Vitályos Eszter kormányszóvivő megerősítette, hogy a Hungary Airlines hamarosan megkezdi működését a magyar kormány megbízásából – írja a Magyar Nemzet.
Az Airportal.hu szerint a Hungary Airlines már decemberben megszerezte a szükséges hatósági engedélyeket.
December 23-án tartotta első tesztrepülését, amelyet január 4-én és 5-én Budapest és Kecskemét között végzett gyakorlórepülések követtek.
Az A330F típusú repülőgép január 5-én HUA 951-es járatszámmal indult Sanghajba karbantartásra. Bár a légügyi hatóság hivatalos listáján még nem frissült a társaság adata, szakértők szerint az engedélyeket már korábban kiadták, az ICAO-azonosító „HUA” kódot és a „BUDAPEST” hívójelet is ekkor kaphatta meg a légitársaság.
Kína és Budapest között szállítanak árut
A vállalatot 2021-ben jegyezték be, és 2024 áprilisában vette fel a Hungary Airlines Kft. nevet. Székhelye a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Cargo City területén található. A társaság évek óta foglalkozik áruszállítással Kína és Magyarország között. Az állami tulajdonú Airbus A330F korábban a Wizz Air flottájában szolgált, és 2024 novemberéig már több alkalommal szállított árut Magyarországra Csengcsouból és Hangcsouból.
A vállalat többségi tulajdonosa Wu Jiang, egy vélhetően magyar állampolgárságú kínai üzletember, aki a cég részvényeinek több mint 50%-át birtokolja. Kettő kisebbségi tulajdonos is van: egy pekingi székhelyű logisztikai vállalat, valamint a magyar állami tulajdonban lévő Air Hungary Szolgáltató Zrt.
Tavaly májusban jelent meg a nyilvántartásokban a Hungary Cargo Airlines Kft. Noha a név új, ez a cég a korábbi (2021-ben bejegyzett) Universal Translink Airline Hungary Kft. átalakulásával jött létre. A kínai hátterű UTA Kft. jelenleg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyik legjelentősebb áruszállító szereplője.
Vitályos Eszter a közösségi médiában osztotta meg, hogy az új magyar légitársaság, a Hungary Airlines hivatalosan megszerezte a légijármű üzembentartási engedélyt (AOC). A légitársaság A330–200F típusú repülőgépe készen áll arra, hogy megkezdje működését a magyar kormány megbízásából.