Dél-Afrika, vagy hivatalos nevén a Dél-Afrikai Köztársaság a világ 24. legnépesebb országa és egy igazi olvasztótégely, már ha a különféle kultúrákat nézzük, hiszen 11 hivatalos nyelvvel rendelkezik, ezek nagy részét a helyi őslakosság beszéli, ám ugyanígy hivatalos és az ország három leggyakrabban használt nyelveinek egyike az afrikaans is, amit a területre a 17. századtól betelepülő hollandok fejlesztettek ki az anyanyelvük, a német és a helyi nyelvek összegyúrásával. Lássuk is, hogy mit lehet kihozni egy ennyire sokszínű társaságból.
Mit olvassunk?
Nyilván, ha Dél-Afrika szóba került, akkor lehetetlen meg nem említeni a később brit íróként befutó J. R. R. Tolkient, aki ebben az országban, pontosabban még Oranje Szabadállamban született, amit csak a második búr háború végén, 1902-ben annektálnak a britek. De A Gyűrűk Urát mindenki ismeri, úgyhogy haladjunk inkább. Talán az egyik legelőremutatóbb dél-afrikai szerző Olive Schreiner volt, aki 1883-ban adta ki az egyik első feminista regényét a világirodalomnak, ez volt az Afrikában történt. Sajnos nem született még magyar fordítása Sol Plaatje Mhudi című írásának, ami az első nyomtatásban megjelent dél-afrikai fekete regény volt.
A fekete irodalomnál maradva dél-afrikai születésű a később Jamaicában letelepedett Peter Abrahams is, akinek több könyve is megjelent magyarul, például A fergeteg útja is. A két Nobel-díjas dél-afrikai író egyike John Maxwell Coetzee, akitől a Michael K élete és korát érdemes elolvasni, a másik Nobel-díjas író pedig Nadine Gordimer, akitől pedig az Önvédelmi fegyvert ajánljuk. Közismert és termékeny szerzője még az országnak a könnyedebb lektűrirodalom kedvelői számára Wilbur Smith.
Mit nézzünk?
Dél-Afrika bár népszerű filmforgatási helyszín, ennek ellenére viszonylag kevés saját filmmel járult hozzá az egyetemes filmművészethez. Ennek persze oka az is, hogy kevesen akartak olyan filmeket nézni, amik az apartheid rendszerben fogantak, így inkább a hazai mozik számára készültek a filmek. Amit érdemes mégis kiemelni, az az 1916-os De Voortrekkers, ami a korszakban népszerű telepes filmek egyik úttörő alkotása volt,
illetve angolul tudóknak ajánlott az 1970-es Shangani Patrol című háborús film is, bár hozzá kell tenni, hogy ezekben a kor rasszokról alkotott elképzelései is megjelennek.
Mindenképpen meg kell azonban említeni Jamie Uys nevét, akinek a munkásságával azért a legtöbben már találkoztunk, ő az a dél-afrikai filmrendező, aki a Sivatagi Show című műtermi természetfilmet készítette, illetve ő a felelős az Istenek a fejükre estek sorozatért is.
A rendszerváltást követő időszak egyik komoly kihívását jelenti a mai napig, hogy miképpen tudják a dél-afrikai filmesek újramesélni az ország és a benne élő közösségek történetét úgy, hogy az mások számára is érdekes legyen. A 2015-ös Ayanda erre tesz kísérletet és a városi feketék életét mutatja be egy öntudatos női autószerelő szemszögéből.
Mit hallgassunk?
Az egyik első dél-afrikai dal, amit ma is ismerünk a Sarie Marais, ami egy tipikus katonadal volt és az első (1880–1881), vagy a második (1899–1902) búr háború idején írták. Legalábbis a szövegét, mivel a dallama erősen emlékeztet egy régi, amerikai polgárháborús déli nótára, a Carry Me Back to Tennesse-re.
A századfordulós dél-afrikai nagyvárosok a ragtime fellegvárai voltak, így az amerikai zene különféle formái is gyorsan elterjedtek és nem csak a jazz és a blues, hanem még az ezekre pár évtizedes spéttel érkező country is, bár ez utóbbi inkább a vidéki, mezőgazdaságból élő búr farmerek között. A tengerentúli hatásokból és a saját törzsi zeneiségből alakult ki a helyi fekete közösségek körében a marabi, ami egyfajta könnyed, jazz alapra helyezett, táncolható zenét jelentett.
Az egyik első igazán eredeti és nagy népszerűségre szert tett dél-afrikai zenei produkciót a harmincas években működő zulu A capella műfaja hívta életre, a dal címe “Mbube” volt és a Solomon Linda’s Original Evening Birds adta elő. A mbube zulu nyelven oroszlánt jelent és ebből a dalból született meg később a hatvanas évek elején Amerikában a The Lion Sleeps Tonight.
