Három elbűvölő dél-francia város nyárutóra: Avignon, Montpellier, Carcassonne
Élet Sója
Budapestről közvetlen repülőjáratokkal érkezhetünk Marseille városába, ahonnan vonattal könnyen elérhető Avignon és Montpellier is. A két város felfedezéséhez nincs szükség autóra, hiszen gyalogosan lelhetünk rá az elbűvölő provence-i és okcitán utcákra, a kis kávézókra és a mediterrán hangulatra. Ráadásként, a tengerpartra és az időutazás városába, Carcassonne-ba mindkét városból könnyen eljuthatunk tömegközlekedéssel is.
Az Élet sója blog szerzői bejárták a három várost és tippekkel, fotókkal tértek haza.
Avignon, kilátással a pápák házára
Avignon városának sorsát az a pillanat határozta meg, amikor V. Kelemen pápa a 14. században úgy akart francia földön maradni, hogy közben egy pápai hűbéres birtokán tartózkodjon. Avignon semmiben sem hasonlított az akkori pápai székhelyre, Rómára, sőt. Kelemen azonban meglátta a Rhône folyó partján fekvő városban a lehetőséget, és ezzel évszázadokra meghatározta Avignon sorsát.
Kétségtelen, hogy a pápai palota uralja a város képét. Homokszínű erődként tornyosul a város közepén, alig pár méterre a folyótól. A sokszor bevált trükkel, miszerint korán reggel érdemes kezdeni egy város felfedezését, már reggel 7-kor a palota körüli utcákban sétálgattunk, és pont azt kaptuk, amire számítottam. A helyi lakosok munkába siettek, magabiztosan kanyarogtak a palotát övező sikátorok egyikéből a másikba, a kis kávézókból croissant és kávé illata csapott ki az utcára, és anélkül vehettük szemügyre az épületeket, hogy turisták hadát kellett volna kerülgetnünk.
A palotába előre, online érdemes jegyet vásárolni, és lehetőleg a legkorábbi időpontra. Így titkon beengedett látogatónak érezhetjük magunkat, akinek egy tablet segít majd elképzelni, hogyan is éltek a pápák az avignoni fogságban, ha egyáltalán fogság volt az.
Igazi labirintus az épület, millió helyiséggel, tetőtől a pincéig, sőt még ott is van egy újabb szint, ahol nem is sejtenénk.
Pazar élet bontakozik ki szobáról szobára, kertről kincstárra, tetőről tetőre.
Több mint három órát tartott a felfedezés és lehet, hogy időnként elveszik az ember lánya a pápák és uralkodók között, de olyan izgalmas dolgok, mint a pápai kamarás szobája alatti kincstár alatt a nyolcvanas években feltárt titkos kincseskamra és az olyan, nyugalmat sugárzó hely, mint a palota kertje, időnként felfrissítheti.
A pápai palota után a folyó közepén végződő Pont Saint-Bénézet híd történetei attraktívabbnak bizonyultak, mint a séta a hídon. A pásztorfiúról, aki építeni kezdte a 12. században, a küzdelemről a Rhône-nal évszázadokon át és a hídra épített kápolnáról megismertek érdekesebbek, mint amit innen láthatunk. Ettől még kihagyhatatlan szerintem, ahogy a domboldalon húzódó függőkert, a Rocher des Doms is.
A kertre időt kell szánni, s helyenként meredek is, de aki szeretné látni Avignon egészét, annak kötelező a felfedezése.
A kertnél jobban már csak a kelmefestők utcája vonzott, de előtte még útba ejtettük a helyet, ahol Petrarca megpillantotta múzsáját, Laurát a Sainte-Claire d’Avignon maradványai mellett.
Ha Franciaország, akkor két dolog biztosan nem maradhat ki, egy jó süti és egy jó vacsora. Avignonban nehéz választani a jobbnál jobb helyek közül, de a Vernet cukrászda Paris-Brest-jét és a Le Goût du Jour étterem fogásait szívből ajánlom.
A város tele van izgalmas múzeumokkal, az egyikben (Petit Palais) a klasszikusok, míg a másikban (Collection Lambert) a kortárs művészek alkotásai kapnak helyet.
Esti programnak ott van a millió kis színház, bár és a pápai palota nyüzsgő tere, ahol minden szem az utcai lámpák sárga fényében tündöklő épületeket fürkészi.
