Azt a kifejezést, hogy valahol “megáll az idő”, szoktuk pozitív és negatív értelemben is használni. Hát, az Őrség tekintetében egyértelműen pozitív értelemről beszélünk. (Kivéve az oda vivő buszközlekedést, de hát az egy másik dolog.)
Szerkesztőnk fogta magát, és autó nélkül ment el az Őrségbe, hogy végigkerékpározzon egy hétvégét.
Vissza a múltba
Valószínűleg mindenki tudja, aki megcélozza az Őrséget, hogy ott egy igazi időutazásban lesz része. A falusi élet régi, hagyományos formáit nézheti meg, külsőségekben mindenképp, de a legjobb, ha lehetőséged nyílik egy család életébe is betekinteni, legalább egy pár órára vagy egy estére.
Ezért én mindenképp azt ajánlom, hogy a hotelek helyett a vendégházak közül válassz szállást.
Jómagam egy kifejezetten olcsó – sőt, mind közül a legolcsóbb! – házat néztem ki Kerkakutason, pedig egyáltalán nem vagyok egy nomád, vagy görcsösen spóroló típus.
De ennek a vendégháznak az értékelései, különösképp az üzemeltető, idősebb házaspár méltatásai annyira magukkal ragadtak, hogy – összerakva azzal, hogy a képek alapján a szobák is teljesen jó állapotú, klasszikus, hagyományos, de minden szükségessel felszerelt, konyhás apartmanok voltak – rányomtam a foglalásra.
Nem bántam meg.
A házaspár, Marika néni és Géza bácsi, korukat meghazudtoló energiával és odaadással pörögnek, és a falusi vendégszeretetnek, előzékenységnek azt a formáját nyújtják, aminek létezésében, megmondom őszintén, én magam már egyre kevésbé hittem.
Mindenütt azt látom, hogy még a legtradicionálisabb helyeken is ráfűznek a turizmusra, így a látogatókkal szembeni kedvesség is inkább megjátszott, mint őszinte, inkább mögöttes célokkal, mint önzetlenséggel teli.
Itt, a kerkakutasi szállásomon ez a pesszimista meglátásom gyakorlatilag már az első estén romba dőlt. Valósággal zavarban voltam már amiatt, hogy mennyi apróságot, mennyi figyelmességet, segítséget és segítő felajánlást kaptam nemcsak a szállásadóktól, hanem a többi vendégtől is, akik ugyanitt szálltak meg. És mindezt tényleg csak azért, mert ők ilyenek. Nem azért, hogy majd a végén többet fizessek. Hanem azért, hogy én, a messziről jött vendég, maradéktalanul jól érezzem magam, ennek hírét vigyem tovább, és ide akarjak majd visszatérni.
Az őrségi emberekről úgy tartják, különösképp vendégszeretőek és tisztelik egymást. Ezt a saját élményeim alapján maximálisan igazolhatom.
Az Őrségben a falvak elhelyezkedése jellegzetes, úgynevezett szerek épültek belőlük. Ezért látni mindenütt a sok “szeres” feliratú táblát, mint például keleti szer, nyugati szer, templomszer, kovácsszer.
A térség neve sem véletlenül ilyen beszédes: annak idején a honfoglaló magyarok a nyugati kapuk őrzésére családokat bíztak meg, ami különösképp az Árpád-házi királyok uralma alatt, a német betörések idején volt fontos.
Nemcsak a határt őriztették azonban ezekkel a családokkal, hanem például a sót és a vasérclelőhelyeket is. Emellett persze mindenről értesíteniük kellett az uralkodót, ami a határ mentén történt.
