Valamikor május végén kezdtük el tervezni az egyik barátnőmmel a klasszikus, csajos nyaralást, amiben a következő elemek szigorúan meghatározásra kerültek: pihenésről szóljon, strandolni és barnulni akarunk, lehetőleg olyan helyre menjünk, ahol még egyikünk sem volt.
Felmerült először valamelyik kedvesebb görög sziget (ahol nincs annyi turista), de aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve bedobtam Portugáliát, ahol még tényleg nem jártunk, és azonnal éreztük, ez lesz a megoldás. Lázasan elkezdtem csekkolni a repülőjegyeket, és végül bevallom nőiesen, azért esett éppen Dél-Portugáliára, és azon belül is a legdélebbi városra, Farora a választás Liszabonnal szemben, mert ide olcsóbban vitt a WizzAir abban az idő intervallumban, amit kinéztünk.
Augusztus elejét találtuk számunkra a leginkább megfelelőnek, mert így kellően közel éreztük már magunkhoz a dátumot, és mert akkor még tuti biztosan nyár van. Vagyis nem fogunk belefutni kevésbé ideális időjárási tényezőkbe, ami persze az egyébként az évi 3000 napsütéses órával megáldott országrészben feltehetőleg komolyabb kihívást igényelne.
Aztán elég hamar rájöttünk, hogy sok szempontból annyira még sem ideális az év nyolcadik hónapja. De erről később.
Szállást némi keresgélés után a városközpontban találtam. A hely Story Guesthouse névre hallgatott, kétágyas szobát foglaltam be végül a Bookingon, annyi szépséghibával, hogy a fürdő és a wc közös volt a velünk egy emeleten lakókkal. Valamiért általánosan elterjedt ez a megoldás a portugál szállásadóknál, számomra érthetetlen, hogy miért.
Este landoltunk, röpke 3 óra 40 perces menetidővel. A repülőtér nincs messze a várostól, elég könnyen megtaláltuk a buszt is, ami beszállított minket.
Kis sétával jutottunk a szállásunkig, ami végül meglepően takarosnak, tisztának hatott. A szoba ugyanakkor két embernek szűkös, bár a nagy külön terasz valamennyire oldotta az érzést. Házigazdáink rendkívül kedvesek, körbevezettek minket a látnivalókon: itt a konyha, ott a fürdő.
Faro elsőre nem a legszebb arcát mutatta felénk, a reptérről bevezető út kevésbé meggyőző, de kissé elhamarkodott dolog azonnal ítéletet hozni.
Hiszen nem véletlen, hogy a települést már a rómaiak idejében is lakták, elsősorban azért, mert a Ria Formosa lagúna partjára épült, ahol mocsarak és sós-szikes síkságok helyezkednek el és természetesen a kikötője is elég jelentősnek bizonyult.
A város, mely Algarve régió központja, mintegy 10 km-re van az óceántól, aminek szépsége egy nagyon hosszú partszakaszról élvezhető. Ha tehát közvetlen strandolási lehetőségre vágysz, akkor ahhoz utazni kell.
Mi végül az autóbérlés mellett döntöttük, és meleg szívvel ajánljuk a LuzCart, ahol egy hófehér jaguár Fiat Pandát biztosítottak a számunkra, mindenféle deposit és egyéb kellemetlen összegek nélkül. Ráadásul elképesztően kedvesek, készségesek: még itthonról intéztem el a foglalást, órákon belül válaszoltak minden e-mailemre.
Kultúrák találkozása Faroban
Ahogy kényelembe helyeztük magunkat, egyből átadtuk magunkat a mediterrán szombat estének, és egészen véletlenül egy afrikai zenei fesztivál kellős közepébe csöppentünk. Csillapítottuk az éhségünket egy elég jó pizzával, némi vörösborral, aztán bevetettük magunkat a tömeg közepébe. Mindenféle ember vett minket körül, a színpadon különböző énekesek, zenekarok váltották egymást, a kezek, a lábak és a csípők egyszerre mozdultak. Egy gyönyörű fekete lánnyal barátságosan összemosolyogtunk. Földöntúli nyugalom fogott el, a zene tényleg összeköt, itt nem számít ki vagy, és honnan jöttél.
