Mióta lecsengett a koronavírus-járvány, több ember utazik, mint valaha. A rekordszámú turista egyben azt is jelenti, hogy a turizmussal kapcsolatos incidensek mennyisége is rekordot döntött. A CNN listát írt a tavalyi év legsúlyosabb, utazással kapcsolatos híreiből, ezekből választottuk ki a legjobbakat.
Verekednek, ordítanak, megharapják a légikisérőt
Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal 2024-ben több mint 2000 incidenst vizsgált, amelynek során utasok szabálytalanul jártak el.
A hongkongi Cathay Pacific légitársaság egy házaspárt kitiltott a járatairól, miután szeptemberben egy Londonba tartó járaton idegengyűlölő sértegetésekbe és
fizikai erőszakba torkollott a vitájuk, amelyet az ülés hátradöntésének etikettjéről folytattak.
Októberben a United Airlines egyik járatán egy utas indokolatlanul megtámadott egy másik, alvó utast.
Általában viszont a légiutas-kísérők voltak az utasok bűnös viselkedésének áldozatai.
Januárban az All Nippon Airways (ANA) egyik Seattle-be tartó gépe kénytelen volt visszafordulni, miután egy férfi utas megharapott egy légiutas-kísérőt.
Ugyanúgy januárban az American Airlines Montanába tartó járatát Texasba irányították át, miután egy utas többször megütött egy légiutas-kísérőt.
Szeptemberben egy kaliforniai férfi ellen vádat emeltek, miután állítólag
megpróbálta megfojtani a Frontier Airlines légiutas-kísérőjét, és azzal fenyegetőzött, hogy „mindenkit megöl”
egy San Franciscóba tartó járat fedélzetén, amelyet végül át kellett irányítani.
Februárban az American Airlines egyik járata kénytelen volt visszatérni Albuquerque-be, miután egy férfi megpróbálta kinyitni a vészkijáratot. Novemberben egy másik American Airlines járaton, amely ezúttal Dallasba tartott, egy utast ragasztószalaggal tettek harcképtelenné, szintén megpróbálta kinyitni a vészkijáratot.
Egy kínai járat négy órát késett, miután
egy utas érméket dobott a hajtóműbe, azért, hogy majd “szerencsét hoz”.
Egy ausztrál utast, akinek zavaró viselkedése miatt a Sydneybe tartó járat visszafordult és visszament Perth-be, arra köteleztek, hogy fizessen vissza több mint 5000 dollárt a légitársaságnak, hogy fedezze az üzemanyagköltségeket.
Te is metamfetaminba áztatott pizsamát csomagolsz, ha hosszú útra mész?
Egyesek egy egész állatkertet próbáltak átcsempészni a biztonsági ellenőrzésen. Egy férfinak
100 élő kígyó volt a nadrágjában, egy másik pedig 300 tarantulát rögzített a testére, a Detroitban megtaláltak 90 afrikai óriáscsigát, Bangkokban pedig egy veszélyeztetett vörös pandát,
és további 86 állatot.
Aztán vannak, akik kábítószert is előszeretettel szállítanak.
Egy kaliforniai férfit letartóztattak a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren, miután állítólag
megpróbált feladni két bőröndöt, amelyekbe kábítószerrel átitatott ruhákat, köztük egy tehenes egyberészes pizsamát csomagolt.
December elején egy kanadai nőt tartóztattak le, miután a vámhatóságok azt mondták, hogy több mint 10 kiló, akár 2,2 millió dollár értékű metamfetamint találtak a kézipoggyászában, karácsonyi ajándéknak álcázva.
Az LAX repülőtéren egy másik női utast 82 tűzijátékkal, három késsel, két lőfegyverutánzattal és egy doboz paprikaspray-vel kapcsoltak le, melyeket a kézipoggyászában gondolt szállítani.
Aki Bacchus szobrával létesített szexuális aktust
Olaszország a világ egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, de nem minden látogatója tiszteli kulturális kincseit és évezredes történelmét. Júliusban a firenzei hatóságok egy fiatal nőt kerestek, akit
a közösségi médiában elterjedt fotókon láttak, amint a bor és az érzékiség istenének, Bacchusnak a szobrával szexuális aktusokat imitált.
Pompeji ókori városában augusztusban egy brit turistát rajtakaptak, amint monogramokat vésett az egyik 2000 éves házba.
Japánban 2024-ben rekordszámú turistát fogadtak, ami nem ment zökkenőmentesen. Egy japán város kerítést állított fel, hogy elzárja a Fudzsi-hegyre nyíló népszerű kilátást, miután a turisták mindent elárasztottak szeméttel, és már közlekedni sem lehetett tőlük rendesen. Kiotóban a gésákat fotózó agresszív turisták ellen kellett keményen fellépni.
A Mount Everestet elárasztotta a fekália
Nemcsak az épített környezetben, hanem a természetben is kárt teszünk.
Két nevadai férfi ellen augusztusban vádat emeltek, mert állítólag ősi sziklaalakzatokat rongáltak meg a közkedvelt Lake Mead Nemzeti Üdülőövezetben.
A Yellowstone, a világ első nemzeti parkja és Amerika egyik leglátogatottabb nemzeti parkja több figyelemre méltó incidens helyszíne volt.
Áprilisban egy férfit azzal vádoltak meg, hogy megrúgott egy bölényt, amely aztán megsebesítette őt. Júliusban pedig egy öt embert szállító autó letért az útról és beleszaladt a park egyik híres forró gejzírjébe – szerencsére mindenki életveszélyes sérülések nélkül megúszta a balesetet.
Nepálban is lépéseket kellett tenni, hogy minimalizálják a környezetszennyezést:
azoknak, akik megmásszák a Mount Everestet, ezentúl a saját ürüléküket is le kell vinniük magukkal,
mivel az emberi széklet ügye kezd egyre komolyabb problémát ölteni a világ legmagasabb csúcsán.