A magyar Indiana Jones, aki némi vesztegetéssel jutott ősi iratokhoz
Stein Aurél egy a mai Akadémia és Arany János utcák sarkán álló házban született 1862. november 26-án. Szülei korán meghaltak és a nála 20 évvel idősebb Ernő bátyja és anyai nagybátyja, a korszakban hírneves szemész, Hirschler Ignác egyengették az éles eszű Aurél útját. Stein kezdetben nem mindennapi nyelvérzékével tűnt ki. Ahogyan az a korszak polgári családjaiban elvárás volt, a magyar mellett kiválóan beszélt németül is. Nagybátyja Drezdába küldte tanulni, ahol a tízéves kisfiú viszonylag gyorsan megtanult angolul és franciául, a középiskola utolsó két osztályát már itthon, Budapesten végezte el. Drezdai tartózkodása idején támadt fel az érdeklődése a Kelet története és földrajza iránt, így az érettségi után már szanszkritul tanult. Egy kis bécsi, illetve lipcsei kitérő után az egyetemet végül az orientalisztikai karáról híres Tübingenben végezte el, ahol elkezdett megismerkedni az óperzsa nyelvvel is.
A nem mindennapi tehetséggel megáldott fiatalembernek Trefort Ágoston kultuszminiszter állami ösztöndíjat biztosított, melyből Stein oxfordi és cambridge-i tanulmányokat folytatott, majd utána még a budapesti Ludovika katonai akadémián is hallgatott egy éven át térképészetet és tereptant.
Mivel az érdeklődése erősen Belső-Ázsia és India felé fordult, ezért hamarosan Angliába költözött és a British Museum kutatójaként kezdett dolgozni. A múzeum kurátorának, Sir Henry Rawlinson-nak feltűnt az ígéretes ifjú és két Angliában élő magyarral (a Cambridge-i Egyetemen keleti nyelveket tanító Szinesi Márkkal és Görgei tábornok egykori szárnysegédével, a szabadságharc bukása után Indiában sikeres katonaorvosi karriert felépítő és közben Körősi Csoma Sándor útját kutató Duka Tivadarral) összefogva támogatásokat gyűjtött és lehetővé tette Stein Aurél Indiába utazását.
Stein 1887 decemberében érkezett meg a szubkontinensre, ahol előbb a lahorei Punjub University tanárává nevezték ki, ahol szanszkrit nyelvet és irodalmat oktatott és Kasmír földrajzi sajátosságait, valamint történelmét, valamint néprajzát tanulmányozta, majd 1900-ban első komolyabb expedíciójára is elindult. A Nyugat-Kínai Hotant is érintő útja során majd 3 000 mérföldet tett meg gyalog és lóháton. Felmerülhet az emberben, hogy egy ilyen expedíció nem lehetett olcsó, mégis ki finanszírozta és miért? Stein útjait rendszerint a brit korona állta és leginkább A nagy játszma keretein belül érdemes keresni ennek az okát.
A nagy játszma
A nagy játszma egy kb. 100 évig tartó vetélkedés volt a Brit és az Orosz Birodalom között, és a közép-ázsiai területek fölötti befolyás megszerzése volt a tétje. A 19. század elejére a britek megvetették a lábukat az indiai szubkontinensen és egyre nagyobb fenyegetésként kezdték értékelni az Orosz Birodalom ázsiai terjeszkedését.
A korszakban az oroszok lényegében ugyanazt a politikát folytatták Ázsiában, mint amit a nyugat felé terjeszkedő USA is űzött Amerikában, a britek pedig attól tartottak, hogy egyszer majd orosz csapatok léphetnek India területére is és ezt szerették volna mindenáron elkerülni.
Ebben a játszmában komoly szerep jutott a felfedezőknek, akik a saját kutatásaik mellett azt is feltárták, hogy miféle népek lakják az európai szemszögből „terra incognitaként” számon tartott belső-ázsiai területeket, lehet-e például velük valamilyen egyezségre jutni, kereskedelmi szerződéseket kötni, mennyire lehetne rávenni őket egy lazább brit, vagy orosz függésre, stb. A meccs első fázisában Afganisztánért zajlott a versenyfutás, később a 19. század végére pedig Kína lett a játszma színtere. Nem véletlen tehát, hogy Kína legnyugatibb városában, az ujgurok lakta Kasgarban ekkor már brit és orosz konzulátus is működött.
