Itt ugye elsősorban az számított, hogy szerepelnek-e olyan képek, tájak a filmben, amik miatt arra gondolhatunk, hogy oda szívesen elutaznánk, így előfordulhat, hogy a listán szereplő filmek némelyikének a legkevesebb köze lesz magához az utazáshoz, ellenben beindítják az elvágyódást.
Mert például hiába minősül eszményi roadtrip movie-nak a Spielberg-féle Párbaj, viszonylag kevesekben ébreszti fel azt a késztetést, hogy szívesen menekülnének Amerika semmibe tartó útjain egy gyilkos kamion elől.
Távol Afrikától (1985)
Ez a film nekifutásból bele is passzol a fentebb említett problematikába, ugyanis az utazás aktusa a szüzsé tükrében egészen elhanyagolható, hiszen a cselekmény maga végig a koloniális Kenyában játszódik, egy kávéültetvényen. Műfajilag egy életrajzi ihletésű romantikus drámáról kell inkább ebben az esetben beszélnünk.
A film egyébként a dán Karen Blixen „Volt egy farmom Afrikában” című regényének adaptációja, melyben az írónő arról a 17 évéről mesél, amit Kenyában töltött ültetvényesként.
A Meryl Streep és Robert Redford játékával alátámasztott alkotás 7 Oscar-díjat is bezsebelt az 1986-os gálán, ráadásul az utazás fanok szempontjából az is kiemelkedő, hogy a filmet azokon a kenyai helyszíneken forgatták, ahol az eredeti történet epizódjai is játszódtak. Az egyetlen szembeötlő hibája talán annyi, hogy ha eredeti nyelven nézzük a filmet, akkor feltűnhet, hogy Redford, vélhetőleg amerikai hányavetiségből nem volt hajlandó felvenni a sztori szerint a karakterére jellemző brit akcentust, míg Streep viszont simán elsajátította a dánt.
A bakancslista (2007)
Vélhetőleg a többség már látta a Jack Nicholson és Morgan Freeman szenzációs jutalomjátékaként létrejött vígjátékot. Persze maga a történet inkább amolyan kissé sírva vigadós alaphanggal indít, hiszen mégiscsak két halálos beteg embert követünk, akik az idővel versenyt futva igyekeznek megvalósítani az álmaikat.
No de a bakancslistán szép számmal szerepelnek olyan pontok, amelyek miatt méltán helye van ennek a filmnek a mi válogatásunkban is.
Olyan dolgokról lesz itt szó, mint a Mount Everest megmászása, egy franciaországi vacsora, vagy egy tanzániai szafarin való részvétel. Az meg külön plusz pont, hogy mindezt Nicholsonnal és Freemannel nézhetjük végig, többnyire kacagva.
Út a vadonba (2007)
No, a kezdeti bemelegítő körök után végre itt egy olyan film, aminek a fókuszában most már tényleg az utazás áll. Sean Penn furcsa filmje tulajdonképpen a társadalomtól és a civilizációtól való elidegenedés érzetét dolgozza fel meglehetősen izgalmas, fordulatokkal teli formában.
A keretsztori nagyjából annyi, hogy egy fiatal srác, aki kb. tuti befutó lenne a felső tízezerbe, egy szép napon fogja magát, eljótékonykodja a pénze nagy részét, a maradékot meg elégeti, majd összetöri a bank és hitelkártyáit, aztán elvonul a pusztába vándorolni, meg remetülni.
A súlyosabb spoilerek elkerülése végett csak annyit tennénk még hozzá, hogy bejárja keresztbe-kasul az USA-t és utazásai végén ráébred, hogy azért mégsem ennyire egyszerű a dolog, mint ahogyan ő azt elképzelte volt. Összességében egy kellemes, díjakkal méltán agyonhajigált műalkotásról van szó, amely a mondanivalója mellett megmutatja Amerika kevesek által látogatott részét is.
Che Guevara: A motoros naplója (2004)
Már az elején célszerű leszögezni, hogy a filmnek alig van valami köze Guevara alakjához és abban is kudarcot vall, hogy egyáltalán megkísérelje megválaszolni az eredetileg Argentínából származó forradalmárral kapcsolatos legizgalmasabb kérdést: hogyan lett egy szociálisan érzékeny orvostanhallgatóból véreskezű tömeggyilkos?
Szóval azért pont nem érdemes megnézni ezt a filmet, hogy többet tudjunk meg Che Guevaráról. Amiért viszont mindenképp adni kell neki egy esélyt, az az, hogy ha elvonatkoztatunk Guevarától, akkor egy hibátlan road movie-t fogunk kapni, melyben az Andok hófödte csúcsaitól kezdve az Atacama sivatagon át Amazóniáig bezárólag szinte minden jellegzetes dél-amerikai földrajzi képződményt és jelenséget megtekinthetünk. Guevaráék négy és fél hónap alatt vagy 14 000 kilométert tettek meg motoron Latin-Amerikában, ami minden politikai felhang nélkül figyelemre méltó teljesítmény és útiregényként a film tökéletesen működik is.
Erőszakik (2008)
Kevés megbocsájthatatlanabb bűne van a hazai filmforgalmazóknak, mint az In Bruges címének Erőszakikra hevenyészése. A film maga egyébként egy Guy Ritchie alkotás is lehetne, de helyette a később a Guardistát is jegyző Martin McDonagh rendezéséről van szó.
Tulajdonképpen egy remek turistafilmről van szó, két férfi ellátogat a belgiumi Bruges városába, az egyetlen kis csavar a sztoriban, hogy épp felszívódni igyekvő bérgyilkosokról van szó.
Ez természetesen több bonyodalomhoz is vezet, melyek elhárítása közben szépen feltárulnak Bruges szépségei és látnivalói is, melyek kellőképpen csalogatók, ha él az emberben némi vágyódás a nyugat-európai kisváros életérzés irányába. Szóval az In Bruges (soha többé nem vagyok hajlandó leírni, hogy Erőszakik) amellett, hogy egy szerethető, könnyed, bár néhol groteszk akciófilm, remek tippadó utazáshoz is.
Zöld könyv (2018)
Az izgalmas társadalmi problémákat felvető alkotásban most is az útifilm jelleg az, ami igazán érdekes számunkra. Mert persze a rasszista olasz sofőr és a fekete komolyzenész kapcsolatának alakulása is lebilincselő lehet, ahogyan végig hasítanak az USA egy részén, ám mi most inkább foglalkozzunk a film helyszíni keretét biztosító „Déllel”.
Így nevezik az Egyesült Államok keleti partjának déli részét, melynek hangulatos képei és az azzal járó emberi nélkülözés nyomai együtt teremtik meg csábító és néhol kissé borzongató misztikumát. Bár az igaz, hogy a Zöld könyv a 60-as években játszódik, és ezért gondolhatnánk, hogy sokkal inkább egy időkapszulához van szerencsénk, mint a jelenlegi, tényleges déli állapotok bemutatásához, ám olyan messze nincsenek a látottak a 21. századi valóságtól. Gyapotkirály földje nehezen érzi meg az idő múlását.
Sorozatunk következő része a legjobb utazós filmekről hamarosan következik.