Az Őrség lakói 1286-ban már kiváltságokat is kaptak különleges szerepük betöltéséért, amiket azonban az Árpád-kor végén, a határ menti várak megépítésével el is veszítettek. Innentől kezdve az Őrség területe királyi adományként nemesi családok közt került kézről kézre: előbb a Sárai, majd az Újlaki, később a Batthyányi családé lett. Innentől jött az igazságtalanul kemény világ az itt élőknek: a földbirtokosok katonai szolgáltatásra, adóra és robotra kötelezték az itt élőket. A 16-17. században a térség a hazai adókon kívül a töröknek is robottal tartozott, majd a 90 évnyi török uralom után még hadi kötelezettségeket és jobbágyszolgáltatást kellett betöltenie. Végül Trianon ketté vágta.
Forrás: Wikipédia, Őrség.net
Végtelen nyugalom
Akkor gyere ide, ha nyugalomra vágysz. Általános, lelassult, mindent átható nyugalomra. Ami reggeltől estig tart, illetve dehogyis: másnap kora hajnalig, amikor a kakasok megszólalnak, a fecskemama ételt hoz csipogó fiókáinak az eresz alatt – ez nálunk is így volt -, és a jószágokat már etetni kell.
Persze, ha nem ennyire hagyományos szállásod van, akkor nyugodj meg, alhatsz akár délig is.
De számolj azzal, különösen, ha a városi pörgéshez vagy hozzászokva, hogy az első napon ez még nagyon szokatlan lesz számodra. Sőt, akár kellemetlenségek is érhetnek: nincs ugyanis minden faluban egy éjjel-nappali, sőt még olyan bolt sem, ami sokáig lenne nyitva.
Lentiben és Őriszentpéteren reménykedhetsz az élelmiszervásárlásban, de ott is csak korlátozottan. Ha lecsúsztál róla, mint ahogy az velem is történt – szombaton elfelejtettem pénztárcát vinni a bringatúrámra -, akkor csak a helyiek osztozkodó természetében bízhatsz.
Persze Marika néniéknél ezzel sem volt gond, hisz aznap este, miután én egy peták nélkül tekertem el Kerkakutasról Őriszentpéteren át Ispánkig, majd vissza, óriási sütögetést rendeztek a teljes vendégsereggel, a vendégház nyári konyháján.
Hagyományos módszerekkel:
A házak
Ha ne adj’Isten olyan szerencsétlenül jársz, hogy még egy templomba se jutsz el – noha a veleméri templom igazi misztikum, és szigorúan délelőtt kell meglátogatni a templomba beáradó fények és az azok által megvilágított festmények miatt -, és nem jut időd kipróbálni a klasszikus programlehetőségeket, akkor is rengeteget látsz, pusztán a házak megfigyelésével.
A két nap alatt letekert bő 100 kilométerem alatt nekem talán a legnagyobb életérzést az adta, hogy “random” házikóknál álltam meg, gyönyörködni az alacsony ablakokban, a girbegurba falakban, és a helyenként lélegzetelállítóan szép portákban, amiket láthatóan nagy gonddal és odafigyeléssel csinosítgatnak a lakók.
Érezhetően fontos presztízskérdés, hogy a házak kertje és bejárata mennyire szép, otthonos, hívogató és barátságos.
Falusi ételek és italok
A jellegzetes tökös-mákos rétes mellett kihagyhatatlan a dödölle, ez a régről eredő parasztétel, ami krumpli, liszt és pirított hagyma keverékéből sül ki olajban, kis galuskák formájában. De anélkül se szabad hazamenni, hogy megkóstolnád a helyi gombákból, például vargányából készült ételeket – ezen az általam fogyasztott fogasfilén is vargányamártás van -, na és persze a csodás lekvárok, pálinkák, meg a tökmagolaj, amiből rögtön két üveggel is vettem.
Ja, és számíts rá, hogy akár az étteremben is eléd tesznek egy kis kupicát egy falatnyi házi zsíros kenyérrel meg hagymával – csak úgy, a rendelésed mellé.
Ha te is olyan szerencsés vagy, hogy szállásadóid sütnek-főznek rád, akkor kóstolhatsz mennyei házi pogácsákat, vagy túrós batyut, mint amilyet Marika néni is csinált.
