A parton sorra érik egymást a bárok, éttermek, szórakozóhelyek, mindegyikből valami különleges (vagy épp unalomig elcsépelt) zene szól, és ez így van jól. Mi célirányosan egy, a tengerbe benyúló napozós platformon található bár felé vettük az irányt, amit már korábbi cikkünkben is bemutattunk. Kifeküdtünk a partra és élveztük az albán vendégszeretetet.
Erőteljesen gondolkoztunk azon, hogy kibérelünk egy kis hajót és beutazzuk a környező kis szigeteket, erre azonban nem került sor, mert inkább egy isteni tengeri herkentyűs vacsora mellett tettük le a voksunk.
Árban körülbelül hasonló volt a két opció: 20-30 euró között lehetett csónakázni kb. fél-egy órát és a vacsora is hasonló áron volt kettőnknek.
Ksamil amolyan tengerparton fekvős desztináció, így itt sok minden mást nem tudtunk (akartunk) csinálni, csak élvezni az isteni habokat, szemben a tőle alig 15-20 percnyi távolságra lévő Saranda nevű kisvárossal. Ez a Jón-tenger partján fekvő város tele van élettel: az utcán hatalmas az élet, a parton tetőtől talpig fekete ruhát viselő asszonyok ültek és feltűrt ingujjú urak beszélgettek. A kávézók dugig voltak, helyiek és turisták hada élvezte a csodás kilátást.
Mivel Saranda Korfu szigetétől alig 30 perces hajóútra található, így rengeteg egynapos utazást kínálnak az irodák mindkét irányba. Ha nem lettünk volna ilyen szűk időkeretben, biztos, hogy élünk a lehetőséggel és egy napra átruccanunk Görögországba is. Szerintem ez igazán egy kihagyhatatlan program!
Ha már itt vagyunk Sarandában, érdemes betérnünk a helyi pékségek valamelyikébe is. Gondolom idehaza is sokan szeretik az albán pékségeket, az isteni, puha és foszlós péksüteményeikkel. Nos, ez ott helyben még lenyűgözőbb élmény volt, alig győztünk válogatni a mézzel, dióval és egyéb finomságokkal is megpakolt remekművek között.
Az “autópályán” csak óvatosan!
Innen már „egyenesen” Tirana felé vettük az irányt, most azonban az ország belsején keresztül. Ne tévesszen meg senkit az információ, amit az albánok autópályának hívnak, azt mi inkább országútnak nevezzük. Már csak azért is, mert itt előszeretettel szaladgálnak keresztül-kasul emberek az úton, időnként feltűnik egy bámészkodó szamár is és egymást érik a zöldség-gyümölcs árusok.
Hatalmas hegyeken kellett átvergődnünk, hogy irányba kerüljünk, így az első egy óra Sarandából igazi szerpentines szakasz volt, ezt követően aztán nem győztünk csodálkozni a lélegzetelállító látványban: a meredek és kopár sziklafalakban és a türkizvizű sebesen kacskaringózó Aoös folyóban.
Végül közel 6 óra után ismét a tiranai forgatagban találtuk magunkat. Hirtelen szippantott be minket a balkáni forgatag, rengeteg dudaszóval, autóval, kaotikus forgalommal és számunkra teljesen értelmezhetetlen parkolással. Aki teheti, parkolóval ellátott hotelben foglaljon szállást, mert a parkolást csak albán mobilról tudtuk volna indítani, a parkolóházas személyzet nem beszélt más nyelven, így elég nehezen sikerült megugrani ezt az egyébként elég egyszerű műveletet.
A belvárosban foglaltunk egy hotelt, 3 csillagos szállásunk szintén meglepően olcsó volt (itt 25 euró volt egy éjszakára 2 főnek) és alig néhány percnyi sétára voltunk a város központjától. Kirándulásunkat egy autentikus albán étteremben zártuk, ahol megkóstoltunk pár bárányfogást, töltött padlizsánt, némi albán gulyást, majd isteni zaccos kávéval zártuk az estét.
Tirana mindenképp megér pár napot azok számára, akik szeretik a balkáni káoszt, az épületek sokszínűségét, a kultúrák keveredését. Izgalmas látni, mennyit fejlődött a város (és az ország is) az elmúlt néhány évben, és mégis mennyire kedvesek, egyszerűek és érdeklődők a helyiek.
Albánia olyannyira elragadta a szívünket, hogy jövő nyáron szeretnénk itt kibérelni egy házat és néhány hétre vagy hónapra leköltözni. Nem túlzás azt mondani, hogy Albánia tényleg Európa rejtett kincse, ahol még barátságos árakkal, autentikus helyszínekkel és igazi színes-szagos kultúrával találkozhatunk!
Olvasd el az Albániáról szóló első cikket is, amiben azt meséltem el, milyen utakon jutottunk el Tiranából Ksamilba.