Itt a jó idő, nyitnak a strandok: ezeken a helyeken pancsolhatunk nemsokára
A húsvéti hétvégére végre megérkezik a tartós meleg: Budapest fürdői és strandjai közül egyre több nyitja meg kapuit, számol be az Infostart. Nézzük, hol fürödhetünk az elkövetkező hetekben!
Először a Palatinuson strandolhatunk
Borosné Szűcs Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta:
akkor nyitják meg a strandokat, amikor megérkezik a meleg.
Az előkészítő munkálatok már februárban elkezdődnek, a műszaki felújítási feladatokkal kell végezni a nyitásig.
Először a Palatinus külső medencéjét nyitják meg,
majd május végétől, illetve június elejétől várják a vendégeket azon fürdők külső strandterületei, amelyek egész évben üzemelnek – ilyenek például a csillaghegyi, a pesterzsébeti és a Paskál fürdők. A római és a pünkösdfürdői nagy szabadtéri strandok pedig júniusi nyitással számolnak, kivéve ha különösen meleg időjárás érkezne, mert akkor újraírják az elképzeléseket – mondta a vezérigazgató.
Idén már nem emelnek az árakon
A fővárosi fürdők és strandok árait januárban emelték öt százalékkal, további drágulás idén már nem várható, közölte a BGYH igazgatója. “Nagyon fontos, hogy a kedvezményrendszerünk – amit a bérleteken, az éves bérleten, a Zsigmondy-kártyán, a diák és nyugdíjas belépőn, vagy akár a strandoknál alkalmazott családi belépőn keresztül alkalmazunk –
nagyságrendileg négymilliárd forintot jelent, ennyit adunk vissza a budapestieknek, illetve a hozzánk érkező vendégeknek
– tette hozzá.

Emellett újabb kedvezmények is bevezetésre kerültek: ha valaki reggel, a nyitás utáni első két órában érkezik, akkor július 1-jétől ötalkalmas bérletettel 50 százalékos kedvezményt vehet igénybe. Emellett féláras kedvezményt vehetnek igénybe a zárást megelőző két órában azok, akik budapesti lakcímkártyával rendelkeznek.
Ősszel búcsúzunk a Gellérttől
Idén komoly felújításon esik át a Széchenyi és a Dandár fürdő is, de nyárig mindkét helyen végeznek majd a munkálatokkal. A Gellért fürdőt azonban
idén októbertől egészen 2028-ig nem lehet majd látogatni,
mert – a vele egybeépült Gellért Szállóéval párhuzamosan – teljes körű felújítás zajlik majd benne.