Virtuális túra Ausztriában: mit együnk, mit nézzünk, mit hallgassunk?
Az osztrák nemzetiség a mai napig vita tárgyát képezi (már az, hogy létezik-e egyáltalán) és ez talán érthető is abból a szempontból, hogy Ausztria évszázadokon át nem egységes nemzetállamként tekintett magára, hanem egy birodalom központjaként. Ennek megfelelően az osztrák nemzeti érzület kialakulása lényegesen csekélyebb hullámokat vetett, mint mondjuk a francia. Volt is erről egy anekdota a 19. században, hogy egyszer I. Ferenc osztrák császárnak meséltek valakiről, aki magát lánglelkű osztrák hazafinak nevezte, ám az uralkodó a hír hallatán azon kezdett el inkább tűnődni, hogy ez az ember vajon hozzá hűséges-e?
Ebből a nehezen megfogható osztrákságból egyenesen következett, hogy pl. a Salzburgban született Mozart soha egy pillanatig nem tartotta magát osztráknak, hanem elsősorban salzburginak és utána németnek.
A birodalmi identitásból is ered, hogy mondjuk Franz Kafkát időnként osztrák íróként tartják számon, majd jönnek a csehek illedelmesen harákolva, hogy ezt azért mégsem kéne és hogy közben Kafka minek tartotta magát, az már keveseket érdekel. De nem azért vagyunk itt, hogy egyes szerzők identitás válságaival foglalkozzunk, hanem azért, hogy megnézzük, mit olvasnak, néznek, hallgatnak, illetve esznek az osztrákok!
Mit olvassunk?
A 19. század első felének meghatározó osztrák költője Nikolaus Lenau volt, aki minden osztráksága ellenére Magyarországot tartotta hazájának, ahogyan arról a Délre című versében is megemlékezett. Lenau ugyanis Temes megyében, később Budán, aztán Tokajban töltötte ifjúkorát és az itt szerzett élményei nem csak beépültek a művészetébe, hanem költészete alapjait is biztosították.
Igen tanulságos, ha nem is túl szívderítő élmény Stefan Zweiget olvasni, aki a két világháború közötti időszak egyik, ha nem legfelkapottabb osztrák írója volt. A remekül megírt történeteiben ismeretlen fogalom a happy end, ellenben rengeteget tanulhatunk belőlük az emberről.
Franz Werfel költőként kezdte pályafutását, azonban íróként lett igazán sikeres, ha csak egyetlen könyvet olvasol el tőle, az legyen A Musza Dagh 40 napja, ami egy fordulatokban bővelkedő, izgalmas történelmi regény az örmény holokauszt idejéből.
Thomas Bernhardot a 20. század második felének egyik legfontosabb német nyelven alkotó szerzőjének tartják, a Fagy című regénye volt az első nagy sikerű műve.
Ugyan az utóbbi időkben balhéktól övezett, de mégis megkerülhetetlen Peter Handke neve. Mert lehet, hogy Handkének vállalhatatlanok a politikai nézetei, azonban aki elolvassa Az ismétlés című regényét, az tudni fogja, hogy írónak viszont zseniális.
A könnyedebb olvasmányok kedvelői számára pedig jó szívvel ajánljuk Wolf Haas krimijeit, különösen a Brenner-ciklusát.
Mit nézzünk?
Az osztrák filmipar elsősorban a koprodukciós tevékenységéről ismert, számos környékbeli nép filmjeibe segítettek be az osztrákok, például a németeknél a Hitler utolsó napjairól szóló A bukás ugyanúgy osztrák koprodukcióban készült, mint Szabó István legerősebb filmjei (Mephisto, Redl ezredes, Szembesítés), vagy Kusturica Macska-jaja. Persze az önálló osztrák filmgyártásról is van némi fogalmunk, ezt pedig erősen áthatja a Monarchia iránti nosztalgia, hiszen ki ne látta volna a Romy Schneider nevével fémjelzett Sissi filmeket és az annak nyomvonalában haladó kópiákat.
Igazságtalanok lennénk azonban az osztrákokkal, ha azt mondanánk, hogy a filmvilág náluk kimerül Sissiből és a nagy nemzetközi produkciókba való bedolgozásból. Például Ausztriában minden idők egyik legsikeresebb osztrák filmje, a Hinterholz 8 egy feketehumorral alaposan átszőtt vígjáték.
Igen népszerűek a fentebb is említett Wolf Haas regényeiből készített filmadaptációk is, ezek rendszerint kasszasikert jelentenek a sógoroknál.
