„Bementünk az állam elnökével tárgyalni, aztán másnap reggelre lelőtték”
Most épp pontosan mivel foglalkozol?
Két tevékenységem van, az egyik, hogy egy világpiac-vezető bevándorlási cégnek vagyok a PR-osa, nekik írok anyagokat, illetve az ő megbízásukból utazok a világban és konferenciákon értékesítek állampolgárságokat különféle gazdag embereknek. Ez olyasmi, mint Magyarországon a letelepedési kötvény, csak annál sokkal komolyabb pénzekről van itt szó. Ezen kívül meg van két saját cégem, egy Paraguayban, egy pedig Botswanában, amelyekben ugyanezzel foglalkozom, illetve időnként a szlovákiai Pátria Rádiónak vagyok a tudósítója.
Emellett amolyan hobbikörnyezetvédő is vagy.
Igen, most is itt Paraguayban páran próbálunk megszerezni egy földterületet, ami az egyik utolsó pumalelőhely az országban. Tudni kell Paraguayról, hogy ott éppen nagy erőkkel verik szét a természetet, miközben a földnek meg nincsen valódi ára. Szóval azzal próbáljuk akadályozni a természetkárosítást, hogy megszerezzük ezt a mocsaras büdös dzsungelrészt, ahol ezek után nem tudják bántani az állatokat, vagy kivágni a fákat.
Eredetileg újságíróként praktizáltál itt Magyarországon. Mikor jött a felismerés, hogy kicsi neked ez az ország és máshol akarod keresni az érvényesülést?
Külkereskedőként érettségiztem, aztán az első diplomámat turizmus idegenvezetésből, a másodikat pedig külpolitikai újságírásból szereztem, szóval ebből azért már nem volt olyan nagy kunszt kikövetkeztetni, hogy én alapvetően utazni szeretnék. Amúgy igen, vagy 6-7 éven át dolgoztam az RTL-nél, nyertem egy csomó mindent, Kamera Hungáriát, Tolerancia-díjat, kaptam dél-amerikai követségektől 1492 Kultúrák Találkozása díjat, szóval szakmailag minden rendben volt, csak hát tudjuk, hogy ez mit jelent Magyarországon. Semmit. Aztán 2006 környékén azt éreztem, hogy elkezdenek beszűkülni a keretek Magyarországon, a meló is elfogyott. A végső lökést az adta meg, amikor kimentünk Olaszországba és ott szóba álltam egy utcaseprővel, aki délelőtt tízkor, kedélyesen vörösbort kortyolgatva elmesélte, hogy a bő dupláját keresi az én újságírói fizetésemnek. Ezek után viszonylag gyorsan megérett az elhatározás, hiszen volt akkor már két kisgyerekem is, akiket a magyar fizetésből egyre nehezebb volt eltartani.
És akkor beálltál olasz utcaseprőnek?
Az a tanulság, hogy Olaszországban senki nem lehet csak úgy utcaseprő, mivel a világ egyik legjobb melója, de akkor én ezt nem tudtam.
Két olyan munka volt, amire komolyan bazíroztam, az egyik ez az utcaseprőség volt, ami nem jött össze. A másik pedig, hogy Brindisiben a hadikikötőn megy keresztül a négyes-hatos busz, ami egy kishajó, egy traghetto és azon akartam matróz lenni. Persze az sem sikerült, mert egyrészt mindenki ilyen hülyeségeket akar csinálni, másrészt meg ehhez olyan helyi beágyazottság kell, amit bevándorlóként nehezen tud az ember megszerezni magának, úgyhogy maradt a digitális nomádkodás.
Szóval azért lettél digitális nomád, mert nem vettek fel tisztességes kétkezi melósnak?
Olaszországban kellett egy szükségmeló és nagyon jól jött, hogy megkerestek egy svájci magánbanktól, akik Kelet-Közép-Európában akartak terjeszkedni és nekik kezdtem dolgozni ilyen online távmunkában, a feladatom az volt, hogy a svájci bankrendszert ismertessem meg a környéken. Egy csomó cikket írtam nekik, a meló vége felé olyan kilencezer körül jártam. Tulajdonképpen tartalommarketinggel foglalkoztam és négy vagy öt éven át csináltam ezt nekik.
Hogyan lett a svájci bank kvázi káeurópai tartalommarketingeséből Paraguay és Botswana között ingázó bevándorlási szakértő?
