Travellina
Vanuatu
Kezdjük a sort Vanuatuval, amely derűs hangulatával azonnal magával ragadott. A Csendes Óceán 83 szigetén elterülő Vanuatu egy barátságos, élhető kis ország, Bárkivel beszélgettem, mindenki lelkesen bizonygatta, mennyire szeret itt élni. Csak néhány napot töltöttem itt, de az alapján egyáltalán nem csodálkoztam, hogy senki nem vágyódik el innen. És ez nemcsak amolyan női megérzés.
Vanuatu kétszer is, 2006 -ban és 2010-ben az élen végzett a világ legboldogabb országait listázó indexen (Happy Planet Index), és legutóbb is megcsípte a negyedik helyet. És hogy mit szeretnek itt annyira a helybéliek? A legtöbben egyszerűen azt felelik: olyan egyszerű az élet. Bár a lakosság zömének nincs munkahelye, sehol nem látni kéregetőket. A titok nyitja az, hogy egyszerűen mezőgazdaságból élnek. Megtermelik, amire szükségük van, plusz valamivel többet, amit aztán értékesítenek a piacon, hogy abból ruházatot vegyenek, gyerekeknek tandíjat fizessenek. Nem tapossák le egymás sarkát a legújabb okostelefont árusító boltok előtt, de nem is nélkülöznek. Mindig van elég hal a tengerben és kókusz a pálmafán – ez, és az összetartó közösség számukra elegendő a boldogsághoz.
Vanuatu nem oly rég, 1980-ban nyerte el függetlenségét, addig a térségben páratlan módon két ország gyarmata volt. Franciaország és Anglia osztoztak a területén, és mindkettő fenntartott magának saját iskolarendszert, kórházat, rendőrséget és még számos más intézményt. Az iskolarendszer kettőssége a mai napig megmaradt. Három hivatalos nyelv van: a biszlama, az angol és a francia. Emellett van 113 törzsi nyelv is, ezzel Vanuatu az aranyérmes a népességszámra jutó nyelvek tekintetében az egész világon.
Vanuatun utazgatva előbb-utóbb mindenki találkozik a kávával, melynek hosszú időre visszanyúló hagyománya van. Ezt a mámorborsból készült, bódító italt egyrészt gyógyászati célokra használják, másrészt szertartásokon isszák. Régebben a kávaszertartás csak a férfiak, főleg a falufőnökök kiváltsága volt, sőt, konzervatívabb, távoli szigeteken a mai napig így van. Városokban már abszolút elterjedt a hétköznapi kávázás is, hol erre szolgáló káva-bárokban, hol pedig otthonokban.
Vanuatu a klímavédelem egyik élharcosa. Szigetein közel sincs annyi szemét, mint a közeli országokban, és ez komoly hatósági rendelkezések eredménye.
2018 nyarán az egész országban betiltották az egyszer használatos nejlonzacskókat.
Ilyet egyetlen boltban sem lehet már találni, mindenkinek hoznia kell a kis kosarát vagy vásárolnia kell többször használatos, erősebb zacskót. 2019 tavaszán ezt újabb drasztikus lépés követte, amikor betiltották az egyszer használatos műanyag tálcák, evőeszközök használatát és 2020-ban következő lépésként a nem lebomló műanyagot tartalmazó eldobható pelenkákat is száműzni tervezik az országból. 2013-ban, a világon az elsők közt létrehoztak egy, kifejezetten a klímaváltozásért felelős minisztériumot is (Ministry of Climate Change).
Na de essék szó a legkülönlegesebb látnivalóról is, ami Efate szigetén egy kék lagúna. Érdekessége, hogy keveredik benne a forrásvíz és a tengervíz. Dagálykor, amikor több tengervíz érkezik a tóba, sósabb a vize, apálykor meg édesebb. Van néhány kötél, aminek a segítségével Tarzan módjára lehet csobbanni a vízbe, de legtöbben csak ücsörögnek benne, gyönyörködve a környező tájban.