Egyre több az Őrségben a mézárus is; én magam Kerkafalván mentem el nap mint nap egyikük mellett.
Ha csak egyvalamire van időd: skanzen!
Mivel én is csak egy rövidke, kétnapos látogatásra tudtam eljönni, és autó nélkül, biciklivel voltam, nekem magamnak is választanom kellett, mi az az egy, biztos látnivaló, amit semmiképp se hagyok ki. A Szalafőn elhelyezkedő Pityerszert – nevét az errefelé sokszor daloló pacsirtákról kapta – választottam. Az itt lévő Őrségi Népi Műemlékegyüttes, egyszerűbb nevén a skanzen igazi megkoronázása volt a vasárnap délutánomnak. Fiatal, friss személyzettel dolgoznak, egy barátságos és aktív jegypénztáros lány adta kezembe az 1200 forintos felnőtt jegyet, amivel bebarangolhattam az itteni, múltbéli élet helyszíneit.
Nagyon ajánlom, hogy töltsd le az Őrségi Nemzeti Park nevű ingyenes alkalmazást (33 MB) a telefonodra, azon ugyanis a sok túra közül a skanzenhez valót is kiválaszthatod, és minden háznál meghallgathatod vagy elolvashatod a hozzá tartozó, rendkívül informatív és érdekes tudnivalókat. (Olvasás helyett jobb hallgatni: olyan, mintha saját idegenvezetővel mennél.)
Pityerszeren nemcsak azt tudhatod meg, mire szolgál a házak ajtaja mellett kivájt “macskalik”, vagy mi az a füstös ház, hanem hús-vér kecskékkel is találkozhatsz az ólakban, tyúkokkal és kacsákkal a tókánál. A tóka, amit mesterségesen ástak, nemcsak kacsaúsztató tóként szolgált a régi időkben, vizét sok mindenhez, például mosáshoz is használták.
Sok ehhez hasonló dolgot tudhatsz meg itt, s miután megpihentél a bejáratnál, és elfogyasztottál egy finom rétest vagy egy tál dödöllét az itteni sütödében, akár még tovább is mehetsz a gazdag növényzetet bemutató tanösvényeken, vagy a közeli bölényparkba. Itt ugyanis nemcsak olyan bölényeket látsz, amilyeneket mindenütt máshol, hanem a hatalmas, 300 kiló és 1 tonna súly közötti európai bölényeket is, amelyek rendkívül ritkák.
Mi volt számomra a legszebb?
A tradicionális épületek és porták, és a feltétlen jóindulat. Az egyik legkedvesebb élményem az volt, ahogy Bajánsenyén utamba állt egy kis törpetacskó. Leszálltam a biciklimről, miközben ő nyüszögve kérlelt, hogy simogassam egy kicsit. Leültem mellé a földre, ő mellém kucorodott, és csak néztük, néztük a nyugodt utcát, bámultuk a mozdulatlanságot. Aztán egyszerre megjelent mögöttem a kutyus gazdája, és – bár máshol összerezzennék félelmemben, vajon mit kapok azért, hogy valaki kutyájához nyúltam – itt biztosan tudtam, hogy a fiatal nőnek eszébe sem jut majd megszólni engem. Ellenkezőleg: nagyon örült, hogy leálltam törődni egy kicsit Gusztival. Aztán hosszas beszélgetésbe elegyedtünk.
Amikor elköszöntem, a nő a végtelenül ragaszkodó Gusztit kezébe véve annyit mondott: ejtsem őket útba máskor is.
(A fotók csak a szerző engedélyével és forrásmegjelöléssel használhatóak!)
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
TOP 20 fotó a karácsonyi díszbe öltözött magyar falvakról,...
Földrajzi kvíz: ismered Magyarország határátkelőit?
A világ legaranyosabb madara született meg Debrecenben
Megváltozik: máshogy kell majd felszállni a buszokra Budapesten
Így köszöntötték a téli napfordulót Pilisszántón
