetjük is.
Az indulás nem könnyű vele, mivel nehezen csírázik, de ha ez a folyamat beindult, utána már nem nagyon kell vele törődnünk, maximum ritkíthatjuk, ha nagyon elburjánzana.
No de mégis mire jó a som, hogy már a kertet is tele akarjuk rakni vele? Mint a legtöbb emberi fogyasztásra alkalmas erdei bogyó, a som is kiváló lekvárnak, illetve a testesebb húsok (marha, vad) mellé mártásnak (vörösborral besűrítve, a végén mézzel édesítve).
Mindezeken felül a vállalkozóbb kedvűek pálinkát is főzhetnek belőle, bár hozzá kell tenni, hogy ahhoz irgalmatlan mennyiségű bogyóra lesz szükségük, amit egész biztosan nem egy erdei kirándulás alatt fognak összeszedni.
Kökény
A kökényt Európában szinte mindenhol megtalálni, ahol hegyoldalak, illetve napfényes erdők terülnek el. Tök komolyan ott van az öreg kontinens gyakorlatilag valamennyi szegletében, leszámítva a nagyon északi, túlságosan hideg területeket. Miután megcsípte a dér, akkor érdemes leszüretelni és elsősorban lekváralapanyagként felhasználni.
Van, aki pálinkát főz belőle, de a somhoz hasonlóan a bődületes mennyiségi szint alatt nincs nagyon értelme belevágni a kísérletbe (ezt nagyjából úgy kell elképzelni, hogy olyan 40-45 kiló kökényből tudunk lefőzni kb. 1 liter pálinkát).
A baszkoknak például van egy hagyományos italuk, ezt patxarannak hívják és lényegében kökénnyel ízesített ánizslikőrt jelent. Érdekes felhasználási módja a kökények az is, amit az oroszok csinálnak. Tudni kell, hogy Georgiában (régebben Grúzia) a helyiek tkemali néven egy igen különleges és ízletes mártásfélét készítenek a mirabolánnak, vagy cseresznyeszilvának is nevezett vadszilva fajtából. Ez viszont nem terem meg mindenhol, így az oroszok azon része, amelyik nem tud a Kaukázusban ehhez hozzájutni, az kökénnyel helyettesíti.
Galagonya
Valamiért szokássá vált, hogy amikor szóba kerül ez a bogyófajta, mindenki kényszeresen nekiáll Weöres Sándort kántálni. Mi nem fogunk. Csak azért sem. Beszéljünk inkább a galagonyáról. Ez a bogyóféle amolyan népi szívgyógyszerként kezdte a karrierjét, mivel enyhíti a stresszt és tágítja a szívkoszorúereket. Emellett hasznos tud lenni érelmeszesedés ellen is.
Persze hozzászoktunk már, hogy ha valami ennyire hasznos, akkor szükségképpen pusztulat mód rossz ízűnek kell lennie, ez azonban nem igaz a galagonyára.
Remek teát, szörpöt és akár lekvárt is lehet készíteni belőle, meg nyilván pálinkát is, de ezt már annyiszor leírtuk, hogy legyen innentől kezdve alapszabály, hogy ha valahol azt mondjuk, hogy lehet belőle lekvárt készíteni, akkor vegyétek úgy, hogy virtuálisan kikacsintunk és képzeletben hozzátesszük, hogy pálinkát is. A lombos erdők széleit, illetve a napos legelőket is kedveli, sűrű, tövises bokorzata egyébként töviskerítés-alapanyagnak is ideálissá teszi.
Csipkebogyó
Talán ez az a bogyó, amit nem kell különösebben bemutatni senkinek se, hiszen közismert a gyógyhatása, más kérdés, hogy ritkán használjuk közvetlenül, inkább mindenféle készítményekbe beleoktrojálva fogyasztjuk.
Pedig maga a gyümölcs is egy kész C-vitamin-bomba, olyannyira, hogy a második világháború idején, amikor a britek el voltak zárva a déli gyümölcsöktől, a csipkebogyóból oldották meg a C-vitamin-hiányos állapot, azaz a skorbut elleni küzdelmet.
Egyetlen dologra érdemes a csipkebogyóval kapcsolatban odafigyelni: a gyümölcs belsejében található apró, szúrós termésszemet tanácsos eltávolítani fogyasztás előtt, már ha nem akarjuk elsőkézből megtudni, hogy miért nevezte azt el a népnyelv annak idején seggvakarónak. Erdőszéleken, cserjésekben is találkozhatunk vele, feldolgozott formájára a lekvár-szörp-tea szentháromság az irányadó. Ez persze nem jelenti azt, hogy itt meg is áll a tudomány, nyugodtan lehet kísérletezni vele, próbálkozhatunk a lekvárból mártást főzni valami jó kis husi mellé, de például a skótok hagyományosan zselét készítenek belőle, illetve nem ritka, hogy gyümölcsborok alapanyagául szolgál.
Madárberkenye
Ezzel a bogyóval leginkább a magas hegyi levegőn találkozhatunk, vagy pedig emberkéz által ültetett formájában bárhol máshol is, mivel sokan szeretik dísznövénynek használni. Sokáig az a tévképzet élt az emberekben, hogy mérgező a termése,
ebből annyi igaz, hogy a benne lévő paraszorbinsav gyomorproblémákat képes okozni, ám ez csak akkor történik meg, ha nyersen próbáljuk elfogyasztani a bogyót, főzést követően viszont semmi bajunk nem lesz tőle.
Lekvárnak, zselének kiváló, különösen vadhúsok mellett tud nagyon finom lenni, de madárberkenyéből csinálnak még gyümölcsbort és pálinkát is, ez utóbbit most csak azért emeltük ki, mert Csalló Gergőnek is a madárberkenye az egyik kedvenc pálinkája. Ha ültetni szeretnénk, akkor választhatunk már olyan verziót is, ami nemesített, így nyersen nem csak probléma nélkül lesz fogyasztható, de a madárberkenye nyers formájának hagyományos keserűsége is hiányzik belőle.