Montpellier, pici Párizs orvosokkal és tengerrel
Ha csupán Montpellier leghíresebb terét, a Place de la Comédie-t látogattam volna meg, akkor is úgy érezném, hogy ez az a tér, amelyben a francia városok egy-egy részlete megelevenedik. Pont olyan, mint egy montázs Párizs, Dijon, Nizza, Avignon részvételével.
Montpellier-ben nagy a nyüzsgés, egyetemisták, turisták, helyi lakosok egyaránt hemzsegnek. A klasszikus paloták között épp olyan vibrálás van, mint Nizzában. És időnként még a tenger illata is megcsapja a jó szaglásúak orrát.
Pörög a körhinta, mint Dijonban és hívogat az Operaház, mint Párizsban. A tér mögötti utcákban pont úgy sorakoznak a sárgára mázolt, spalettás, provanszi stílusú épületek egymásnak dőlve, ahogy Avignonban és Nizzában. És ez csak egy tér és annak szűk hatóköre a városban.
A térről első utunk az orvosi egyetemhez vezetett, mert 1289-es alapításával mégiscsak az egyik legrégebbinek számít. Szomszédsága, a Saint Pierre-katedrális sem sokkal fiatalabb, és azok ott ketten bizony impozáns látványt nyújtanak. Olyannyira, hogy ha nem vigyázunk, órákra beszippant a gótikus építészet és a tudomány illata.
Ha Párizs a romantika fővárosa, akkor Montpellier utánozza testvérét. Először a Place de la Canourgue téren fogott meg ez a romantikus hangulat. A 17. századi palotákkal keretezett, négyzet alakú téren álló bükkfák árnyékában kávézók, éttermek és szerelmesek bújnak meg.
A téren kívül marad a városi nyüzsgés, ki itt belép, megnyugszik, andalog és mosolyog.
Párizs többször köszönt vissza Montpellier-ben, de az 1692-ben épített Diadalívtől kezdődő Peyrou királyi tér XIV. Lajos lovas szobrával, a víztoronnyal és a mögötte nyíló kilátással vitte el a pálmát. Érdemes megmászni a Diadalív 90 fokból álló lépcsőjét a panoráma miatt, de a téren átsétálni is kötelező.
És itt jött a képbe egy újabb francia város, Nîmes, azaz inkább a közelében álló Pont du Gard.
A montpellier-i víztorony mögött nyújtózik ugyanis az Arceaux vízvezeték, amely a Saint-Clément forrását köti össze a Peyrou sétányon lévő víztoronnyal mintegy 14 km-en keresztül. Ez a vízvezeték látja el Montpellier belvárosának számos szökőkútját vízzel. Bármennyire is római jegyeket mutat az építmény, korát tekintve közel sem kétezer éves, hiszen a 18. században emelték. Érdemes este is arra járni, időnként színes fényekkel világítják ki. Alatta hetente többször piac is van.
Aki számára eddig nem lett volna egyértelmű, hogy Montpellier nemcsak építészetben, hanem kulturális téren is követi a párizsi mintát, annak ajánlom megtekinteni a város legjobb múzeumait, úgymint a Fabre képzőművészeti múzeumot, a Musée d’Art Brut-t, amely a 20. század elejétől a napjainkig mutat be art brut alkotásokat. Nem hagyható ki az orvostörténeti múzeum sem, ha éppen nem áll felújítás alatt, ahogy számomra a város legrégebbi múzeuma is izgalmas. Az Atger múzeumot Xavier Atger (1758–1833) montpellier-i gyűjtő alapította az orvosi kar épületében azzal a céllal, hogy az orvostanhallgatók nyissanak a művészetek, leginkább a rajzok és grafikák irányába. Véleménye szerint ugyanis a rajzolás szoros összefüggésben áll az orvosi megfigyelőképességgel.
Hosszan sorolhatnám az izgalmas múzeumokat, de akkor nem jutna idő egy jó fagyira a Padovánál és a közeli tengerpartra, amely szárazföld előtt húzódó földnyelvvel és a mögötte kialakult tórendszerrel páratlan látványt nyújt. A festői képet csak fokozza, ha elsétálunk a Maguelone katedrálisig és onnan figyeljük meg a tájat és a flamingókat.
Carcassonne, ahol egy nap alatt is évszázadokat töltesz
Carcassonne városának a középkorban a kereskedők, majd az aragóniai királyság elleni védelem és a Canal du Midi csatorna hozott hírnevet. Manapság azonban azok is ismerik, akik még soha nem jártak Okcitánia ezen vidékén.