Ez azzal kezdődött, hogy a svájci bankipar akkoriban még együtt mozgott az offshore rendszerekkel. 2008-ban azonban Obama elindította a nagy offshore elleni keresztes hadjáratát, mivel rájött, hogy ezek képesek lenyomni New Yorkot, mint pénzügyi centrumot. Persze a világ egyik nagy offshore paradicsoma a mai napig az USA, csak éppen szó szerint képesek háborút is indítani bárki más ellen, aki ezt megpróbálja. Ebből jött az, hogy amikor az offshore ilyen megvetendő dologgá vált, nem azt kezdték vizsgálni, hogy a cég, hanem azt, hogy a tulajdonos adózik-e. Innentől kezdve már nem a cégek, hanem a magánszemélyek mentek offshore-ra, tehát megpróbáltak maguknak mondjuk svájci papírokat szerezni, mivel az ottani bevándorlási rendszer erre alkalmas.
De ugyanakkor a kereslet megugrása miatt az olyan bevándorlási célpontok is elérhetővé váltak, amiket korábban csak a szupergazdagok tudtak kihasználni, ilyen pl. a karibi kis államok (St. Kitts, Grenada, Antigua, stb.), illetve később ezekhez csatlakozott Málta és Ciprus is. Elég gyorsan kirajzolódott, hogy ebben a mozgásban mekkora jövő van (évi harminc emberről ugrott a jelenség világszerte tízezrekre) és arra is rájöttem, hogy én ehhez baromira értek, így elég gyorsan megtaláltuk egymást azzal a céggel, akiknek most is dolgozom.
Az volt a melóm, hogy beköltözzek ezekre a helyekre és végig menjek a bevándorlás különböző folyamatain, vagy úgy, hogy én csinálom, vagy úgy, hogy segítek másoknak.
Akkor jó pár érdekes, elgondolkodtató történettel gazdagodtál, miközben kiismerted a különböző országok bevándorlási rendszerét és az azokhoz fűződő bürokratikus útvesztőket.
Van pár, igen. Volt olyan, hogy bementünk az állam elnökével tárgyalni aztán másnap reggelre lelőtték. Az ilyen kisebb afrikai országokban előfordulnak súlyosabb dolgok. Kaptam olyan betegséget ott, hogy elindultam öltönyben meginni egy sört és arra tértem magamhoz, hogy egy faluban pofozgatnak életre a helyiek és 42 fokos lázam van. Szóval ilyenek azért előfordulnak ebben a szakmában, ha a mélyére akar ásni az ember. Amúgy ez alapjáraton talán a legkönyökvédőbb bürokratikus meló, ami csak a világon létezik. Kafka nem tud olyanokat kitalálni, mint amit az ember lát, hogy milyen papírokat, hányszor, milyen pecséttel, kinek kell aláírnia, hitelesítenie. Egyébként nagyon furcsa, hogy bárhova megyek, ott kb. utána két perccel megdöntik a kormányt, pedig aztán tényleg semmi közöm hozzá. Itt is Paraguayban épp kormányválság van, utána utazom Afrikába, majd egy hét múlva Hongkongba, ahol szintén balhé van.
Mert persze, a digitális nomádok kalandoznak, de ez normális esetben annyit jelent, hogy ülnek egy thaiföldi szállodában, isszák az avokádó lattéjukat és nézik a csajokat. Ezzel szemben én meg azt látom, hogy Argentínában a bandákba verődött, éhező tanárok fosztogatnak. Ilyenkor azért eszembe jut, hogy lehet, mégis valami békésebb munkát kellett volna választanom, de hát hogyan, amikor ez az érdekes?
Mondtad, hogy gyerekeid vannak. A család rendben van azzal, hogy apu az Isten háta mögött szaladgál, és alig van otthon?
Vannak nagyobb szünetek, most ez az utóbbi két év pörgött csak fel nagyon, addig gyakorlatilag többet voltam otthon, mint egy Ausztriába átjáró magyar vendégmunkás. Ugye ma már nem vitorlás hajókkal megy az ember, hanem repülővel és a munka miatt nekem nem kell túl sok időt töltenem egy helyben, rendszerint ilyen hotel, konferencia, hotel, reptér üzemmódban megvagyok vele. Persze van, amikor néhány hétig ott kell lennem, de pl. a spanyol bevándorlási rendszer feltérképezése és megértése két évembe került, de oda akkor elkísért a család is.