A szélhámos
A terület története és az itt élő népek kultúrája iránt érdeklődő tudósokat komolyan motiválták a térségből egyre másra előkerülő régi iratok, szent szövegek, ezek legismertebbje akkoriban a Bower kézirat volt, amit a brit hadsereg egy hadnagya, Hamilton Bower talált meg 1890-ben teljesen véletlenül, miközben egy körözött gyilkost próbált felkutatni. Ezek az iratok vonzották Steint is a környékre, azonban a leletek nagy népszerűsége következtében beindult egy nagyon ügyes és kreatív hamisítóbiznisz is a térségben, amit két rafinált ujgur, Ibrahim molla és Iszlám Ákhún vittek.
A módszer nem volt túl bonyolult, az általuk ismert valódi írásos emlékek alapján hamisítványokat kezdtek előállítani, melyekben az eredeti kéziratokon található szövegeket felütötték mindenféle más írásjellel, cirill betűvel, stb, majd míg Ibrahim molla az elkészült iratok egy részével a kasgari orosz konzulhoz kopogott be, addig Iszlám Ákhún a maradékot a brit konzulnak adta el. A hamisítványok kiváló minősége és a furcsa írásjelek megtévesztették Stein indiai mentorát, Rudolf Hoernlé-t is, aki folyamatosan többet és többet rendelt az iratokból, így Ákhúnék vállalkozása igen kifizetődővé vált.
Stein azonban, aki 1901-ben tért vissza Hotanból és az expedíciója során látott több eredeti kéziratot is abból a térségből, ahonnan Ákhúnék állítása szerint a leletek származtak, egyből észrevette, hogy ezek még csak nem is hasonlítanak a Hotan környékén talált iratokra, így a szélhámosok lebuktak. Stein még egy fényképet is készített Iszlám Ákhúnról, vélhetőleg azért, hogy felhívja kollégái figyelmét a csalóra.
A Gyémánt szútra megtalálása
Stein Aurél Kína belsejébe vezető második expedíciója hozta meg számára a világhírt, amikor 1907-ben a Tunhuang környéki Ezer Buddha Barlangjaiban kutatva több tízezer értékes tekercs között rábukkant a Gyémánt szútra 9. századból származó nyomtatott verziójára, ami a világ első nyomtatott könyveként vált közismertté.
Az iratokhoz Stein úgy jutott hozzá, hogy a barlang bejáratát őrző szerzetest alaposan megvesztegette, majd 24 ládányi kézzel írt tekerccsel és négy ládányi festménnyel, valamint a Gyémánt szútrával távozott.
Ez a felfedezése hozta meg számára a brit lovagi címet és innentől kezdve a nyugati világban Sir Marc Aurel Stein-ként, Kínában meg közönséges tolvajként ismerik.
Harmadik ázsiai útja 1913-16 között a Tarim-medencébe vezetett, ekkor összesen huszonötezer mérföldet kellett leküzdenie. Eközben feltérképezte a Turfani mélyföldet, Murtuk romvárosában pedig buddhista szentélyt és sírkamrákat tárt fel. A Kancsou folyó forrásvidékén járva lova levetette a hátáról, így aztán heteken keresztül hordágyra kényszerülve irányította az expedíció munkáját. Majd Szamarkandon át Perzsiába ment, s megkezdte az ókori pártus-limes feltárását is.
Stein egyébként mindhárom expedíciójának a tapasztalatait megírta magyarul is. Az első Homokba temetett városok (1908), a második Romvárosok Ázsia sivatagjaiban (1913), a harmadik pedig Indiából Kínába, harmadik utam Belső- Ázsiába 1913-1916 (1923) címmel jelent meg Magyarországon. Stein Aurél élete végéig megszállottan kutatott, utolsó terve Afganisztánba szólította, ahol még 81 évesen is a perzsa vallás gyökereit szerette volna megtalálni, ám 1943. október 24-én rosszul lett Kabulban és két napra rá meghalt. Végrendeletében gazdag könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta, ahogy írta „csatolja azokat könyvtárához, mint jelét hálás megemlékezésemnek a segítségért, melyet onnan kaptam, mint diák, – és a buzdításért, amelyet nekem, mint tagjának, az Akadémia nyújtott.”
Kiről olvasnál még?
Ha tetszett Stein Aurél portréja, írd meg nekünk, ki az a felfedező, kalandor, utazásairól híres történelmi személyiség, akiről szívesen olvasnál még? Várjuk üzeneted az Utazás tippek Facebook-oldalunkon, vagy az utazas@startlap.hu e-mail címre.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
TOP 20 fotó a karácsonyi díszbe öltözött magyar falvakról,...
Földrajzi kvíz: ismered Magyarország határátkelőit?
A világ legaranyosabb madara született meg Debrecenben
Megváltozik: máshogy kell majd felszállni a buszokra Budapesten
Így köszöntötték a téli napfordulót Pilisszántón