A német játékfejlesztő, Klaus-Jürgen Wrede ugyanis a városról nevezte el az általa fejlesztett történelmi társasjátékot, a Carcassonne-t.
Minden oka megvolt rá, hiszen a városban pont olyan érzése támad a látogatónak, mintha a játék életre kelne. Tégláról téglára, utcáról utcára épül fel a szemünk előtt a középkori város, kanyarog a csatorna, felbukkan az óhajtott híd és végül az út egy erődben köt ki.
Carcassonne alsó- és felsővárosra osztott, és ennek is történelmi okai vannak. Szent Lajos francia király annyira komolyan vette a carcassonne-i vár erőddé alakítását és védelmi szerepének megerősítését, hogy a körülötte lakó népességet kényszerrel leköltöztette az Aude folyó túlpartjára. Így jött létre a 13. században egy új Carcassonne, amelyet ma Alsóvárosnak neveznek.
Ez a városrész is rejt izgalmas részeket, úgymint a Canal du Midi kikötőjét, a Carnot tér piacát, a 13. századi Cathédrale Saint Michel de Carcassonne-t, a város Szépművészeti Múzeumát (Musée des Beaux-Arts), amelyet a 18. században alapítottak és ahol a 17–19. századi francia művészeti alkotások mellett a helyi kézművesek remekművei is megtekinthetőek. Az igazi csoda azonban akkor kezdődik, amikor az Alsóvárosból elindulunk a középkori vár felé. Egy régi kőhídon kell átkelnünk, a Pont Vieux-n. A 200 méter hosszú és 12 ívből álló középkori híd része a Santiago de Compostelába vezető Szent Jakab-útnak. Lábánál érdemes egy pillanatra megállni, mert áll ott egy kis kápolna, a Chapelle Notre-Dame-de-la-Santé. Érdekességét az adja, hogy elődje a Santiagóba tartó zarándokoknak nyújtott menedéket. Később kórház állt mellette és a pestis áldozatainak emlékére építették újjá.
A hídon már könyörtelenül elveszünk időben és várban, amelynek leginkább az épsége téveszti meg a látogatót elsőként. S mindez egy, a Bizet Carmenjének alaptörténetét író férfinak, Prosper Mérimée-nek köszönhető. Az író ugyanis megsajnálta az enyészetnek indult erődöt a 19. században, és mozgalmat indított a megmentésére. Olyan jól sikerültek erőfeszítései, hogy Carcassonne középkori vára jobb, mint fénykorában volt. Itt-ott kicsit hozzátettek az eredeti falakhoz, azaz eljátszottak a majd 150 évvel későbbi játékkal és csak építettek, építettek. Látogatóként nem bántam ezt a buzgóságot, mert így tényleg olyan érzésem támadt, mintha egy időutazás részese lennék. A vár középkori utcáiban kézművesek kínálják portékáikat, a tereken leülhetünk egy pohár borra vagy pastisra, megkóstolhatjuk a helyi finomságokat és végül a belső vár, valamint temploma nyűgözhet le.
A középkori város az 52 toronnyal és két koncentrikus várfallal, amelyek hossza összesen 3 km, valamint a château comtallal, szerintem Európa egyik legszebb vára.
A kilátás a környék borrégióira és Carcassonne élhető városrészére bámulatos.
Carcassonne-t tilos elhagyni anélkül, hogy ne kóstolnánk meg a környékről származó cassoulet-t, a babos, kolbászos, sertés- és bárányhúsos, kacsás ételt kerámiatálban felszolgálva.
E három város, úgy hiszem, kiváló úti cél azoknak, akik szeretik a francia városok ódon, de mégis mozgalmas hangulatát, amit magas szintű művészeti alkotások és kulináris kalandok fűszereznek meg tengerillattól áthatva.
Mi tettünk még egy pici koronát erre a három városra és megnéztük az átmenetet a francia és a spanyol világ között, ellátogattunk Andorrába.
A cikkhez a fotókat Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa készítette.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Fotókon, ahogy elöntötte Barcelonát a víz
Itt vannak a bécsi karácsonyi vásár 2024-es árai: ennyibe kerül...
"Több százan az Ikeában ragadtak, nekik szerencséjük volt" -...
Ez a sziget eredetileg egy hajó volt Ausztráliában
A legolcsóbb fürdők az Észak-Alföld régiójában