Másnap nappali fényben felfedeztük Faro belvárosát, ami lenyűgöző építészetével, kellemes hangulatával, kis kávézóival elrabolta a szívünket. Az óváros szűk kis utcáit változatos színekre festett Mór stílusú épületei szegélyezik, és bár az 1755-ös földrengés sok korábban fontos épületet elpusztított, így is jelentős hagyatékkal rendelkezik.
Kötelező elem: Benagil tengeri barlangok
Hétfőn felvettük a kisautónkat és elindultunk a Benagil tengeri barlangok felé, amiről még Budapesten tájékozódtam, hogy „látni kell” kategóriás.
Ha autózásra adod a fejed Dél-Portugáliában, és nem az autópályát választod, arra mindenképp számítanod kell, hogy az utazásod jelentős részét a körforgalmakban fogod tölteni. Ennek megfelelően lépten nyomon sebesség korlátozó táblákba ütközöl. A másik, amihez kelet-európai sofőrként már alapvetően hozzáedződtem, hogy sajnos úgy tűnik, ebben a mesés országban sem széria felszerelés az irányjelző, azaz az index, így néha jó, ha rendelkezel gondolatolvasó képességgel is, amivel kitalálhatod, hogy a kedves autós kolléga merre akar menni. Bár itt-ott azért szájtátva szemléltem a bátor vehemenciát.
A Benagil strandon tapasztaltuk meg az első jelét annak, hogy milyen is az augusztus meztelen valósága, ugyanis egy kisebb fesztiválnyi ember gyűlt össze ezen a csöppnyi partszakaszon. Az életösztöneim menekülőre is fogták a dolgot, így azonnal bejelentkeztünk egy órás vezetett hajótúrára, amivel felderíthetjük a környéket. Nagyon vicces és rutinos vezetőt kaptunk ehhez, aki egészen elképesztő helyekre kalauzolt el bennünket, az alábbi fotók magukért beszélnek.
A hajókázás után valahogy csökkent a parton a népsűrűség, úgyhogy átadtuk magunkat a napozás örömeinek. Ekkor sikerült megállapítani, hogy bár a levegő hőmérséklete 30 fok körüli, a víz ezzel nem hogy nem tartotta a lépést, de konkrétan a jeges iszonyat futott végig rajtam, ahogy bele álltam az egyébként meseszép Atlanti-óceánba. Úgy fél perc után a lábaimban elindult tompa fájdalom érzete miatt inkább feladtam a próbálkozást. Pedig alapvetően bírom a hideg vizet.
A nyugalom szigete: Praia do Almargem
A tömegnyomor további kiküszöbölésére igyekeztem felderíteni a környék más strandjait is, így bukkantam rá a Vilamoura közelében elhelyezkedő, Farotól mintegy 30 perces autóútra található Praia do Almagremre. Ez a partszakasz hosszan terül el, finom homokos, és nem szegélyezik sziklák, így szélesebb is. Összebarátkoztunk egy Nelson nevű tengerésztiszttel, aki nyári munkaként itt 10 euróért nyugágyakat és napernyőt biztosít az egyébként elég kegyetlenül sütő égitest elől. Többször is visszatértünk ide, mert kiválóan lehetett pihenni, és mindegyik alkalommal nagyon jól tartott minket. Meglepődött először, amikor mondtuk, hogy magyarok vagyunk, azt állította, nem sokan fordulnak meg közülünk azon a részen. Egyébként gyorsan feltűnt, hogy csak britek vesznek minket körül, a közelben egy hamisítatlan, angolszász stílusú vendéglátó egység is elhelyezkedett, ahova belépve egyből felsejlett a londoni pubokban tapasztalt életérzés, és ahol minden nap élő zenével örvendeztették meg a szigetországról érkező családokat. Mondjuk ez minket egy cseppet sem zavart, sőt kényelmesen hátradőlve olvasgattunk a nyugágyainkon egészen naplementéig.
