Apolló görög isten II. századból származó, a klasszikus szépség mintaképének tartott márványszobra 1489-ben Rómában történt felfedezése óta képzőművészek és költők nemzedékeit ihlette meg. Nevét onnan kapta, hogy Giulio della Rovere, akinek a tulajdonában volt, II. Gyula néven a pápai trónra kerülve a vatikáni épületegyüttes Cortile de Belvedere néven ismert udvarában helyezte el.
A restaurátorok
éveket töltöttek a Belvederei Apollón felújításával, kijavították a repedéseket a térdén és a lábszárán, lézerrel tisztították meg a krémszínű szobor egészét, és karbonszálas rudakkal erősítették meg
a talapzatát a nagyobb stabilitás érdekében. A Nápolytól északra fekvő Baia császári palotájában talált, időszámításunk előtti V. és IV. évszázadból származó gipsztöredékek segítségével helyreállították a kezét is, kicserélve a XVI. században a Giovannangelo Montorsoli által végzett restauráláskor pótolt hiányzó testrészt.
A világ leghíresebb reneszánsz mesterműveit, valamint Róma és Egyiptom műkincseit őrző Vatikáni Múzeumok a Szentszék legbiztosabb jövedelemforrása. A múzeumnak évente mintegy hétmillió látogatója van, az ebből származó jövedelem hozzávetőlegesen 100 millió dollár (36,7 milliárd forint).
A Belvederei Apollón volt a múzeumban kiállított legelső műkincsek egyike. Az istent abban a pillanatban ábrázolja, amint éppen kilőtt egy nyílvesszőt. Finoman megformázott izomzatáról és enyhén göndör hajáról nevezetes.
A szoborról feltételezik, hogy az egy i.e. 330 körül készült görög bronzszobor II. századi római másolata. A szobrot 2019-ben vitték el a nyilvános kiállításról, amikor a múzeum személyzete észrevette a repedéseket a lábszárán. A szobor “hihetetlenül tragikus állapotban volt” – mondta Guy Devereux, a múzeum kő- és márványrestaurálási műhelyének kurátora.
A Covid-világjárvány alatt, amikor a múzeum az olaszországi karanténok idején többször is hosszú ideig zárva volt, két éven át szüneteltek a restaurálási munkák.
(MTI)