A Balaton közvetlen közelében fekvő településeken nincsenek gyógyvizes létesítmények, viszont 30-40 kilométeres távolságon belül számos olyan fürdőhely található, ahol minősített gyógyvízben lazíthatunk – írta a Termalonline.hu.
Ezek közé sorolhatók az országosan elismert pihenőhelyek, mint Hévíz, Kehidakustány és Zalakaros, valamint megemlíthetők a gyógyvizet kínáló termálfürdők Buzsákon, Igalon, Marcaliban és Tamásiban is.
Siófoktól mindössze 18 kilométerre, Nagyberényben található egy gyógyvizet adó termálkút, amely Siófok városának tulajdonában áll. A forrás vize korábban a siófoki Galerius Fürdő medencéit töltötte, egészen a létesítmény három évvel ezelőtti bezárásáig.
A jelenlegi tervek szerint a fürdő jövő év végére várható újranyitása után ismét használni fogják a nagyberényi gyógyvizet, bár hivatalosan nem nevezhetik majd gyógyvíznek a lap szerint.
A magyar tenger környékén lévő gyógyvizes fürdők közül kettő kilóg a sorból. Ebből az egyik a tó délnyugati részétől 14 kilométerre található Marcali Városi Gyógyfürdő. Ami miatt érdekes lehet egyebek mellett, az az, hogy az árai viszonylag mérsékeltek, így a felnőtteknek a napi belépő 3000 forintba kerül, gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 2100.
A téli időszakban viszont sajnos nem üzemel szabadtéri medencéjük, bár rendelkeznek egy kinti gyógymedencével, amely idén csak október elejéig volt nyitva. A fedett részlegen ugyanakkor továbbra is elérhető egy úszómedence, egy tanmedence, ahogyan egy kisebb gyógymedence, illetve egy jacuzzi.
A másik fürdő, amelyet meg kell említenünk, az pedig a Fonyódtól mintegy öt kilométerre található buzsáki Csiszta Fürdő, ami még olcsóbb. Most december elején lejjebb vitték a jegyárakat, jelenleg egy felnőtt jegy 2300 forintba, a nyugdíjasok részére pedig 2100 forintba, a településen lakóknak pedig 1900 forintba kerül.
Az árcsökkenés leginkább annak köszönhető, hogy rövidebbre vágták a napi nyitvatartást. Vagyis nyitva vannak a hét minden egyes napján, azonban csak 11 és 17 óra között. Itt viszont vannak szabadtéri medencék.