Ingyenessé teszik a tömegközlekedés használatát Belgrádban január elsejétől – jelentette be Aleksandar Sapic polgármester szerdán.
A polgármester ezzel a lépéssel szeretné népszerűsíteni a tömegközlekedést az 1,7 milliós fővárosban, ahol a személygépjárművek száma az utóbbi években jelentősen megnőtt, ami folyamatosan közlekedési dugókat okoz, és megnehezíti a parkolást.
Aleksandar Sapic közölte, hogy ezzel a lépéssel Belgrád lesz az egyetlen olyan európai, félmillió lakosúnál nagyobb város, ahol teljesen ingyenes a tömegközlekedés.
Belgrádban tizenegy villamosvonal, nyolc trolibuszvonal, valamint mintegy kétszáz buszjárat létezik. Egy metróvonal kiépítését a szerb főváros vezetése már évek óta tervezi, ez azonban eddig nem valósult meg.
Eddig a tömegközlekedési eszközökön a 90 percig érvényes jegy 50 dinárba (175 forint) került, míg a napijegyért 120 (420 forint), a hetijegyért pedig 800 (2800 forint) dinárt kellett fizetni. A havi bérlet 2200 dinárba (7700 forint), az éves bérlet pedig 24 ezer dinárba (84 ezer forint) került.
Egyébként a három balkáni főváros, Belgrád, Szarajevó és Pristina 2024 novemberében került a világ 10 legszennyezettebb levegőjű városa közé közvetlenül Lahor, Újdelhi és Peking mögött, egy WHO-jelentés alapján.
Szerbia fővárosában a porszemcse-koncentráció a “PM2,5” kategóriában elérte a 98 mikrogramm/köbmétert, ami 19,6-szorosa az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által elfogadhatónak minősített értéknek. Az ilyen, különböző kémiai vegyületek keverékéből álló finom porszemcsék a tüdőn keresztül a véráramba is el tudnak jutni.
(MTI)