“Vigyázzon a vízre, igyon sört!” – hol máshol hangzana hitelesebben ennek a sör reklámnak plakátja, mint a világ legszárazabb helyén, az Atacama-sivatagban? Már akkor is felettébb szórakoztatónak találtam, amikor egy fotót kértem előtte, amit a Facebook nemrég kedvesen fel is dobott – ez történt egy éve.
Igen, a cikk írása előtt pont egy évvel érkeztünk meg dél-amerikai utunk chilei szakaszára, ami nem csak az egyik kedvenc országunk lett, de életünkben először itt láttunk igazi, végtelenbe nyúló kő- és homoksivatagot is. Addig azt gondoltam, egy sivatagnál nincs egyhangúbb, unalmasabb hely a világon. Az Atacama azonban megváltoztatta a véleményemet.
Chile északi kapujában található San Pedro de Atacama, egy kis oázis az Atacama sivatagban, ahol évente átlagosan csak 3 milliméter eső esik (összehasonlításképp: Magyarországon 600 milliméter).
San Pedro de Atacama és környéke a zord környezet ellenére azonban egy igazi turistaparadicsom, amelyhez a kopárnak tűnő sivatag rengeteg természeti csodája járul hozzá.
Innen látni az univerzumot
A levegő alacsony nedvességtartalmának köszönhetően a terület rendelkezik a világon a legtisztább égbolttal, így kiválóan alkalmas csillagászati megfigyelésekre. Nem véletlen, hogy hatalmas obszervatóriumok üzemelnek a vidéken, melyek közül néhány a laikusok számára is látogatható. Ilyen például az ALMA obszervatórium, ahová a belépés a honlapon való előzetes regisztrációhoz kötött. De dönthetünk úgy is, hogy a hideg san pedro-i éjszakában felnézünk a csillagos égre, kivezetünk a sivatagba vagy részt veszünk a szervezett csillagnéző túrák egyikén. Annak, hogy mely módon fedezzük fel a galaxisok rejtelmeit, csak a pénztárcánk szab határt.
Ha már világűr, az Atacama a meteoritvadászoknak is kiváló terepül szolgál. A hatalmas, 50 000 négyzetméteres sivatag ugyanis több, mint 15 millió (!) éves, ami azt jelenti, hogy bőven található a területen meteorit és az égből pottyant kőzetek kora szintén évmilliókra nyúlik vissza. Ha nem is vesszük nyakunkba a sivatagot meteorit vadászat céljából, San Pedro településén van egy cirkuszi sátornak tűnő konstrukció, amit nem érdemes kihagyni, ha erre járunk. Az épület ugyanis a Meteorit Múzeumnak ad helyet, ahol egy igazán profi kis kiállítást láthatunk a világűrről, égi tüneményekről, sőt, több valódi meteoritot is megtapogathatunk a terem közepén!
A település központi szerepéhez nem csak a világűr “közelsége” járul hozzá. Földünk csodálatos képződményeiből is akad bőven a környéken. A chilei oldalról San Pedróból indulnak (és érkeznek) túrák a bolíviai Uyuni-sósivatagba, de ott vannak a környező sós tavak (például a Laguna Cejar vagy Laguna Baltinache), amelyekben magunk is megmártózhatunk, vagy kilátogathatunk a pár órára található El Taito gejzírekhez is.
A természet csodáinak sora gyakorlatilag végtelen.
San Pedro de Atacama turizmusban betöltött központi szerepe pedig nem csak az árakon és az utazó közönségen látszódik meg, hanem a látványosságok köré épülő szolgáltatásokon is.
Rengeteg turisztikai iroda várja egy-, és többnapos kirándulásokkal az érkezőket, éttermek, hotelek, bicikli és snowboard kölcsönzők tömkelegeibe akadhatunk az utcákon. És bár a snowboard létjogosultságát egy sivatagban biztos sokan megkérdőjelezik, az Atacamában igenis hasznát vehetjük eme sporteszköznek!
A hold és a halál völgyei: Valle de la Luna és Valle de la Muerte
Abban megegyezhetünk, hogy ha meg akarjuk tapasztalni az “Atacama-életérzést”, akkor mindenképpen érdemes elhagynunk San Pedro kényelmes oázisát. Igazi sivatagi kalandban lehet ugyanis részünk, akár saját szervezésben is. Jómagunk egyik reggel biciklire pattantunk és kitekertünk a Hold, majd a Halál völgyébe.
Ha mindkét területet egy napon szeretnénk meglátogatni, az bizony egy egész napos biciklizés jelent, így nem árt fittnek lennünk a kalandhoz. A Valle de la Luna bejárata után még 20 perc eljutni az első látványosságig és a park bejárásával együtt a túra összesen 30 kilométert tesz ki. Mindez megéri-e? Abszolút! A Valle de La Lunában végtelen dűnék, megmászható sziklaszirtek és kövekbe vájt alagutak fogadtak minket, a terület nevéhez méltóan pedig valóban a Holdon érezhettük magunkat.
A másik látványosság, a Valle de La Muerte San Pedro de Atacamához közelebb helyezkedik el, a településtől majd’ három kilométerre. Sokan szervezett túrákkal érkeznek ide, hogy a naplementét és a sivatagi képződményeket megcsodálják.
Mások az említett “sandboarding” szenvedélyének hódolnak oktatások keretein belül – itt nyernek értelmet a bérelt snowboardok is.
Mi a Valle de La Lunából visszafelé tartva látogattuk meg a parkot – a 24 órás bicikli bérlést ki kellett használni! – és mivel a homokban való tekerés finoman szólva nem esett jól, a biciklik lelakatolása után nagyrészt gyalog jártuk körbe a helyet.
Lemenő nap, homokviharok és erős szél fogadtak minket, miközben sziklaszirteken sétáltunk és dűnéken futottunk le a naplementében. Továbbá a sivatagi népek öltözete is itt nyert értelmet számomra.
Rögtönzött, beduinokra hajazó szerelésem, amely a biciklis sisakra tekert pulóverből állt, kevés védelmet nyújtott a szél és a nap ellen. A Halál völgyében ugyanis a sivatag megmutatta a foga fehérjét: a nagy szél, szálló homok mellett az itt tapasztalható extrém napi hőingadozás (napközben 40 fok, éjszaka 5 fok) is megviselt minket a nap végére. A csodálatos pillanatok ellenére aznap sokadjára tapasztalhattuk meg, hogy a sivatagban mennyire ki vagyunk téve a természet erőinek.
Mégis, vagy talán éppen ezért, számunkra ezzel a két völggyel vált a látogatás igazi sivatagi kalanddá. Az Atacamában ugyanis ráébredtünk, hogy csak egy kicsinyke, jelentéktelen pont vagyunk nem csak a világűr, hanem a lenyűgöző sivatag homoktengerében is.