Szamoa
Szamoa volt a Csendes-óceán térségében felkeresett tíz ország közül a legzöldebb. Ahogy elindultam a bérautóval körbenézni a repülőtérnek helyet adó szigeten, Upolun lépten-nyomon meg kellett állnom fotózni. Csak ámultam-bámultam, milyen takaros minden település, minden udvar: mintha minden egyes szamoai lakos másodállásban kertész lenne, olyan parádésan rendben volt tartva mindenütt a kert.
Itt is egy medence, a To-Sua Ocean Trench a legkülönlegesebb látnivaló, bár egészen más, mint az előző. A világ egyik leghíresebb úszómedencéje úgy 1400 évvel ezelőtt jött létre, egy vulkanikus kitörés során. Ekkor a forró láva alagutakat alakított ki a tenger felé, majd az alagút egy ponton beomlott.
A tengerpart közelében levő, 35 mély medencét a tenger vize töltötte fel, így meglehetősen erős bent a sodrás, csak jó úszóknak ajánlott. A rendkívüli “lyukat” izoláltsága ellenére turisták ezrei keresik fel évente.
Nagyon furcsa, hogy a hatalmas medence pár méter távolságból egyáltalán nem látszik, csak ha már közvetlenül a szélén áll az ember. Még jó, hogy alacsony kerítéssel és néhány figyelmeztető táblával vették körbe, mert különben turisták tucatjai zuhannának bele. Egy hajmeresztően meredek létrán lehet lemászni egy apró kis platformra, ahonnan becsobbanhatunk a vízbe. Az áttetszően tiszta vízben színes halacskákkal lehet együtt úszni, úgyhogy sokan snorkeling maszkot is levisznek. A sodrás miatt néhány kötelet is kifeszítettek, aki bizonytalan, ebbe kapaszkodhat.
Szamoán a másik érdekesség maga a szállásom volt, ezt ugyanis egy falu népe közösen építette fel. Ennek igencsak különleges története van. Az itteni tengerparti szakasz különleges szépsége Hollywood figyelmét is felkeltette, úgyhogy hosszú válogatás után itt forgatták 1953-ban a Return to Paradise című filmet, Gary Cooper és Roberta Haynes főszereplésével.
Az ikonikus strand Szamoa jelképévé vált és oly fontos volt a helybéliek szívének, hogy a törzsek felosztották egymás közt. A következő negyven évben egyik befektető csoport jött a másik után, egyre nagyobb összeget ajánlva a területért, de a törzsfőnökök ellenálltak, nem akarták a szívüknek oly fontos partszakaszt kiárusítani.
Végül egy helybéli hölgy, Ramona Su’a Pale és kiterjedt családja kapta meg az engedélyt az építkezésre és a falubeliek együtt álltak neki a hotel felhúzásának. Amikor elfogyott a pénz, a bankokhoz fordultak, de ők az osztott tulajdonviszonyok miatt nem adtak hitelt. A munkások viszont nem vonultak le – dolgoztak tovább ingyen, mondván, egyrészt úgy sincs más munkalehetőség, másrészt maguknak építik. Ha kész lesz, itt kapnak majd munkát… És így is lett. Ma már az elegáns hotel falubeliek tucatjainak jelent megélhetést és sok-sok vendégnek elsőrangú nyaralóhelyet.
Tonga
Tonga legutóbb, 2019 elején azzal került be a nemzetközi hírekbe (még a magyar híradásokba is), hogy január 23-án elszakadt a szigeteket a Föld többi részével összekötő, tenger alatti kábel, így két hétig internet nélkül maradt az ország. Az internetkapcsolat elvesztése meglehetősen súlyos volt a helyi gazdaság, különösen a turizmus számára. Ha nem lett volna egy jóval kisebb sávszélességű, műholdas kapcsolat, a bankrendszer is teljesen lebénult volna.
Annak érdekében, hogy a létfontosságú adatátvitel a szűkös kapacitáson elérhető legyen, a közösségi oldalakat letiltották. Azt nem sikerült kideríteni, mi okozta a kábel szakadását, találgatások szerint egy hajó horgonya szakíthatta el azt. Mindenesetre hatalmas megkönnyebbülés volt, amikor ismét becsatlakozhatott a kis Tonga a nagy világhálóra.