Lagost látni és…
Csillagtúránk másik fontos állomása Lagos városkája volt, ami egy igen megterhelő mennyiségű vezetés után tárult elénk, de végül egy cseppet sem bántuk meg, hogy felkerestük. Elég könnyen sikerült fizetős parkolóhelyet találni, ami némileg behatárolta a felfedezésre rendelkezésünkre álló időt. Úgy egy órája lehettünk itt, amikor gitárhangot hallottam meg az egyik kis utcában. Tudni kell, hogy rám mágikus hatással van a zene, az utcazenészek irányába pedig igen mély tisztelettel vagyok. Magam után húztam a barátnőmet, és kisvártatva felbukkant előttünk a forrás: egy fiú játszott, szinte transz állapotban. Elhelyezkedtünk egy kis kőkerítésen, és átadtuk magunkat a hangok világának. A rögtönzött koncert végül úgy másfél órásra nyúlt, amit én megbűvölve ültem végig. Íme egy kis ízelítő:
Ha ez még nem lett volna elég, kimentünk a hosszú sziklás óceánpartra, amiknek tetején világítótorony és kiépített sétaútvonal is van. Végigjártuk, fotóztunk, mintha nem lenne holnap, és többedmagunkkal az egyik kiugróról megcsodálhattuk az egyik leggyönyörűbb naplementét, amit az utóbbi időben láttam. Nagyon kerek napot töltöttünk el itt, de az időnk azért kevésnek bizonyult. Úgy voltunk a hellyel, hogy ide mindenképp még egyszer a jövőben vissza kell térni.
Ahova már nem jutottunk el: Sagres
Szerettük volna beiktatni, de végül nem került rá sor. Ugyanakkor szeretném megemlíteni ezt a helyet, mert sokan ajánlották. Lagostól kb. 35 km-re található, itt elsétálhatunk a Szent Vince-fokhoz, azaz Cabo de Sao Vicente-hez, ami az ország, és ezzel Európa legdélnyugatibb pontja, vagy ahogy általában emlegetik, a „világ vége”. Mivel régebben úgy gondolták, innen tovább már semmi sincsen. Több útleírás szerint is, meseszép itt a látvány, amiben a fellelhető képek alapján nem is kételkedem.
7 nap valódi pihenés
7 napot töltöttünk el ebben a fantasztikus országban, és biztos, hogy újra fel fogjuk keresni. Annyi pozitív élménnyel töltődtünk ez idő alatt, hogy hetekre elengedőnek bizonyul. A portugálok alapértelmezett, cseppet sem túlzó kedvessége, a valahogy mindent átható harmónia olyan értékek, amik megerősítenek abban, hogy érdemes ide tervezni bármilyen kikapcsolódást. Igyekeztünk az igényeinknek megfelelően változatossá tenni az utunkat, persze be kellett látni, hogy azért az egy hét kevés mindenre.
Jó tanácsok azoknak, akik először utaznak Dél-Portugáliába
- Ha nyáron látogatsz ide, jó, ha felkészülsz arra, hogy hőség van – ezt persze említeni sem kellene, de valahogy mi is kicsit elsöprögettük magunk elől a tényt, hogy bizony a napsugárzás erősebb, mint itthon, ez a meleg nem ugyanaz, mint a megszokott. Magasabb faktorú napvédőkrém, napozás utáni készítmények, Fenistil bőröndbe helyezése erősen indokolt.
- Ételek tekintetében nagyon sok a tengeri hal és barátai, aminek én nem vagyok nagy rajongója, de szerencsére elég sokféle más étkezési lehetőség adott. Helyi, autentikus kis vendéglátó egységek felkeresése ajánlott, ezeknek elhelyezkedését könnyedén meg lehet tudakolni.
- Árak szempontjából közepesen drágának ítéltük meg a környéket, természetesen az igazi turista szezonban, vagyis augusztusban minden sokkal többe kerül, mint egyébként. Azt a tanácsot kaptunk az újonnan szerzett portugál ismerősöktől, hogy célszerűbb az utazás időpontjául inkább a május-júniust, vagy a szeptember-októbert választani.
- Ha autót bérelsz, akkor csillagtúra helyett inkább minden nap másik városban éjszakázz, mert így több helyet megismerhetsz és gazdaságosabb is. Igen, itt rájöttünk, hogy „hibát vétettünk”, amikor egy helyben táboroztunk le, de amúgy nem bánunk semmit.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
29 ember élte túl az utasszállító gép lezuhanását -...
Kétméteres hó borította - holtan találták a sérült magyar...
Lezuhant egy utasszállító repülőgép, 72 emberrel a fedélzetén
Kvíz: ismered a karácsonyi szokásokat a nagyvilágban?
Ezért érdemes a kádba tenni a bőröndöt a szállodában
