Travellina
Húsz évvel ezelőtt, az új-zélandi körutazásom utolsó napján betértem Christchurch egyik múzeumába, a nemzetközi Antarktisz-központba. A mai napig élénken emlékszem, mennyire lenyűgöztek az ott látott fotók és kisfilmek, melyektől valamiféle addig soha nem ismert szenvedélyes vágyat éreztem, hogy nekem egyszer el kell jutnom a jeges kontinensre. Erről az útról egy plüsspingvin is hazajött velem, amely két évtizede őrzi az álmom az ágyam mellett álló kis éjjeliszekrényen – minden nap emlékeztetve arra, hogy mi a bakancslistám legelső tétele. Sok munka, küzdelem, buktató és nehézség után most jött el az ideje, hogy az álom valóra váljon és az utazás a legmerészebb álmaimnál is sokkal szebb, izgalmasabb volt.
Egy háromhetes expedícióhoz csatlakoztam, amely nemcsak az Antarktiszra, de a Falkland-szigetekre és Dél-Georgiára is elkalauzolt.
Eleve nem sok turista utazik az Antarktiszra, de nagy részük egy olyan 8-10 napos útra fizet be, amely Dél-Amerika valamelyik kikötőjéből (a chile Punta Arenasból vagy az argentin Ushuaiaból) indulva két nap alatt éri el a jeges kontinenst. Ott eltöltenek 3-5 napot néhány partszakaszt felkeresve, majd ugyanazon az úton – a rettegett Drake-átjárón keresztül – visszatérnek a dél-amerikai kontinensre. A Drake-átjáró minden tengerész rémálma, itt ugyanis két kontinens és két óceán találkozik, ezért itt a legnagyobb a tengerek turbulenciája: nem ritkák a 10-15 méteres hullámok.
Ilyen az expedíciós hajó valójában
Nekem azonban nem ez az utazás volt az álmaimban, hanem egy hosszabb verzió. Én ugyanis leginkább a királypingvinekre voltam kíváncsi, és az ő hatalmas kolóniáikat nem itt, hanem Dél-Georgia szigetein látni. Ez az utazás hajóval nem 8-10, hanem 20-22 nap, és mivel hosszabb meg költségesebb, évente csak néhány út indul erre, így még kevesebben jutnak el erre a vidékre.
No de milyen is egy ilyen hajó? Aki volt már tengeri hajózáson a Földközi-tengeren vagy a Karib-térségben, vagy látott már ilyen úszó városokról fotókat az interneten, akkor jobb, ha elfelejti ezeket, mert egy expedíciós hajó teljesen másmilyen.
Kezdjük a méretekkel. Míg a tengerjárók sokszor 3-5000 utast szállítanak, a sarkvidékeken jellemzően 200 fő a maximális létszám. Ennek egyszerűen az az oka, hogy helyi szabályozás szerint egy-egy partra szállás esetén maximum 100 fő lehet egyszerre a „strandon”, ami még kétszáz fő esetén két „turnussal” megoldható.
Kiépített kikötők nincsenek se Dél-Georgia szigetein, se az Antarktiszon, így a jégtörő hajókról 10 fős gumicsónakkal viszik ki az utasokat a partra,
és itt a jeges vízbe lépve kell kievickélni a szárazföldre (szerencsére adnak erre alkalmas gumicsizmát az utasoknak). Miután kiviszik az első száz főt 10 csónakkal, ők egy-másfél órát eltölthetnek sétálással, fotózással, utána visszatérnek a nagy hajóra és mehet a második csapat. Ezt két turnussal meg lehet oldani, de egy 5000 fős hajón képtelenség lenne kivitelezni. Az utóbbi években ugyan megjelent néhány nagyobb hajó az antarktiszi vizeken, de ezek csak cirkálnak egy kicsit az Antarktisz közelében, nem szállnak sehol ki.
A másik nagy különbség a programokban van. A tengerjárókon alapvetően a szórakoztatás a cél, így ott mindennaposak a koncertek, artistamutatványok, csúszdák, Instagram-kompatibilis hinták, koktélbárok és még sorolhatnám. Egy expedíciós hajón ezekből nincs semmi, van viszont sok előadás korai felfedezőkről, az állatvilágról, természetvédelemről, valamint vannak kellemes kis kézműves foglalkozások. Nálunk például volt lehetőség festegetni, gyurmázni, kötni, vagy például origamit hajtogatni.
A háromhetes utunk során végig a hajón laktunk és étkeztünk, ebben a térségben ugyanis nincsenek hotelek, sőt, települések is alig. A Falkland-szigeteken körülbelül 3000, Dél-Georgia szigetein pedig 30 ember él, az Antarktiszon pedig csak kutatóállomások vannak, ezek nem fogadnak turistákat.
Az álomutazás menetrendje
A háromhetes utazásunk menetrendje úgy alakult, hogy az indulás utáni első napot a tengeren töltöttük. Megérkezve a Falkland-szigetekhez három napig itt cirkáltunk, minden délelőtt és délután más-más partszakaszt keresve fel. Volt, amikor csak a motorcsónakokkal mentünk közelebb a partokhoz, és volt, amikor ki is tudtunk szállni. A Falkland-szigeteken már találkoztunk az imádott pingvinekkel, méghozzá a sziklaugró és a Magellán fajtáival, és a lehető legjobbkor érkeztünk, ilyenkor vannak ugyanis kis fiókák.