Tonga teljesen más úton jár, mint Fidzsi vagy a Cook-szigetek. Itt nincsenek elegáns resortok, és nem állnak meg a hatalmas tengerjáró hajók sem.
Ha autentikus élményre vágyik valaki, akkor itt megtalálja, és nem is kell hozzá letérni a járt útról – itt ugyanis olyan, hogy „járt út”, nem igazán létezik.
Már az autóbérlés is kész kaland volt. A repülőtéren meglehetősen drágán kínálták a kocsikat a nagy nemzetközi cégek, úgyhogy gondoltam, majd valami kis helyi irodában próbálkozom. A szállodai recepciósnál érdeklődtem, aki átküldött az utca túloldalán található hatalmas parkolóba, mondván, ott biztos akad valami. Valóban, a telken állt egy iroda „autóbérlés” felirattal és akadt két végtelenül lestrapált járgány, amit pontom pénzért ki lehetett bérelni. Bár életemben ilyen roncsban még nem ültem, és végig azon izgultam, nehogy alattam essen szét, szerencsésen körbejártam vele a szigetet.
A régi történelmi emlékeket kedvelőknek Tonga hatalmas ősi síremlékei a legérdekesebbek, melyek teljesen egyediek a maguk nemében. Több dinasztia fejének is emeltek ilyen óriási kiterjedésű, de csak pár lépcső magas kőkolosszust, úgyhogy van jó pár a szigeten. Felmenni rájuk, vagy bemenni nem lehet, csak kívülről, távolról nézelődni, fotózni.
Az én kedvenceim azonban a fújó lukak (blowholes) voltak. A tengerpart egy szakaszán a hatalmas hullámok hozzácsapódnak a sziklákhoz és a rajtuk levő lukakon jó magasra felspriccelnek. Szeles időben akár 30 méter magasra is feltörnek a szökőkutak – ráadásul ameddig a szem ellát, akár több száz egymás mellett.
Megnéztem a király nem túl hivalkodó palotáját is, ha már annak magyar vonatkozása is van. 1988-ban az uralkodócsalád egyik tagja megkereste a Japánban élő Doma-Mikó István festőművészt, hogy megfestené-e a király portréját. Bár az előtte próbálkozó festők művei nem nyerték el az uralkodó tetszését, a magyar művész képével tökéletesen elégedett volt. Ennek örömére IV. George Tupou 1989-ben kinevezte Doma-Mikó Istvánt udvari festőjévé, aki bő két évtizede szolgál az udvarban. (Rajta kívül csak egy udvari festő van a világon, Dániában).
Az uralkodó fia, V. Tupou kifejezetten magyarbarát volt. A királyt érdekelték a magyar uralkodók, különösen Mátyás király, mi több, nagyapja jó kapcsolatokat ápolt I. Ferenc Józseffel. V. Tupou Magyarországon is járt, Schmitt Pál tüntette ki a Magyar Köztársasági Érdemrenddel, ugyanis a magyar külpolitika támasza volt a csendes-óceáni térségben. A magyarbarát tongai király 2012 októberében hunyt el, de utódja, VI. Tupou is fenntartja a magyar festő lakrészét és állását a királyi palotában.
Három teljesen eltérő karakterű, de egyaránt izgalmas, színes szigetet ismertem meg. Míg a tengerjáró hajók által látogatott Fidzsin vagy épp Új-Kaledónián turisták ezreivel kell osztoznunk, ezeken a kevésbé látogatott szigeteken még igazi autentikus élményekben lehet részünk.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
TOP 20 fotó a karácsonyi díszbe öltözött magyar falvakról,...
Földrajzi kvíz: ismered Magyarország határátkelőit?
A világ legaranyosabb madara született meg Debrecenben
Megváltozik: máshogy kell majd felszállni a buszokra Budapesten
Így köszöntötték a téli napfordulót Pilisszántón
