A módosítás szerint ezentúl az adók kivételével a foglalás teljes ára egy összegben jelenik meg – vagyis már a keresés során és a lakások összehasonlításánál is az Airbnb szolgáltatási díját és a takarítási költséget is magában foglaló végösszeget látják először a felhasználók. A lépés célja az átláthatóság növelése és a foglalások egyszerűsítése világszerte – szúrta ki a Telex.
18 éve kezdődött
Az Airbnb 2007-ben indult útjára, amikor két házigazda három vendéget fogadott San Franciscó-i otthonában. Azóta a platformon több mint 5 millió házigazda több mint 2 milliárd vendégérkezést regisztrált a világ szinte minden országában.
Az elmúlt két évben közel 17 millió vendég használta az opcionális ármegjelenítési funkciót.
„Már 2019-ben elkezdtük javítani az árak megjelenítését az alkalmazásunkban, a kereséstől egészen a fizetési folyamatig – most pedig újabb lépést tettünk ebben az irányban. Április 21-től kezdődően minden vendég világszerte az összesített árat látja az Airbnb keresési találatai között – vagyis a szállás díját minden kapcsolódó költséggel együtt, az adók levonása előtt” – írja a cég hivatalos honlapján.

Az összesített ármegjelenítés először 2019-ben jelent meg bizonyos európai országokban, Ausztráliában, Kanadában és Koreában.
Két évvel ezelőtt tették lehetővé, hogy az Egyesült Államokban és több mint 200 másik országban és régióban a felhasználók bekapcsolhassák ezt az opciót. Most pedig ezt a megjelenítési formát globálisan is alapértelmezetté tették.
Így a vendégek könnyebben összehasonlíthatják az opciókat, és egyszerűbben találhatják meg a számukra legjobb szállást – pénztárcájukhoz mérten.
Mint írják, a világos, előre látható árak nem csak a vendégeknek, hanem a házigazdáknak is előnyösek. Jobban átláthatják, mennyit fizetnek a vendégeik, illetve versenyképesebb árakat állíthatnak be. Emellett arra is biztatják őket, hogy rendszeresen vizsgálják felül árképzési stratégiájukat, hogy minél nagyobb értéket kínálhassanak a vendégeknek.