Ezután két teljes napig csak hajóztunk, amíg elértük Dél-Georgia szigetvilágát, ahol újabb három napot töltöttünk különböző partszakaszok felkeresésével.
Itt jött el az a várva várt pillanat, amikor királypingvinek tízezreit láthattam meg egy öbölben, el nem tudom mondani, mennyire meghatott és boldog voltam.
Szerencsére itt ki is tudtunk szállni és másfél-két órát sétálhattunk a legelegánsabb pingvinek közt, akik egy csöppet se zavartatták magukat a furcsa látogatók láttán. Érdekes, hogy a parton teljesen békésen jönnek-mennek a pingvinek a lustán heverésző fókák közt, pedig a vízben ők egymás ellenségei. A fóka ugyanis előszeretettel vadászik a kisebb, magányosan úszó pingvinekre, de kizárólag a vízben – a szárazföldön esélytelen lenne a lomha nagy jószágnak a fürge pingvinek után futni, így ott soha nem is próbálkozik.
Dél-Georgiát elhagyva öt teljes napig ringatóztunk (vagy épp hánykolódtunk) a vízen, amíg elértük az Antarktisz-félsziget térségét. A látvány kezdett egyre izgalmasabbá válni a jéghegyek feltűnésével, így sokszor azt se tudtam, hogy a benti előadásokat hallgassam vagy a fedélzeten fotózzak.
A hosszú tengeri utazást követően végre megérkeztünk magára az Antarktiszra, egészen pontosan a kontinens északi részén kinyúló Antarktiszi-félszigetre. Itt az első nap kegyetlen hóvihar fogadott minket, így legalább a zord időjárásból is kaptunk egy kis ízelítőt. Hideg ugyan nem volt, mert körülbelül fagypont körül járt a hőmérséklet, hiszen itt decemberben a nyár közepén vagyunk. A vízszintesen, erősen arcba csapó hószemcsék és a viharosan fúvó szél azonban jócskán megváltoztatta a hőérzetünket, úgy éreztük, csontig hatol a hideg.
Másnap aztán megmutatta az időjárás, hogy mást is tud: verőfényes napsütésre ébredtünk.
A pingvinlesen túl így más programot is javasolt a kapitány, méghozzá a strandolást!
A törülközőket és az újraélesztő berendezést ők vitték ki a partra, nekünk utasoknak csak a fürdőruháról kellett gondoskodni. Vagy két tucat útitárs volt olyan bátor, hogy besétált a néhány fokos vízbe, egytől egyig arról számoltak be, hogy annyira hideg volt, hogy szinte égette a bőrüket.
A partra szállásokon túl sem unatkoztunk a hajón, még akkor sem, amikor napokig csak hajóztunk. Az expedíciós csapat sok előadást tartott, és ahogy már említettem, volt lehetőség kézműves foglalkozásokra. Karácsony előestéjén például a séf vezetésével mézeskalácsokat dekoráltunk, ez a program olyan népszerű volt, hogy még a kapitány is csatlakozott. Kicsit aggódva kérdeztük, hogy azért ugye van valaki a hídon, de megnyugtatott minket, hogy a kollégái ügyesen helyettesítik.
Nyom nélkül az Antarktiszon
A személyzet elragadóan kedves és barátságos volt, de ha kellett, szigorúak is tudtak lenni. Nagyon komolyan megkövetelték például, hogy minden partra szállás előtt tökéletesen tisztára kellett pucolnunk a bakancsok talpát. Az Antarktiszon és a környező szigeteken semmi nyomot nem hagyhatunk.
Alap, hogy nem szemetel az ember, de még leülni vagy táskát földre tenni se lehetett,
kizárólag a bakancsunk talpa érinthette a földet, amit mindig ragyogó tisztára sikáltunk.
Arra is nagyon figyeltek, hogy ne menjünk túl közel az állatokhoz. Ha valaki arról álmodik, hogy megsimogat egy pingvint, ki kell ábrándítanom – bármily aranyosak, nem szabad hozzájuk nyúlni, hiszen átadhatunk nekik valami fertőzést, különösen a Chilében már jelen levő madárinfluenzát.
Csodálatos utazás volt, amit se szavakkal, se fotókkal nem tudok igazán visszaadni.
Láttam már nagyon sok szépséget a világban, de ez most valami más volt. Soha nem voltam még ilyen távol a civilizációtól és ilyen közel a természethez. Egy kis bepillantást nyertem abba a világba, amilyen az egész bolygónk lehetett, mielőtt az emberiség megjelent. Nem is az írja le legjobban az tájat, hogy szép volt, hanem inkább az, hogy katartikus – így talán nem meglepő, hogy az utazás végén könnyek közt hagytam el a hajót…
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Új látványossága van Budapestnek: videón az életnagyságú...
Földrajzi kvíz: felismered a világ országait vaktérképről?
Fotókon a világ legnagyobb hólabirintusa, amiben nem érdemes...
A csel, amivel ingyen vihetsz fel plusz egy csomagot a repülőre
Gulyás 5800, csülök 6000 - Disznóságok és aranyárak a...