Manapság egyre nagyobb sláger ez a digitális nomádkodás. Mire érdemes odafigyelni, ha valaki ilyesmibe vágná a fejszéjét?
Tulajdonképpen a digitális nomádkodás távmunka és onnantól kezdve, hogy valaki diák vagy dropshipping kereskedő, az lényegtelen. Pl. ha valaki a leckéjét a vonaton írja meg és elküldi e-mailen a tanárjának, az már digitális nomád. Egyre többen fognak neki ennek a világban és van is egy jó oldala, ez a szabadság, amivel meg kell tanulni nagyon bánni. Ami pedig a rossz oldala, hogy a digitális távmunkás mindig kétszer annyit dolgozik, mint egy normális melós, mert folyamatosan bizonyítania kell, hogy rá van szükség, mivel mindig lesz olyan, aki az ő tarifájánál három forinttal olcsóbban végezné el ugyanazt a munkát.
Ettől függetlenül azonban csak biztatni tudom erre az embereket, hiszen a Fülöp-szigetek egyik paradicsomi szigetén röhögve el lehet lenni havi 500 dollárból, annyit pedig a hülye is megkeres online, akármilyen ügyfélszolgálatos melóval, napi hat órában és közben ott ül, nézi a tengert és válaszolgat a kérdésekre.
Az egyetlenegy kockázat benne, hogy ez per pillanat még jogilag egy eléggé szürke zóna, nincs leszabályozva, így jöhetnek később még kellemetlen meglepetések. Pl. fontos tudni, hogy az USA-n és Eritreán kívül egyedül Magyarország az a hely, ahol létezik az állampolgári alapú adózás, így, ha nem vagy adóalany máshol, akkor elvileg magyar adót kellene fizetned, amit nyilván senki nem fizet, bár én rendes paraguayi vagyok. Mára már több százezer ember csinálja ezt a dolgot, szóval senki ne lepődjön meg, ha egyszer az unoka felkapja a laptopját és lelép Thaiföldre néhány hónapra, mert ebben az a legjobb, hogy ennek nem kell életformává válni, szóval a szemeszter kezdetére hazaér. Egy veszélye van, hogy ha sokáig csinálja az ember, akkor könnyű kiégni benne, láttam már pár súlyos alkoholistát és drogfüggőt, akik ennek a szabadosságnak, illetve komolyan nem vett szabadságnak lettek áldozatai, viszont arra, hogy a fiatalok néhány hónapra elmenjenek nyaralni egy kicsit, arra tökéletes. Meg hát azt is meg kell mondjam, hogy nem igazán tudom, hol lehet jobban kiégni: egy reptéri váróban vagy egy irodában, szerintem ez inkább emberfüggő dolog.
Hogy ennyi helyen jártál, mégis mit gondolsz a világ sokszínűségéről?
Szerintem a világ különböző pontjai baromira hasonlítanak egymáshoz, már ha az embereket nézzük. Valójában tök mindegy, hogy Szenegálban vagy Balatonfüreden tartózkodsz-e. Mindenhol az emberi állandók között kell megtalálnod a helyedet és a pletykás öreg néni, a kemény főnök, illetve a bal lábbal kelt, rossz arcú rendőr világszerte ugyanolyan.
Mi a véleményed így világlátottként Magyarország helyéről a világban?
Mi magyarok azt hisszük, hogy távol vagyunk a világtól és nincs semmi közünk hozzá, miközben országként és uniós tagállamként is elég sok mindenben van részünk és felelősségünk, jóban, rosszban egyaránt. Mert pl. az, hogy Nigériában a legkegyetlenebb bandák magyar gépfegyverekkel szaladgálnak, az ugyanúgy igaz, mint hogy jövő héten viszek egy rahedli tancuccot a Bissau-i Petőfi Sándor Általános Iskolába. Szóval jó volna ezeket itthon is látni, hogy nekünk nem egy külön kis világunk van, hanem minden össze van kapcsolódva és ezzel kellene kezdeni valamit.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
TOP 20 fotó a karácsonyi díszbe öltözött magyar falvakról,...
Földrajzi kvíz: ismered Magyarország határátkelőit?
A világ legaranyosabb madara született meg Debrecenben
Megváltozik: máshogy kell majd felszállni a buszokra Budapesten
Így köszöntötték a téli napfordulót Pilisszántón