A zulu énekstílusból alakult ki később az isicathamiya műfaj is, aminek a Ladysmith Black Mambazo társulat az egyik legjelentősebb képviselője mind a mai napig. Nemzetközi ismertségre akkor tettek szert, amikor közreműködtek Paul Simon legendás Graceland című lemezén.
Természetesen szép lassan kifejlődtek a különféle rockzenei műfajok is, itt ugyanúgy találni tökös blues alapú rockzenét,
mint alternatív rockot,
vagy igazi, dühös, agresszív metált.
Ugyan nem kifejezetten dél-afrikai, viszont az országban született Dave Matthews amerikai zenész.
A zene fekete oldalán pedig nagyot ment és megy a mai napig a reggae, ennek legmenőbb dél-afrikai képviselői a Tidal Waves,
illetve az egy szál gitáros előadók közül kifejezetten jó Vusi Mahlasela is.
A zenei blokkot meg mi mással is zárhatnánk, mint a közelmúlt legnagyobb népszerűséget besöprő dél-afrikai formációjával, a hip hop és az elektronikus zene mezsgyéjén hasító Die Antwoord-del.
Mit együnk?
A tradicionális dél-afrikai gasztronómiát lényegében az őslakosok és az egykori búr telepesek ételei alkotják. Az őslakosok egyik hagyományos étele az umngqusho, ami fehér kukoricából és babból áll, ezeket összeforgatják egy serpenyőben és hagymával, vajjal, krumplival, chilivel, vagy citrommal fogyasztják.
A helyiek másik ősi étele az amasi, ami egy leginkább joghurtra hajazó erjesztett tejféle és kukoricakásával, vagy agyagedényben tálalva, magában, kanállal eszik. A zuluk szerint az amasi fogyasztása a férfiakat erőssé, egészségessé és kívánatossá teszi.
Persze esznek az őslakosok húst is, bár nem foglal el annyira központi szerepet az étkezéseikben, mint azt majd a telepesek estében látni fogjuk. Az őslakos húsételek vagy nyárson sült húsokat jelentenek, vagy valamiféle ragút. Az utóbbiak közé tartozik a mala mogodu, ami egy hosszú órákon át főzött sűrű marha, vagy birka pacalból készült ragú, amit rendszerint a dombolonak nevezett gőz fölött elkészített, knédliszerű gombóccal esznek.
Különleges helye van az őslakosok gasztronómiájában a mágikusnak is mondott umqombothinak, ami egy kukoricából, malátából, élesztőből és vízből főzött, alacsony alkoholtartalmú sörnek, amit a hagyományos törzsi közösségekben a fiúk férfivá válásuk alkalmával isznak, de a szokásos társasági eseményeken (esküvő, temetés, stb.) is gyakran előkerül.
A vándorló telepesek egyik klasszikus étele volt és a mai napig is roppant népszerű, a biltong, ami nem más, mint a sózott szárított hússzeletek, amiket időnként alaposan meg is fűszereznek.
Kedvelt búr étel továbbá még a potijekos, ami egy tradicionálisan öntöttvas fazékban készítendő, igazi, mindent bele jellegű gulyásféle.
Nagyon szeretik az Amerikában barbecue partynak nevezett kerti sütögetéseket is, csak ezt Dél-Afrikában braai-nak hívják. Ezeken rendszerint a boerewors-t sütik. Ez egy marhából, bárányból és sertésből álló, korianderrel, feketeborssal, szerecsendióval, szegfűszeggel és szegfűborssal fűszerezett kolbász, amit általában kukoricakásával, vagy a lángos és a fánk között valahol félúton található vetkoekkel esznek.
Kedvelt desszert Dél-Afrikában a koeksister, ami kalácsszerűen összefont kelttésztarudakat jelent. Ezeket aztán forró olajban sütik ki, majd jéghideg cukorszirupba forgatják tálalás előtt.
A nagyobb városokban közkedvelt streetfood még a Gatsby szendvics, ez egy sültkrumplival, húsokkal és/vagy halakkal, tengeri herkentyűkkel, illetve tojással töltött baguette.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
TOP 20 fotó a karácsonyi díszbe öltözött magyar falvakról,...
Földrajzi kvíz: ismered Magyarország határátkelőit?
A világ legaranyosabb madara született meg Debrecenben
Megváltozik: máshogy kell majd felszállni a buszokra Budapesten
Így köszöntötték a téli napfordulót Pilisszántón