Elég megdöbbentőre sikerült Erwin Wagenhofer dokumentumfilmje, a Megesszük a világot. Ebben az általunk elfogyasztott élelem útját mutatják be és közben szembesítenek minket a szójával dúsított ételek jelenségével, valamint magyarázatot keresnek arra, hogy a több ezer kilométerről importált zöldség miért olcsóbb, mint a hazai.
Mit hallgassunk?
Kevesen vannak, akik csípőből ne tudnának mondani egy sor osztrák vagy legalábbis ausztriai zeneszerzőt, legyen szó akár már a fentebb is tárgyalt Mozartról, vagy Haydn-ről, esetleg a nagy keringőkirály Johann Straussról és kedves édesapjáról.
Az osztrák népzene is igen sokféle képes lenni, beszéljünk akár a bécsi sramliról, vagy a vidéki Ländlerről, ami a keringő műfajának is az alapját szolgáltatta.
Az osztrák műzenével ott is találkozhatunk, ahol nem gondolnánk, hiszen a modern filmzene atyjaként a bécsi születésű Max Steinert tisztelik, aki olyan hollywoodi produkciók zeneszerzőjeként vált ismertté, mint a Casablanca, az Elfújta a szél és a King Kong.
Ha a populáris zenei kultúra vizeire evezünk, Ausztria esetében megkerülhetetlen Falco alakja, aki talán az egyetlen nemzetközileg is jegyzett osztrák szupersztár volt.
A bulizósabbak szeretni fogják a szláv, cigány és ska gyökerekből táplálkozó ЯUSSKAJA-t.
A néhol elektronikus, de jellegzetesen downtempo muzsikát toló Klaus Waldeck eredetileg ügyvédként kereste a kenyerét, majd ráunt a mesterségére és inkább zenélni kezdett.
Az alternatív vonalat itt többek között a Garish hozza.
A punk-rockért a 3 Feet Smaller felel:
A keményebb vonalon igen szórakoztató a Heathen Foray tiroli zergemetálja.
Mit együnk?
Ha szóba kerül Ausztria és az evés, akkor mindenki csípőből rávágja, hogy bécsi szelet, ami a hazai vendéglátós rafinéria miatt a rántott húsnak lett a szinonimája. Csakhogy az igazi bécsi szeletet elég sok minden megkülönbözteti attól, amit mi rántott húsnak hívunk. Először is nem készülhet akármilyen húsból, a bécsi szelet borjúból van és pont. Ha bárki is csirke, pulyka, vagy akármilyen borjútól eltérő állatból készült „bécsit” kínálna nekünk, akkor javallott kellő mennyiségű megvetéssel a tekintetünkben megkérdezni, hogy van-e a környéken valami rendes étterem. Eltér a mi olajszagú rántott húsainktól a bécsi szelet abban is, hogy vajban sütik ki, köretként pedig ecetes krumplisalátát esznek hozzá az osztrákok.
Népszerű bécsi vendéglői eledel a Krúdy által is megénekelt Tafelspitz. Ez a levesben főtt marhahúst (lehetőleg fartő) jelenti, amit a vele főtt zöldségekkel fogyasztanak almaszósz és frissen reszelt torma kíséretében. Mesélik, hogy Ferenc József császárnak ez volt a kedvenc étele, olyannyira, hogy amikor az udvari szakácsa rangon alulinak tartotta elkészíteni ezt az uralkodóhoz nem méltó polgári ételt, álruhát öltött és beült egy egyszerű étterembe, hogy kedvére megtömhesse a bendőjét vele.
Az osztrák konyha több remeke is beépült a hazai kulináriába, ilyen például a szalontüdő (Beuschel), a mindenféle rétesek (Strudel) és a császármorzsa (Kaiserschmarrn) – ez utóbbit állítólag a hírhedten finnyás Erzsébet császárnénak, azaz Sissinek készítették, ám ő nem kért belőle, Ferenc Józsefnek viszont ízlett és ezért kapta a császár és nem a császárné előtagot.
Ami pedig a desszerteket illeti, álljon itt egy nevében is ízig-vérig osztrák sütemény: a linzertorta.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Új látványossága van Budapestnek: videón az életnagyságú...
Földrajzi kvíz: felismered a világ országait vaktérképről?
Fotókon a világ legnagyobb hólabirintusa, amiben nem érdemes...
A csel, amivel ingyen vihetsz fel plusz egy csomagot a repülőre
Gulyás 5800, csülök 6000 - Disznóságok és aranyárak a...
